A cél, ami elválaszt vagy összeköt

Írta: Lencsés Brigitta

Látott már házasságot tönkremenni az építkezés befejezése után? Vannak olyan ismerősei, akiknek a gyerekek kirepülését követően a házasságuk is zuhanórepülésbe kezdett? Találkozott már olyan esettel, amikor a pár a gyerekvállalástól remélte a kapcsolatuk javulását?

Ezek gyakori, de látszólag különböző problémák. Mégis van bennük valami közös. Mindhárom probléma a célok kezelésével függ össze.

Kellenek egyáltalán a közös célok? Miben tudnak segíteni, és mikor ártanak?

Azt gondolom, hogy egy párkapcsolat egyik fő mozgatórugója a közös cél. Kellenek a közös célok, tervek, kell, hogy lássunk magunk előtt egy közös utat, tudjuk, mi felé haladunk. A közös célok a kapcsolat fejlődését, megújulását is segítik. Ha jól tudunk közösen tervezni, megbeszélni, együttműködni, és tenni is tudunk a célért, akkor nem csak az eredmény tölthet el bennünket boldogsággal, hanem az eléréséhez vezető útnak is fontos kapcsolaterősítő szerepe van.

Ha ennyire fontos a közös cél, akkor hogyan árthat mégis a kapcsolatunknak?

A választ a klasszikus példa jól szemlélteti. Adott egy pár, akik boldog egyetértésben elkezdik felépíteni a közös családi fészküket. Ez uralja minden percüket, ekörül forog minden gondolatuk. A napi beszélgetések másról sem szólnak, mint a nappali színéről, a csempe méretéről, a kivitelező baklövéseiről, a szobák elhelyezkedéséről, és így tovább. Épüljön fel a ház, ez lett a FŐ CÉL. És azon kívül, hogy egy építkezés rettenetesen megterhelő folyamat, közben a pár fő szerepe is szinte észrevétlenül a férjből és feleségből tervező és kivitelező lesz. Már csak ebben a szerepben gondolkodnak, csak ezen az egy szálon keresztül kapcsolódnak. Ekörül zajlanak a viták, ebben lelik örömüket, ez okozza bosszúságukat. Aztán végre valahára elkészül a közös alkotás, és ahelyett, hogy ez lendületet adna nekik, megelégedettséggel és örömmel töltené el őket, leginkább ürességet éreznek, és nem nagyon találnak vissza korábbi önmagukhoz, és az egykor stabilnak tartott kapcsolatukhoz.

Hasonló a helyzet a gyerekek kirepülése után. Amikor a pár már csak az anyai és apai szerepben képes értelmezni magát, mert csak a gyerekre, a gyereknevelésre, mint közös célra fókuszáltak hosszú éveken keresztül. De tetten érhető ez a folyamat kisebb léptékű eseteknél is, egy hosszú ideje tervezett nyaralás, egy új autó vásárlása, és még sorolhatnánk a példákat, amelyek mindegyikére egy azonos dolog jellemző: egy kizárólagos cél veszi át az uralmat felettünk, aminek mindent alárendelünk.

Ugye érezzük, hogy valami ilyenkor nem stimmel? Szétnézünk, és azt látjuk, hogy mi itt állunk ketten a célvonalnál, de a kapcsolatunk még valahol a hátunk mögött kullog.

Miért veszélyes, ha csak a nagy célra fókuszálunk?

Ha csak ezen az egy ponton kapcsolódunk, minden más háttérbe szorul. A hangsúly rólunk az ügyre, a célra tolódik. Már látszólag nem is fontos, hogy hogyan vagyunk mi benne a történetben, mert mindent ezen az egy szemüvegen keresztül látunk. Csak az ügy a fontos, csak e mentén kapcsolódunk. Ha elértük a célunkat, az egy nagy fejezet lezárást jelenti. Ha közben minden mást magunk mögött hagytunk, a visszavezető út sem lesz könnyű.

Mit tehetünk azért, hogy céljainkat építő módon kezelhessük és zárhassuk?

• Sok szálon kapcsolódjunk egymáshoz. Jó, ha van egy nagy, közös cél, de legyen ezer apró szál, ami még ezen kívül összeköt bennünket, és tudatosítsuk magunkban, hogy ezek is éppúgy fontosak!
• Ha egy „nagy projektet” valósítunk meg közösen, adjunk magunknak kellő szabadidőt! Tudom, hogy ez nem egyszerű feladat, de figyeljünk rá, hogy időnként kilépjünk a taposómalomból! Beszéljük meg, hogy ma este nem esik szó arról a bizonyos feladatról, ügyről, találjunk igazi kikapcsolódást, teremtsünk meg a „mi időnket”.
• Újra és újra tudatosítsuk magunkban, hogy miért is tesszük azt, amit teszünk. A ház felépítése fontos motiváció, de ne maradjon ez a cél! A közös ház csak egy eszköz. Arra vágyakozzunk, hogy milyen jókat fogunk esténként beszélgetni az új ház teraszán, vagy hogy végre lesz egy saját kis kényelmes zugunk, ahová elvonulhatunk. Így az új ház felépítése nem a végét, hanem a kezdetét jelenti valaminek.

A cél tehát összeköt, vagy szétválaszt, de hogy a mi esetünkben melyik lesz igaz, az csak rajtunk múlik! Figyeljünk magunkra és a társunkra is a közös nagy feladat megvalósítása során. Ne feledjük, bármire is fókuszálunk, a figyelmünk újra és újra térjen vissza egymásra, a kapcsolatunkra!