Hogy kérjek úgy hogy meg is kapjam?

Írta: Kanizsay Dorottya

Vajon kellene tudni a párunknak, hogy MI mit szeretnénk? Ki lehet- vagy kell azt találnia? Tényleg az az igazibb ha magától csinálja?

Mindhárom felvetésre „NEM” a válaszom.

Sokáig úgy éreztem a házasságomban, hogy ha a párom igazán figyel rám, akkor tudnia KELL, hogy mit szeretnék. Sokszor rosszul esett, amikor a reggeli tejeskávéba cukrot akart tenni, vagy nem vette észre, hogy le kéne vinni a szemetet, de még azt sem, hogy fáradt vagyok és jól esne egy csésze tea.
Ha szeret, ha velem együtt lélegzik akkor tudnia kellene mindezt – gondoltam. Aztán egyszer élesen szembesültem, jól arcul csapott mindez.

A férjem egyik nap sokáig dolgozott, későn jött haza.
Ez persze gyakran elő szokott fordulni, de aznap nekem is különösen vacak napom volt, ráadásul a gyerekek sem voltak túl együttműködőek délután. Mire a férjem hazaért – én ugyan teljesen kikészülve – de látszólag már minden elsimítva: gyerekek ágyban, mosógép kiteregetve, mosatlan egy szál se….
Én is a fotelban ültem már – látszólag békésen, de belül feszülten és fizikailag kimerülve. Vártam haza férjem, a megmentőm, a kényeztetőm.

Csak utólag realizáltam, hogy Ő körülbelül ugyanezekkel az érzésekkel léphetett be a szobába. Különösen sok volt aznap a szenvedő, síró beteg, ráadásul a főnöke, az elégedetlenségével, szintén az ő vállán hevert – még akkor is mikor hazaért. Ő sem vágyott semmi másra mint kényeztetésre. Örült, hogy végre lezuttyanhatott mellém a kanapéra és innentől ő is azt remélte, hogy amolyan igazi szerető, empatikus feleségként a simogatásom mellé talán még egy pohár bort is kap tőlem. Mint ahogy – sajnos csak utólag – ezt meg is tudtam.
Mivel mindketten egymásra vártunk, csak ültünk, de kérni nem kértük a másikat semmire. Mindketten azt gondoltuk: „Ha szeret, látnia kell mire vágyunk, mit szeretnénk!” És mivel be voltunk fordulva a saját bajunkba, a fáradtság okozta sebeinket nyalogattuk egyáltalán nem érzékeltük egymást, így egyikünk sem mozdult, egyikünk sem volt képes a szó nemes értelmében, szolgálni a másikat. Túl fáradtak voltunk ehhez.
Ezért hát, se nem adtunk – se nem kaptunk semmit. Talán ha nem elvárunk, de szavakba öntve, tisztán, egyszerűen kérünk a másiktól, lehet, hogy valamelyikünk felülemelkedve az elcsigázottságon, és kizsigereltség érzésén – megmozdulunk és szeretettel a másik kedvében járunk.

Higgyétek el, ettől az egész este hangulata máshogy alakult volna.

Mert a kérés, az őszinte, egyenes kérés az csodákra képes! Kulcs sokmindenhez ha tudok és merek kérni. Kis és nagy dolgot egyaránt. Házastárstól, családtól, baráttól, ismerőstől, szomszédtól stb. Mert gondoljatok bele, az, akitől kérünk, és szeret minket, örömmel fogja teljesíteni kérésünket, hisz ez neki azt jelenti : bizalommal vagyunk iránta, szükségünk van rá.
És biztosan tudjátok, ismeritek, ez milyen jó érzés!

Ha tehát kérünk és a másik akarja, illetve tudja teljesíteni azt, akkor mindketten nyertünk a helyzetből.