Párkapcsolatban egy nehéz emberrel

Akármennyire is nehéz beismerni, mindannyian okozunk néha komoly fejtörést a párunknak. Sőt, akkor sem tévedek sokat, ha azt állítom, hogy néha mindannyian tudunk „nehéz emberek” lenni. Az első lépés a változás felé vezető úton az, ha kicsit kívülről magunkra nézve beismerjük, hogy bizony néha nehéz velünk. Aztán már „csak” elhatározás kérdése, és elindulhatunk a változás felé vezető úton.

De kik azok a „nehéz emberek”?

  • Az első csoport jelszava: Nekem mindig igazam van!

Ők azok az emberek, akik elsődleges reakciója egy mondat hallatán, hogy igyekeznek megkérdőjelezni azt. Bármilyen információközlést, tényközlést képesek vitaalapnak tekinteni. Ha párunk így viselkedik velünk, azt érezhetjük, hogy bármit teszünk, bármit mondunk, az sohasem lesz elég jó. Ő az, aki bármikor kész vitába szállni, amibe annyira belefelejtkezik, hogy másodlagossá válik a másik félben zajló érzelmi folyamat. Egy cél lebeg a szeme előtt: bebizonyítani, hogy neki van igaza.

  • Panaszkodom, tehát vagyok!

Minden párkapcsolatnak van egy sajátos energiája, ami természetszerűleg folyton változik, vibrál. Ha jól vagyunk egymással, ha pozitív megerősítéseket adunk és kapunk, ha kifejezzük szeretetünket, ha szenvedéllyel fordulunk a társunk felé, az mind mind pozitív energiával tölti a kapcsolatot. Viszont ennek ellenkezője is igaz. Ha figyelmünket a hibákra összpontosítjuk, ha nem tudunk örülni annak, amink van, helyette folyton csak panaszkodunk, az a negatív tartományba taszítja kapcsolatunk energiáját. Bár a panaszkodás lassan már „népbetegség”, nem kell beállnunk a sorba! Sok minden segíthet a gondjaink megoldásában, de egy biztos: a panaszkodás, önsajnálat nincs ezek között.

  • Ide nekem az oroszlánt is!

Talán ez a leginkább jellemző a legtöbb férfira. Bár a „nehéz emberek” közt kaptak helyet, de ez mégis egy enyhébb, és kevesebb fejtörést okozó csoport. Hiszen a férfiak alapvetően a problémák megoldására, a segítségnyújtásra rendezkedtek be. Ők azok a hős lovagok, akik ha látják, hogy szívük hölgye bajban van, azonnal a megmentésükre rohannak. Legyen szó egy polc összeszereléséről, vagy egy munkahelyi szituáció elmeséléséről, bármikor készek azonnali megoldást kínálni a nők számára. Még akkor is, ha mi nők, csak meghallgatásra, megértésre vágyunk. Szélsőségesebb esetben ők azok, akik igyekeznek „uralkodóvá” válni, átvenni az irányítást. Rajonganak a kihívásokért, legyen szó egy befőttes üveg kinyitásról, vagy egy bonyolult, fizikailag és szellemileg is megerőltető feladatról. Akár napokig, hetekig is képesek dolgozni az adott problémán, mondván: olyan nincs, hogy valamit nem lehet megcsinálni!

  • Ej, ráérünk arra még!

Ha már párkapcsolat, és problémás viselkedés, akkor bizony nem maradhatnak ki a Pató Pál Uraságok vagy Asszonyságok sem. Ők azok, akik teljes káoszt képesek teremteni a teendőik között. A nem szeretem feladatok elé valahogy mindig – persze rajtuk kívül álló okok miatt – bekerülnek újabb és újabb feladatok. De nem csak a munkában, hanem a párkapcsolatban is tetten érhető a halogató viselkedés. Hiába érzik, hogy valami már nem stimmel, nem képesek megragadni a problémát, és kezdeni vele valamit. A másik fél megoldásra, megbeszélésre irányuló kezdeményezései elől is ügyesen kitérnek. Inkább sodródnak az árral, mondván, az idő majd mindent megold.

  • Látod, mit tettél velem?!

A panaszkodó csoporttal rokon személyiségjegy, megfűszerezve egy kis bűntudat ébresztő képességgel. Bár hivatalos statisztikai adatokkal nem rendelkezem, de azt gyanítom, hogy ebben, mi nők jeleskedünk inkább. Az egyik legtipikusabb megjelenési formája az, amikor szeretnénk, hogy párunk valamit tegyen, vagy épp ne tegyen. De mivel még mindig abban reménykedünk, hogy a férfiak szakavatott gondolatolvasók, ezért ahelyett, hogy világosan elmondanánk, csak homályos utalásokba bújtatott célzásokkal próbálkozunk. Aztán persze a kedvesünknek nem sikerül összerakni a mozaikot, és ilyenkor lép működésbe a bűntudatkeltő gépezet. „Olyan szomorú voltam egész este, itt ültem magányosan, te pedig túlóráztál, pedig a kedvencedet főztem…”

Ők azok, akik szerint a boldogságuk biztosítása kizárólag a párjuk feladata, ők a felelősek az én jóllétemért.

Lehetne még sorolni a nehéz ember típusait, de a lényeg, hogy próbáljuk meg megfigyelni magunkat egy-egy szituációban. Idézzük fel, hogyan reagáltunk, mit mondtunk, hogyan mondtuk. Fontos! Ne csak az általunk problémásnak tartott szituációt elemezzük! Miért? Mert a saját viselkedésünk, személyiségünk lehet, hogy számunkra komfortos és rendben lévő, de ez nem jelenti azt, hogy a másik fél számára is. Ne féljünk visszajelzéseket kérni párunktól, barátainktól, munkatársainktól.

Tudom, hogy sohasem könnyű ezekkel a dolgokkal szembe nézni, viszont megéri! A jó emberi viszonyok jó életminőséget eredményeznek. Ez pedig elsősorban rajtunk múlik.

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.