Harmóniában párom szüleivel

Egy csónakban evezünk, akárhogyan is képzeljük el, a párunk szüleit nincs módunkban megváltoztatni.

Összeházasodunk, és a szülőket kapjuk, mint tanulási folyamataink részeseit. Kisebb- nagyobb kihívások tarkítják közös életünket. Kettőnk családja más és más családi hagyományokkal, szokásokkal, kapcsolati mintákkal rendelkezik. Alkalmazkodó, megértő hozzáállásunk igencsak próbára van téve.

A legtöbb szülőnek nehezen megy elengedni a féltő gonddal felnevelt gyermeküket. A „lelki köldökzsinórt”, akárhogyan is fáj és nehéz a szülőknek, el kell vágni.

Mi külön családot alapítunk, ami azzal jár, hogy a szüleinkkel átalakul a kapcsolatunk. Leválunk róluk, függetlenné válunk, ami azt jelenti, hogy megszűnik a kapcsolódás. Továbbra is tisztelettel, felelősségteljes gondoskodással fordulunk feléjük.

Teljes önállósággal tesszük a dolgunkat, tervezgetünk, haladunk előre az egyéni és közös céljaink beteljesítése felé. Amit ez idáig tanultunk a szüleinktől, azt kamatoztatjuk. Minden jó, rossz dologból levonjuk a következtetéseket és átültetjük családi életünkbe. Más szokás és szabályrendszert alakítunk ki. Persze el kell telni egy kis időnek, míg rájövünk, erre vagy arra anyu vagy apu ugyanúgy reagált, mint most mi tesszük. Ne feledjük a gének működnek. A szülők meg örülnek, ha látják magukat a gyermekükben.

Előfordulhat, hogy nem egészen felhőtlen a viszonyunk párunk szüleivel.

Tartózkodó viselkedés alakul ki. A családi összejövetelek rossz érzésekkel, neheztelésekkel telnek. Az idő múlásával egyre érzékenyebbek vagyunk. Kivagyunk élezve egyes szavakra, nézésekre. Előítélet gyártó gondolkodásunkkal generáljuk a konfliktusokat. Ez egy folyamatos stressz forrás lehet, ami beárnyékolja egész életünket.

Mik azok a tettek, gondolatok, érzések, amik segítenek kialakítani egy harmonikus, kapcsolatot társunk szüleivel:

  • Először is tisztázzuk magunkban: Szándékunkban áll rendezni a kényelmetlen helyzeteket? Ha igen a válasz, akkor tudatosan tegyünk érte.
  • Ismerjük meg társunk szüleit. Nyitottan, érdeklődően forduljunk feléjük. Kérjük, meséljenek magukról, életükről, gyerekkorukról, párjukkal való megismerkedésükről. Náluk a házasság első évei, hogyan teltek.

Mi is beszéljünk magunkról.

Ezek az őszinte, nyitott szívvel történő együttlétek, érzelmileg megérintenek minket. Minél jobban megismerjük a másikat, annál megértőbben tudunk egymás felé fordulni.

  • Adjuk tiszteletünket a szülők felé, minden viselkedés és jellembeli elvárás nélkül. Adjuk meg az emberi egyediség szabadságát.
  • Tartsuk tiszteletben a két család eltérő szokásait, kéréseiket azonos módon kezeljük.
  • Beszéljük meg házastársunkkal, hogyan tudjuk egymás családjához fűződő viszonyunkat minél jobbá tenni.
  • Kommunikáljuk ki, ha valami bánt minket. A bennragadt szavak megkövülnek, nyomasztó teherként cipeljük őket.
  • Amikor egyikünk családja felől valamilyen bántó, felzaklató érzésünk támad, azt közöljük párunkkal és kérjük meg, hogy ő rendezze a szüleivel a nézeteltéréseket.

Minden konfliktus megoldó kulcsaihoz tartozik a tapintatos, tiszteletet adó kommunikáció. Ugyanis, a kölcsönös sértődések nem vezetnek a megoldás felé.

  • Alkossunk szövetséget párunk szüleivel, támogassuk egymást a békés, élhető megoldások megtalálásában.
  • Tisztázzuk és beszéljük meg a szülőkkel, hogy mennyi időt szeretnénk tölteni velük.
  • Tartsuk tiszteletben egymás magánéletét. Előzetesen jelentsük be látogatási szándékunkat.
  • Arra figyeljünk, mi az, ami összeköt minket és ne arra, ami szétválaszt, elkülönít egymástól.
  • Éreztessük a szülőkkel, hogy külön családi életünkben is nagy szükség van rájuk.
  • Forduljunk bizalommal feléjük.
  • Kérjük ki tanácsukat egy-két dologban, amiben ők nagyobb tapasztalattal rendelkeznek.
  • A mindennapi életünk zökkenőmentes lebonyolítása érdekében, kérjük segítségüket. Amit köszönjünk is meg nekik.

Egymás szülei felé forduljunk hálával, köszönettel, amiért életet adtak párunknak, felnevelték és szeretettel együttműködnek a mi kis családunk harmóniájáért.

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.