A halogatás az intimitás halála

Amikor először érzi valaki a kapcsolatában, hogy valami nem stimmel, mintha a párja hazudna, mintha lenne valami, ami eltávolít… Ha akkor lépne a kételkedő fél egyet párja felé, a kételyeit eloszlató (vagy beigazoló) beszélgetésbe kezdene, könnyedén meglehet, hogy egyszerűen nevetnének egyet a beszélgetés végén, és mehetne minden a régi kerékvágásban. Nem gyűlne a sok feszültség a bizonytalanság miatt, és  megnőne a bizalom kettejük között.

DE sajnos a legritkább esetben teszik meg az emberek ezt a bizonyos lépést a kezdetekkor, a leginkább jellemzően veszekedéskor bukik elő a téma, mikor már amúgy is kevés a megértés.

Az emberek java része tökélyre fejlesztette a halogatás művészetét, általában tudatában is vannak annak, amikor ezt teszik, hiszen érzik, hogy valami feszültséget okoz bennük, és ezt szóvá kellene tenni, DE mégsem történik ez meg.

A megbeszélés (beszélgetés) elmulasztása csak felerősíti a feszültséget a pár között, és ez miatt a feszültség miatt apróságokon is vita támad, harag, félrehúzódás lesz az eredmény. Persze egy ilyen lelki állapotban az intimitás és a szexualitás a legritkább jelenség (kivéve a kibékülő szexet, de az inkább a felgyülemlett feszültség levezetésére szolgál, nem oldódik meg tőle az eredeti probléma).

Amikor fáj valami az ember testében, nem halogat semmit, gyógyszert vesz be, orvoshoz megy, kivizsgáltatja magát, tehát külső segítséget vesz igénybe. Mert tudja, ha nem teszi, a fájdalom erősödik, a betegség elhatalmasodik, és a teste felmondja a szolgálatot. Viszont amikor a lelkében fáj valami, mégis hajlamos az ember halogatni, nem tesz semmit „majd az idő megoldja” gondolattal elfedi az érzéseit.

De az az igazság, hogy A TE PROBLÉMÁIDAT CSAK TE TUDOD MEGOLDANI! Az idő biztosan nem old meg senki helyett semmit.

Mindenki tegyen magáért, a kapcsolatáért, tegyen VALAMIT, az első lépést, és ne legyen halogatás a stratégia, megoldás helyett.

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.