Akaró szeretet egy párkapcsolatban

Írta: Dr. Tóth Edward

Éreztünk már olyat, hogy párunk megfojt a szeretetével? Hogy minden, amit ad, azt el kell fogadnom? Szívét-lelkét beleteszi abba a levesbe, de akkor is ennem kell belőle, ha szétpukkadok, különben a kreátor megsértődik? Hogy olyan, mintha nem is nekünk adná azt, amit ad, mert neki sokkal fontosabb, hogy adhassa?

Aztán belemegyünk a színdarabba és eszünk a levesből.. Nem esik jól, de eljátsszuk. Valójában azonban azt adjuk mi, hogy adhassanak nekünk. Azaz mi adunk…csak olyan fura módon, mintha kierőszakolták volna. Nem elkérik a fűnyírónkat, hanem úgy csavarják a szót, hogy rosszul érezzem magam, ha nem adom kölcsön. Kicsit olyan megerőszakolt érzése van az embernek ilyenkor, de legtöbbször belemegyünk, mert azt gondoljuk, „jót teszünk” a másikkal. Holott ezt ő cseppet sem így gondolja. Meggyőződése a leveskészítőnek, hogy nekünk hálásnak kellene lennünk a lenyelt levesért, mert „nekünk csinálta”.

Nos, ilyen az Akaró „szeretet”. Van valami hátsó célja. Megtudhatjuk azonban, hogy ennek a szeretet szóhoz nem sok köze van. A Szeretet nem akar, nem vár el semmit, csak megenged. Nem ragaszkodik, hanem elenged. Olyan, mint a folyó, amely befolyik a partszakasz minden kis öblébe, kitöltve azt. De a védőgáton nem verekszi át magát. Az, akinek a leveséből ha akarunk, ha nem, ennünk kell, olyan, mintha a folyó áttörné a gátat és elárasztaná a falut. A falu lakói szeretik a folyót. Belőle nyerik ki a vizüket, a férfiak szeretnek horgászni a partján, a gyerekek imádnak pancsolni benne…de valahogy a lakásukba nem szeretnék beengedni. Nem ott van a helye.

Mit tehetünk ilyen helyzetben?

Azt gondolom, ilyen esetben nem vétünk, ha tisztázzuk, kinek az igénye, hogy együnk a levesből és ki tudja jobban, hogy mik a saját igényeink. Nem tanácsolom, hogy fennen hirdessük, nekünk van igazunk és juszt sem eszünk a levesből! De azt tanácsolom, hogy ezt a helyzetet is szeretettel és egyenes gerinccel oldjuk meg. Megköszönhetjük párunknak azt, hogy gondolt ránk, de mivel most nem vagyunk éhesek, nem eszünk belőle. Majd később. Nem posztunk, hogy kioktassuk a másik felet. De posztunk az, hogy kiálljunk az egészséges önérvényesítésünk mellett. Kellő módon tálalva nem egy egos visszatámadásnak tűnik, hanem egy csendes úton járásnak.

Ha pedig megtapasztaltuk saját bőrünkön, milyen ilyen cipőben járni, elkezdhetjük vadászni a szituációkat, amikor mi viselkedünk hasonlóan.

Szép történet, sok sikert kívánok mindenkinek hozzá!