Érdemes keresni társunkban a jót?

Néhány évvel ezelőtt részt vettem egy előadáson, ahol a párkapcsolat volt a téma. Az egyik neves előadó az elvárásokról beszélt. Az elvárásokról, amelyeket a társunkkal szemben támasztunk. Ismerős önöknek?

  • Ilyennek…olyannak kellene lenned!
  • Mindig az ellenkezőjét csinálod!
  • Soha nem azt csinálod…!
  • Nem így, hanem úgy kellene tenned!

Először csak néhány fontos esetben vannak konkrét elképzelésünk, hogy hogyan kellene viselkednie a társunknak, majd egyre több helyzetben. Aztán észre sem vesszük, és csak arra figyelünk, mit csinál rosszul a másik, vagy meg rosszabb esetben, azt érezzük, mindent rosszul csinál! Hogyan lehet ezt megelőzni?

A fent említett előadó elmesélt egy történetet a háláról, amely nagy hatással volt rám, és elhatároztam, hogy teszek egy próbát. Hazafelé vásároltam egy díszes naplót, és másnaptól minden este elkezdtem beleírni, hogy miért vagyok hálás a férjemnek aznap. Öt hónapig, a születésnapjáig írtam minden nap! Mindenféle apróságokat, olyanokat hogy hálás vagyok, mert:

  • reggel suttogva ébreszt,
  • elmosogatja a kávés bögréjét,
  • figyel arra, mikor kell az autómban olajat cserélni,
  • lecseréli a téli gumit az autómon nyárira,
  • lehajtja a wc ülőkét,
  • esténként edz, (hogy nekem szebb legyen)
  • fagyizni visz, stb.

Egy idő után azt vettem észre, hogy sokkal több dolgot tudok a naplóban felsorolni! Azzal, hogy a jóra figyeltem, sokkal jobbnak, szexibbnek, erősebbnek, férfiasabbnak láttam őt! Egyre figyelmesebb lettem vele, aminek hatására, az ő viselkedése is pozitívan változott! Mivel kerestem benne a jót, a szerethetőt, meg is találtam! Mire a szülinapján átadtam neki a naplót, majdnem teleírtam azt, az iránta érzett hálámmal! Miért is meséltem ezt el?

Egy kutatás szerint a társunk csupán elvárásunk 80%-nak képes megfelelni. A maradék 20%-kal nem tudunk azonosulni, nem tudjuk elfogadni. Sajnos mi emberek pont erre a 20%-ra koncentrálunk! Hiába van ott a 80% jó, nekünk csak a 20% rossz bántja a lelkünket, és nem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy rossz társ van mellettünk! Aztán feltűnik egy harmadik, akiben elkezdjük látni a nekünk tetsző tulajdonságokat, elkezdünk vonzódni hozzá, elkezdjük azt érezni, hogy nem (az elvárásaiknak) megfelelő társsal élünk! De érdemes feláldozni egy kapcsolatot? Hisz ott is fennáll az a 80%-20% arány! Egy idő után ugyanúgy elkezdjük látni a minket zavaró 20%-ot! Mit tehetünk ez ellen?

Csak egyet tehetünk. Változtatni a hozzáállásunkon!

Az, hogy mit veszünk észre a társunkban az csak rajtunk múlik! A mi választásunk, hogy a 80% jóra, vagy a 20% rosszra fókuszálunk!

Arra, hogy érdemes keresni, és észrevenni a jót a társunkban, érdemes azért szeretni, tisztelni, elfogadni őt, aki! Szeretném alátámasztani Mark Twain ide illő idézetével:

„Az élet olyan rövid, hogy nincs benne idő

veszekedésre, bocsánatkérésre,

megbánásra, számonkérésre.

Csak a szeretetre van idő,

és ha szabad így kifejezni magam, csak egy pillanat van rá.”

Amennyiben szeretne hasonló cikkeket olvasni, látogasson el az oldalamra is.

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.