Családi kapcsolatok – Anyós

Előfordul, hogy találkozom olyan párokkal, ahol a szülők a fiuk, vagy lányuk házasságkötése után is erős hatást gyakorolnak gyermekük házasságára. Ez komoly problémát okoz a párok tagjai között, olykor nézeteltérés is lehet belőle, ami a kapcsolat tartós megromlását eredményezi.

Jellemzően tudjuk, hogy apa-lánya és anya-fia relációkban szokott ez a probléma megjelenni.

A házasság létrejöttével megszületik egy új család. „A fiú elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez és lesznek egy testté.” – mondja a bibliai idézet. Ez azt jelenti, hogy a férj és feleség, főleg ha még gyermekük is születik, már egy különálló egységet képeznek. Ők a legszűkebb család. A tágabb családba értendők a szülők, felmenők, rokonok. Ez egy törvényszerűség, nincs mit tenni vele. Gyakran látom azonban, hogy ezt elfogadni, korántsem olyan egyszerű.

Mit csináljunk, ha mégis konfliktusaink vannak egymással a szüleink miatt?

Vegyünk egy példát, amikor a fiúhoz ragaszkodik az édesanyja. Egész gyermekkorában úgy nevelte, – természetesen minden tudatosság nélkül – hogy még véletlenül se tudjon a fia egyedül a lábára állni. A fiú úgy 30 éves kora körül azért mégis megházasodik, de anyuka továbbra is főz, vasal rá, ellát minden házimunkát mondván, hogy: „segít”. Ez már rég a feleség dolga lenne. A fiú mégis készségesen elfogadja ezt. Hogy érzi magát ebben a helyzetben a feleség? Rosszul, és egyre rosszabbul, mígnem egyszer kitör belőle az egészséges reakció, valamilyen formában hangot ad nem tetszésének.

Most kemény leszek, de muszáj! Ez az a pont, ahol minden elromlik. Ugyanis a férfiak alapvetően nem szeretik a konfliktus helyzeteket, nem szeretnek két nő között őrlődni, de főleg nem az édesanyjuk és a feleségük között igazságot tenni. Ezért mit csinálnak ilyen helyzetben? A fejüket a homokba dugják, aminek az lesz az eredménye, hogy a két nő egymásnak ugrik és megromlik a kapcsolatuk.

Itt nincs más választás férfiak, erősnek kell lenni!

A házasságuk fennmaradása érdekében tilos a fentieket tenni!

Azzal ugyanis, hogy házasságot kötöttünk egy új család jött létre, ahol az első számú legfontosabb személy a férj számára a feleség és fordítva. A férfinak kötelessége a felesége mellett (ki)állni. Szeretetközösségben élni, ahol a bizalom az építőköve a kapcsolatnak nem lehet úgy, hogy a feleség folyamatosan azt érzi, hogy a férje libikókázik közötte és az édesanyja között. Hosszútávon ez a bizalom megrendüléséhez vezet. Nem mellesleg a férjnek is borzalmas érzés lehet a villámhárító szerepét betölteni.

Akkor mi a megoldás?

A férjnek nagyon határozottan, de udvariasan el kell magyaráznia az édesanyjának, hogy továbbra is nagyon szereti és tiszteli Őt, de megkéri, hogy a felesége feladatait hagyja a feleségére, valamint csak olyan megjegyzéseket tegyen a feleségével kapcsolatban, amelyeket akkor is elmondana, ha a feleség is jelen lenne.

Lehet, hogy ebből sértődés lesz….egy ideig. Aztán megbékél az édesanya is. Fontos, hogy a kapcsolat a szülők és gyermekeik között békés és jó legyen, de ez sokszor nem megy konfliktusok nélkül. Az unokáknak is úgy jó, ha azt látják, hogy a nagyszülők erős építő kövei a tágabb értelemben vett családnak, és hogy nagyszüleikre is számíthatnak a szüleik mellett.

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.