Az első gyermekáldás, mint a párkapcsolatok egyik „gyilkosa”…

Még mielőtt valaki megkövezne azért, hogy a gyermekvállalások ellen vagyok, el szeretném mondani, hogy épp ellenkezőleg! Három gyermekes családapaként ezt talán el is hiszik nekem.

De akkor miért is ezt a kemény címet adtam ennek az írásomnak?

Azért, mert sajnos nagy igazság van benne!

Hatalmas változás a párok életében egy baba világra jötte, ami nagy eséllyel állítja kihívások elé a párkapcsolatokat.

Felmérések szerint, 10 jól működő párkapcsolatból,- hangsúlyozom, JÓL MŰKÖDŐ PÁRKAPCSOLATBÓL,- 8 romlik meg az első gyermek születése után. A megcsalásos esetek száma is kimagasló a szülés utáni pár éven belül. Ilyenkor ezen párok ismerősei megdöbbennek, mikor egy-egy ilyen tökéletesnek hitt kapcsolat megromlik, megszakad.

Az olyan kapcsolatokról most itt nem szeretnék írni, ahol azért vállalnak gyermeket, hogy „az majd helyre hozza” a megromlott kapcsolatot. Ez egy illúzió, egy vakvágány, ami egy külön írást is megérdemelne.

Tudom, foglalkoztak már ezzel a témával. Sok esetben bulvármagazinok oldalán esetleg a sértett fél szemszögéből. Én most szeretném egy picit más szempontból megközelíteni a témát. Egy kicsit a biológiai hátterét is szeretném megvilágítani. Lehet, hogy most ezzel az írásommal több olvasómnál kiverem a biztosítékot, de nem az a célom, hogy mellébeszéljek, hanem az, hogy tudást adjak, és megoldásokat, javaslatokat vázoljak fel, főleg az első gyermeküket váró pároknak.

De mitől is működik jól egy kapcsolat?

Egy jól működő kapcsolatban:

• a már-már elcsépelt bizalom, hűség, tisztelet természetes, hogy jelen van;
• kiegyensúlyozottság van,
• összhang van,
• mindenkinek megvan a saját feladata,
• odafigyelnek a másikra,
• a nőt a tenyerén hordozza a férfi,
• a férfit szinte isteníti a nő.

Egyszóval harmonikus a kapcsolat.

A párok gyerekvállaláskor izgalommal várják a kicsi világra jöttét:

• tervezgetik, kialakítják a baba helyét, szobáját;
• neveket keresgélnek;
• albumot készítenek, amibe belerakják az első ultrahangos, 3D-s felvételeket;
• a pár és a nagyszülőjelöltek is lázban égnek…

Hatalmas öröm, amikor megszületik a baba! Egy igazi csoda!

De hogy lehet az, hogy egy addig tökéletesen működő kapcsolatot ilyen nagy eséllyel tesz tönkre egy új kis jövevény, amit annyira vártak?

Mert az újszülöttel minden megváltozik!

Az addig kialakított harmónia, egyensúly felborul:

• új feladatok jelennek meg;
• az addigi feladatmegosztások is részben megváltoznak;
• a figyelem finoman szólva megoszlik. Az anya szinte minden pillanatát a babára fordítja.
• a nő anyává „lép” elő, a férfi apává;
• a nőt kétségek gyötrik, hogy jó anya-e, és mindent megad-e, ami egy babának kell;
• a férfit is nyomaszthatják különböző gondolatok, mert innentől fogva ő a családfenntartó, legalábbis egy ideig, és neki kell sok olyan feladatot is ellátni, amit addig a párja tett meg.
• És még lehetne sorolni a végtelenségig a sort….

Az újdonsült anyukát, ahogy már említettem, folyamatos kétségek gyötrik, hogy jó anya-e. Ez valahol természetes is, főleg az első babánál. Elkezd a nő a nap 24 órájában anyaként funkcionálni, és ki nem mondva elvárja az addig élete párjától is, hogy ne nőként, hanem anyaként tekintsen rá.

Arról nem is beszélve, hogy ugyancsak érthető okokból, az addig férfiként funkcionáló párjától elvárja, hogy apaként „működjön.”

A nő nem érti, hogy miért közeledik továbbra is ugyanúgy felé a párja, mint a gyerek születése előtt, amit rendszerint vissza is utasít. Ez bizonyos szempontból érthető is, hisz pár hét regenerálódás kell szülés után az újdonsült anyukának. Hormonháztartása is gyökeresen megváltozik az anyának, és így a viselkedése, érzékenysége is.

Az apában is változások történnek, de nem olyan drasztikusak, mint a párjában.

Ebből az anya szerepből legtöbb esetben szinte lehetetlen kizökkentenie az apának élete párját.

A férfi ilyenkor egy idő után azt érzi, hogy:

• el van hanyagolva;
• már nem ő az „Isten”;
• sokszor hallani, hogy „Már csak egy pénzautomata vagyok!”;
• semmi nem jó, amit csinál, ahogy az egyik fiatalember megkapta: „Még a szaros pelenkát sem tudod kivinni!”;
• szexuális közeledése elutasításra talál, vagy ha nagy nehezen össze is jön, közel sem olyan mint előtte;
• gyerekkel való foglalatoskodásból sokszor ki van zárva, ezért kívülállónak érzi magát;
• másodrangúnak érzi magát, vagy ahogy az egyik úr mondta „századrangúnak”;
• egyszerűen nem érzi magát férfinak.

Ezen hónapok, vagy akár évek alatt demoralizálhatja a férfit, szétrombolhatja az önérzetét. És bár nem lehet ez az egész elfogadható indok, de sok esetben ilyenkor lépnek félre a férfiak. Rosszabb esetben el is hagyják a kis családjukat.

A nő pedig értetlenül áll az ilyen eset előtt, és nem érti, hogy tehette ezt a párja vele és a kicsivel.

Mégis, hogy lehet a kapcsolat megromlását elkerülni?

Még mielőtt kitérnék rá, meg kell világítanom a folyamat biológiai oldalát is, hogy megértsük a miérteket.

A kőkemény biológia közbeszól!

Meg kell értenünk, hogy a nőknek ezen viselkedésbeli változása mögött hormonális változások állnak, és nem arról van szó, hogy már utálják a párjukat.

Sokan nem tudják, de a kötődésért felelő hormon (oxitocin) testi kontaktus (pl ölelés), szexuális aktus alatt fokozottan termelődik a pár mindkét tagjában. Ez a hormon erősíti, biztosítja mind a nőben, mind a férfiban a kapcsolatuk stabilitását, egymáshoz való ragaszkodását.

Ez nem azonos a „szerelemhormonnal” (feniletilaminnal, rövidítve PEA), aminek a szintje drasztikusan megemelkedik az agyban, amikor szerelmesek leszünk. Ez a hormon a felelős a lila ködért, a heves szívdobogásért, tenyérizzadásért, mikor szerelmünket meglátjuk. És ennek a hormonnak „köszönhetjük”, hogy nem látjuk meg a másik hibáit, hiába is mondja körülöttünk mindenki. Viszont ez a hormon 18-20 hónapon belül visszacsökken a normál szintre, és innentől fogva újra reálisan kezdjük látni a párunkkal kapcsolatos dolgokat. Ez az oka annak, hogy rengeteg kapcsolat szakad meg 2-3 év után.

Visszatérve az oxitocinra, a szülés előtti időszakban drasztikusan megnő a nő szervezetében ennek a hormonnak a szintje.

A természet zseniális!

Ez a hormon biztosítja a csecsemőnek, hogy az anya rendkívüli módon ragaszkodjon hozzá. Erre nagy szükség is van, hisz a főemlősök kicsinyeihez képest az ember magatehetetlenül, „koraszülötten” jön a világra a maga 9 hónapjával. Ennyi időt tud a természet biztosítani az emberi magzat fejlődésének, hogy a nagy koponya miatt még meg tudja szülni az anya.

A kötődésen kívül az agyban megnövekedett oxitocin a szülésnél erős fájdalomcsillapító szerepet tölt be. A szülés beindítására adott oxitocin ezt a szerepet nem tudja betölteni az agy-vér gát miatt.

És még egy fontos dologban van szerepe. Egyes kutatások szerint az addigi kötődéseket gyengíti, ami ugyancsak természetes, hisz anyaként a figyelmét az újszülöttre kell összpontosítania.

Ezen kívül egyéb hormonális folyamatok is beindulnak, és fokozódnak az anyai ösztönök is.

Részben ezen okokkal lehet magyarázni, hogy a nő addig a párjához kötődött ezer szállal, és ezt az egyensúlyt borítja fel az újszülött világrajövetel járó hormonális változás az anyában.

A hormonális változások, az anyai ösztönök fokozódása miatt, az addigi kapcsolat már „nem annyira fontos a nő számára”. Illetve az megváltozik, ha ideiglenesen is, az anya számára. Ezen okok miatt a nő viselkedése is gyökeresen megváltozik.

Nos ilyen, vagy ehhez hasonló hormonális változások nem zajlanak le a férfiban. A férfiban a kötődésért felelő oxitocin szint megtartásához továbbra is testi kontaktusra is szükség van: ölelés, csók, szex, illetve meghittségre, beszélgetésre, illetve azokra a dolgokra, ami a gyermek születése előtt is megvoltak. Tulajdonképpen ezektől „fosztja meg” a nő a férfit (és saját magát is), amikor beindulnak az erős anyai ösztönök.

Így a férfi feszülté válik egy idő után, és egyre nehezebben tud tolerálni dolgokat a párjával szemben. Ez a feszültség pedig visszahat az anyára, aki úgy érzi, hogy nem megértő vele a párja, és nem úgy segít neki, ahogy azt ő elvárná.

Az anyát egy ideig valamilyen szinten kielégíti a csecsemővel való foglalatoskodás, a szoptatás, a testi közelsége, ami további oxitocint termelésre készteti a nő szervezetét és erősíti a kötődését gyermekével. Több nő is beszámolt arról, hogy ilyenkor nem is kívánták a férjüket, és hogy szinte maximálisan kielégítette a csecsemő közelsége.

Igen ám, de ha ez a folyamat hosszan tart, akkor a férfi és a nő eltávolodik egymástól. A férfiak pedig ilyenkor könnyebben elcsábulhatnak, hogy kielégítsék az igényeiket, és itt nem csak a szexuális igényekre gondolok. Tulajdonképpen a férfi „át lett nevelve” ezen időszak alatt arra, hogy az élete párját már „csak” anyaként kezelje, és ne úgy mint nőt.

Amikor pedig a nő hónapok, vagy akár évek után kezd igényt érezni rá, hogy a férje ne csak anyaként tekintsen rá, hanem nőként, akkor sok esetben már olyan szintű az elhidegülés, hogy csak kemény munkával lehet visszabillenteni a kapcsolatukat. Illetve a férfi nem tud úgy közeledni a párjához, mint nőhöz.

Ezen időszak alatt a nők sokszor érzik úgy magukat, hogy a büfis pólók miatt, a felszedett pár kiló miatt, az esetleg kócos haj miatt, már nem kell a férjüknek, mert az esetleg elutasítja a közeledést. Ezért nem érzik magukat nőnek.

Hogyan kerülhetjük el a kapcsolatunk megromlását gyermekáldás esetén?

Aki most azt várja, hogy pontos receptet fogok leírni, azokban most csalódást fogok okozni. Csak irányelveket, javaslatokat fogok felvázolni.

Az írásom elején említett kutatás megnézte azt is, hogy miért maradt meg 10-ből két kapcsolat továbbra is jó viszonyban.

Ott is gyökeres változások voltak a pár életében. Ott is működtek az anyai hormonok. Volt viszont egy fontos dolog, ami ezen pároknál mindig megfigyelhető volt.

Az apának meg volt engedve, be volt vonva a baba mindennapjaiba:

• fürdetésbe;
• pelenkázásba;
• babusgatásba;
• szeretgetésbe…

És nem csak a szükségletek (bevásárlás, hivatalos dolgok intézése stb) elvégzése volt az apának „megengedve”.

Ez azért is fontos, mert a férfiban nem játszódnak le olyan hatalmas hormonális folyamatok, mint a nőben. Viszont a babával való foglalatoskodás beindítja a kötődés kialakulását a baba és az apa között (oxitocin termelődés).

Sokan mondhatják:  „Hát akkor nincs mit tenni! Ezek hormonális folyamatok. Az ösztönök ellen semmit nem lehet tenni!”

Ez nem igaz! Igen is tehetünk ellene!

Gondoljunk csak arra, hogy katasztrófa esetén sokan bepánikolnak, vagy beindulnak a menekülési ösztönök. Jól is néznénk ki, ha például a tűzoltók nem tudnának uralkodni ezen ösztöneik felett.

A helyzet az, hogy innentől fogva, akik eddig elolvasták a cikkemet, már nem mondhatják ezt. Ugyanis megadtam a tudást, a biológiai okokat, hogy miért viselkedik úgy egy anya a párjával a gyermeke születése után ahogyan.

A természet adott nekünk egy szuper szervet, az agyunkat. Megkaptuk azt a képességet, hogy gondolkodásunkkal, akaratunkkal uralkodni tudjunk ösztöneink felett, és ne ösztönös, hanem tudatos reakciókat lépjünk egy-egy történésre.

Felsorolnék pár hasznos dolgot, amit ezen időszakban is lehet alkalmazni, és segít megőrizni addigi stabil párkapcsolatunkat:

• Első és talán egyik legfontosabb dolog, a már sokszor emlegetett kommunikáció! Nem győzöm hangsúlyozni, hogy beszélgetni kell a párunkkal. És itt most nem arra gondolok, hogy megmondom a kedvesemnek a magamét. Nem! Ha beszélünk, akkor érdeklődünk a másikról, illetve magunkról, és az érzéseinkről beszélünk. Mi esik jól, mi rosszul. Finoman jelezhetjük, ha a másik kezd valamiben túlzásokba esni. De a lényeg, hogy tartalmas, egymásra figyelő beszélgetés legyen.
• Az anyának engednie kell, hogy az apa közeledjen gyermeke felé. Akár fürdetésről, akár pelenkázásról legyen szó, vagy csak játékról. És nem kell letorkolni, ha valamit nem úgy csinál, ahogy az anya azt megszokta. A gyereknek semmi baja nem lesz egy rossz pelenkázásból, vagy egy nem annyira alapos fürdetésből. Viszont kialakulhat a kötődés apa és gyermeke között, ami valamilyen szinten kárpótolja a kapcsolatukat ért veszteségeit.
• Az apának megértőnek kell lennie a párjával szemben. Tudnia kell, hogy az esetleges ingerlékenységek nem ellene irányulnak. Sok esetben hormonális folyamatról van szó, vagy sok esetben a saját magukkal szembeni anyai megfelelőségről, kétségeikről. Ez nem azt jelenti, hogy az anya ezért mentesül viselkedése alól, hanem azt, hogy nagyobb toleranciát kell mutatni.
• Az anyának igenis időt kell szakítania párjára. Mindig lehet szakítani 1-2 órát egymásra, például, ameddig a gyerek alszik. Akár a szülés utáni napoktól is. Tudom saját tapasztalatból, hogy az első gyerek születése milyen aggodalmakat vet fel az anyában. Mindent meg akar gyermekének adni. Minden idejét rá akarja szánni. Amit most mondok, tudom megköveznek páran. De higgyék el, egy egészséges babának semmi baja nem lesz, ha nincs ott az anya közvetlen mellette a nap 24 órájában. Ki lehet ülni a nappaliba, vagy a konyhába beszélgetni a párjukkal. Megölelgetni egymást, és megköszönni a segítséget. Ez jól esik minden férfinak. Fontos az együtt töltött értékes idő!
• Ezért is kövezés jár, de kimondom. Fontos a szex is! Kutatások alapján a heti háromszori orgazmussal járó szex biztosítja a párokban a megfelelő szintű oxitocin szintet, ami a szoros kötődést biztosítja a másikkal szemben. Ez férfiaknál sokkal fontosabb, mert még az ösztrogén a nőkben erősíti az oxitocin hatását, a férfiban a tesztoszteron gyengíti azt! Ez természetesen nem azt jelenti, hogy szülés után „essenek egymásnak” a párok. Vannak más megoldások is, amit a kedves olvasóra bízok. Egy viszont biztos. Egy-két órába, de egy félbe is sok minden beleférhet…
• Tudom ezért is sokan haragudni fognak rám, de a csecsemőnek nem a hitvesi hálószobában van a helye, legfőképpen nem a hitvesi ágyban. De ha helyhiány miatt (mi is így voltunk lányom születésénél) nincs lehetőség külön szobára, akkor is minimum külön kiságyban kell elhelyezni a kicsit. Nincs annál kapcsolatrombolóbb, ha minden este a gyerek a két szülő között alszik. Elvész a kapcsolatból minden intimitás.
• És végül de nem utolsó sorban, már az elején, legalábbis pár hét után, biztosítani kell a szülőknek saját maguknak értékes együtt töltött időt, kikapcsolódást. És itt nem arra gondolok, mint amit fentebb írtam, hanem arra, hogy pl a nagyszülők, vagy testvérek, barátok segítségével, akik a babára vigyázhatnak, ki kell mozdulni otthonról rendszeresen. Hetente, de minimum két hetente. Beülni pl egy kávézóba, vagy csak együtt a baba nélkül elmenni sétálni. Fontos, hogy ebben a pár órában ne a gyerekről beszélgessenek, és ne a háztartásról. Ez igencsak erősíteni tud egy kapcsolatot, és jó szinten tud tartani nehezebb időszakokban is. Ilyenkor kezeljük partnerünket férfiként, illetve nőkként, nem pedig apaként és anyaként. Merjünk kilépni kicsit anyai és apai szerepkörünkből.

Kérdeztek már azzal kapcsolatban is, hogy mit szólok a nagyszülő odaköltözéséről. Nos az én véleményem az, hogy bár biztos nagy segítségére lehet egy anyának a nagymama, de egy kapcsolatnak nem hiszem. Hosszabb távon semmiképpen. A nagyszülő természetesen segítsen, ha igényli az anya, de csak napközben. Ha egy gyerek csökkenti az intimitást a hitvesi ágyban, akkor egy nagyszülő jelenléte milyen hatással lehet rá?! De lehet, hogy egyeseknél ez nem okozna problémát.

Egy kapcsolatban az első gyermek születése hatalmas áldás! Fontos, hogy tudatosak legyünk, és megértsük a különböző folyamatokat, és kemény munkával újra egyensúlyt teremtsünk párkapcsolatunkban. Sosem lesz már ugyanaz az állapot, mint a baba világra jötte előtt. Lesznek dolgok az életünkben, amiket szerettünk és elveszítünk ezáltal, vagy gyökeresen megváltozik. Ellenben lesz rengeteg olyan élmény, tapasztalás, örömforrás, amit semmi más által nem élhetünk meg, csak a gyermekünk által. Párkapcsolatból szülőkapcsolattá lép elő kapcsolatunk, de nem csak anyák és apák vagyunk, hanem továbbra is nők és férfiak! És ha ápoljuk a nőt és a férfit is, akkor viszonylag könnyen „átvészelhető” ez az időszak.

De a megszerzett tudás birtokában is dönthetünk úgy, hogy nem teszünk semmit egymásért. Továbbra is csak anyaként és apaként „akarunk funkcionálni” a kapcsolatunkban, és „beállunk” abba a sorba, amibe a 10-ből 8 pár is „beállt” és hagyjuk, hogy a gyermekáldás párkapcsolatunk átka legyen, ne adj Isten vége.

A döntés felelősségét mindenki maga vállalja.

Remélem sikerült valamit átadnom, és sikerül jól hasznosítani a megszerzett tudást, hogy aztán úgy döntsenek, ahogy Önöknek a legjobb!

Köszönet, hogy elolvasták ezt a viszonylag hosszú eszmefuttatásomat, amit talán csak egy könyv keretében lehetne részletesebben leírni!

Szép napot!