Sok kapcsolatban jelent súlyos problémát, a szülők túlzott ragaszkodása, az irányítási vágya, az elszakadásra való képtelensége a felnőtt gyermeküktől. Mindkét nemnél, mindkét szülő részéről előfordulhat erősebb kapocs a normálisan tolerálható szintnél, azonban ez gyakrabban a fiús anyáknál figyelhető meg. Tovább nehezíti a helyzetet, ha egy szem fiúról beszélünk.
Számtalan párkapcsolat megy tönkre amiatt, mert a szülőkről való leválás nem történik meg, aminek két fő változata lehet: az egyik, amikor a „felnőtt gyerek” egyszerűen nem akar felnőni. Kényelmes otthon maradni és a szülőkkel élni. Kiszolgálják, eltartják, etetik-itatják, minden adott a felelősségmentes élethez. Ez egy igazán könnyű út akkor, ha nem szeretnének szembenézni a valódi élettel és az élet hozta megoldandó feladatokkal. Remek megoldást nyújt azok számára is, akik elmenekülnek a felelősségvállalás elől.
Van viszont az el nem szakadásnak egy másik iránya, amikor a „felnőtt gyermek” vágyna egy önálló életre, párkapcsolatra, ami viszont szülői hatások miatt egyre nehezebben kivitelezhető.
Az interneten rengeteg cikk jelenik meg arról, hogy milyen válogatott gonosz húzásai vannak az anyósoknak, magam is nap mint nap hallok ilyen történeteket. Most mégis, a rémtörténetek és játszmák boncolgatása helyett kicsit inkább vizsgáljuk meg az anyóst, mint jelenséget, aki nem akarja elengedni a gyermekét, és azt, hogy mi a valódi megoldás az ilyen helyzetben.
Nehéz dolgunk van egy olyan kapcsolatban, ahol ez a megszokott berendezkedés: az anya irányít, a felnőtt gyermeke pedig engedelmesen hagyja magát irányítani.
Az érzelmileg manipuláló anyós komoly sérüléseket képes okozni, amit nem engedhetünk meg egy egészséges párkapcsolatban, ugyanakkor nehéz kivédeni is, mert ez egy igazán kritikus pont, ráadásul egy évek alatt beállt helyzeten kell változtatni anya és fia viszonyában.
Ilyenkor, ha szóvá tesszük a túlzott kötődést, vagy azt, hogy akadályozva érezzük a közös élet kibontakozását, nagy eséllyel a következő ellenérveket fogjuk kapni:
Sok feleség és barátnő, főleg egy kapcsolat elején hajlamos ezeknek az érveknek megadni magát, a békesség kedvéért sokat eltűrni a párja anyjának, gondolván, hogy ezzel majd enyhül a viszony, majd kialakulnak a határok és rendeződik a közös élet.
Az teljesen normális, hogy szeretne az ember megfelelni a párja elvárásainak, annak családjának, ez így is van rendjén. Ám, amikor a helyzet súlyosbodni kezd, netán rendszeressé válik, hogy az anyós megpróbál a pár életébe beférkőzni, elszabadulnak a konfliktusok, a kapcsolat mint olyan, szépen kezd egy külső személy által irányított, megfoghatatlan, határokkal nem rendelkező masszává válni.
Addig, amíg nem sérti a határainkat. Önbecsapás azt gondolni, hogy idővel megszokjuk majd, esetleg kevésbé fognak beleavatkozni az életünkbe.
Két dolgot tudnunk kell. Ha valamit hosszú távon elnyomunk vagy lenyelünk a „békesség kedvéért”, az valahol utat tör majd, nem lehet az ilyen külső hatásokat tartósan és jól tolerálni. Fel kell ismernünk azt is, hogy egyetlen anyós vagy erőszakos család sem fog visszahúzódni magától, sőt, egyre jobban beépül a pár életébe, ha engedik; csak nagy konfliktusok árán lehet majd visszaszorítani az összefonódást a későbbiek során.
Tudatosítani kell, hogy nem lehet úgy élni egy életet, hogy azt valamelyik fél anyja irányítja. Nem lehet úgy nevelni a gyermekeket, hogy az nem a házaspár saját közös elhatározása és döntése alá esik, ha valaki ebbe beleszól, az végeláthatatlan konfliktusokhoz vezet. Egy kapcsolat fenntarthatósága szempontjából folyamatosan egymásra kell hangolódni. Közhely, de egy kapcsolat két emberről, és ennek a két embernek az együttműködéséről és szövetségéről kell szólnia. Egy harmadik személynek nincs helye benne.
Figyelnünk kell egymás igényeire, azokhoz igazodni kell, ápolni és gondozni a közös életet. Gondoljunk csak bele, milyen nagy tudatosság és odaszánás szükséges ehhez?
Hogyan is lenne lehetséges mindezt megvalósítani, ha párkapcsolati szinten egy anyós, egy após, vagy bármilyen családtag beférkőzik a pár életébe? Hova vezet, ha a pár két tagján kívül egy harmadik fél hatást gyakorol a programokra, a hétvégékre, a gyereknevelésre, a közös otthonra?
Beszéljünk vele. Fontos, hogy mindig a saját gyermek beszéljen a szülőjével, mert ez a beszélgetés lelkileg meghatározó lépés a felnőtté válás útján, és elkerülhetetlen ahhoz, hogy tisztázzák a határokat. Mindig úgy kell nyilatkozni, hogy az kifejezze: a pár együttes kérése az egészséges távolságtartás. Ne hárítsa a felelősséget a társára az, aki a szüleivel beszél.
Szerencsés, ha az anyós egy egyszeri kérés után már megérti, hogy külön életünk van, s tiszteletben tartja azt. Olykor viszont ez egyáltalán nem megy könnyen.
A téma kapcsán különböző fokozatokat különböztethetünk meg.
Az enyhébb helyzetben, a fiára való rátelepedés is enyhébb, könnyen, szép szóval, egyszerű kéréssel rendezhető.
Vannak azonban jelek, amik súlyosabb kötésre, erős irányításra, manipulációra, vagy akár érzelmi zsarolásra utalnak. Ilyenek a gyakori, erőszakos telefonhívások, a kötelezővé tett vasárnapi közös ebédek, az egymás melletti vagy szomszédos telken történő lakásvásárlás, összeköltözés, az elvárások, amiket ha nem teljesít a pár, akkor szomorú, megsértődik, heves érzelmi reakcióval reagál, mintegy még erősebb lelkifurdalást okozva a fiának.
A huzamosabb ideig tartó, ennyire erős családi viszonyulások a pár másik tagját nagyon nagy nyomás alá helyezik, mindemellett megakadályozzák a közös élet kibontakozását és fejlődését. Szükséges a helyzet tisztán látása és felismertetése, mert hosszútávon gyakran váláshoz vezet, élhetetlenné teszi a kapcsolatot.
Fel kell tudnunk mérni, hogy hosszú távon tudunk-e így együtt élni a másik családjával. Meg kell vizsgálnunk, ha ez a párkapcsolatunk része lesz, milyen életet élhetünk. Mindenképp érdemes elbeszélgetni a párunkkal arról, ő hogyan látja a családi viszonyokat, ezekről meggyőződni, mert később nehezebb lesz kezelni a komolyabb nézőpontbeli különbségeket.
Bátornak kell lennünk és nem szabad belenyugodnunk az ilyen szituációba. Le kell ülnünk a párunkkal és higgadtan el kell tudnunk mondani, hogy miért bánt ez a helyzet minket. Szerencsésebb ezt a beszélgetést az első aggasztó jelek után megtenni, vállalva ezzel a felelősséget a továbbiak alakulásáért.
Amennyiben a pár egyik fele ilyen életet élt, így nevelték, akkor előfordulhat, hogy ezt természetesnek veszi, és úgy érzi a társa az anyja ellen fordul. Vannak esetek, amikor sajnos komolyabb terápiás kezelések szükségesek ahhoz, hogy az ilyen jellegű elszakadás megtörténjen. Terápiát javasolok akkor is, ha mindezt látja az elszakadásra képtelen fél, tisztában van azzal, hogy az ilyen szülői viszonyulás nincs rendjén, de mégsem tud érdemben tenni a változtatás érdekében.
A nem megfelelő viszonyokat, érzelmi függéseket terápiával, családállítással nagyon jól lehet kezelni. Kulcs azonban, mint minden esetben, a helyzet felismerése. Meg kell érteni, különbséget kell tenni szabad akarat és manipuláció, érzelmi zsarolás között. Keressünk bátran szakembert, aki biztosan javasolni fog megoldásokat személyre szabottan, a helyzet súlyosságától függően.
Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!
„Az emberiség jövője azokon az embereken múlik, akik az igazság alapján állnak, s akiknek életét áthatják azok a magas erkölcsi elvek, melyek a szívet képessé teszik az önfeláldozásig kitartó szeretetre.”
II. János Pál
Ide várjuk kedves Olvasóink történeteit, párkapcsolati témában. Ha Önnek is van egy olyan sztorija, amit szívesen megosztana velünk, küldje el nekünk!
Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.
© 2016-2020 Párkapcsolati Coaching és Mediációs Intézet Kft. Minden jog fenntartva.
