Mi a társfüggőség?

Írta: Csalogány Éva Viola

Ha felteszem azt a kérdést, hogy mi a társfüggőség, mindenkinek van valami elképzelése róla. Először én is azt hittem, tudom mi az, mert én magam is ebben szenvedtem. Mikor aztán könyveket vásároltam ebben a témában, meglepődtem, hogy a legtöbb könyv egy másik társfüggőségről beszélt, nem arról, ami nekem van.

Mostanra az a véleményem alakult ki, hogy háromféle társfüggőség van.

Előtte viszont szeretnék pár szót mondani a függőségről általánosságban. Az én definícióm nem feltétlenül egzakt, de én úgy szoktam definiálni, hogy amikor olyan dologtól tesszük függővé az életünket, amitől biológiailag nem függ. Teljesen jogos, hogy függünk a levegőtől, az ételtől, a víztől. Meghalunk, ha ezek nincsenek. De nem igaz, hogy meghalok, ha nincs alkohol, vagy ha nincs társam.

És most lássuk a háromféle társfüggőséget.

1. “Nem bírok egyedül lenni.”
   Ők azok a társfüggők, akiknek mindig párkapcsolatban kell lenniük. Csak így érzik kiteljesedve magukat. Pár nélkül csak félemberek. Nekik általában fontos, hogy sok időt töltsenek a párjukkal, akinek minél kevesebb egyéni programja legyen. Féltékenyek a párjuk idejére, és más nőkre is. (Azért mondok nőket, mert ez általában nőknél előforduló jelenség.) Mindenki szeretne teljes ember lenni, ezért törekszenek a lehető legtöbb együtt töltött időre, mert csak az imádott párjukkal együtt lehetnek teljes emberek..
2. “Nem bírok nélküled élni.”
   Ez nem ugyanaz, mint az előző kategória! Meglepő módon ők nagyon is meg tudnak lenni magukban, el tudnak lenni egyedül akkor is, ha nincs párjuk. Ők az aktuális párjuk nélkül nem tudnak meglenni (amikor éppen van). Úgy érzik, belehalnának, ha ez a valaki elhagyná őket. Mivel az életösztön nagyon erős dolog az emberben, ezért bármit feladnak annak érdekében, hogy megtartsák a párjukat. Először csak életmódbeli változtatásokat tesznek, később az elveik is áldozatul esnek, és egy kis érzelmi zsarolás hatására képesek teljesen más emberré válni (vagy inkább azt megjátszani), csak megtartsák a párjukat. Igyekszenek bebiztosítani a kapcsolatot házasságkötéssel, gyerekszüléssel, vagy közös ház vásárlásával.
3. “Majd én megmentelek!”
   Ők a mentőangyalok. Alkoholisták, drogosok, pornófüggők mellé szegődnek “véletlenül”, és megpróbálják megmenteni őket. Látják, hogy a másikkal mi a baj, jól állítják fel a diagnózist, és nagyon szeretnék, hogy az illető boldog lehessen, ezért minden követ megmozgatnak, hogy ráerőltessék a gyógyulást. Helyette mennek el pszichológushoz, helyette olvasnak könyveket, minden szakembert csak erről a problémáról kérdezgetnek. (Közben a saját problémájukat észre sem veszik.) Sokszor úgy gondolják, hogy a kapcsolatukban is minden helyrejön, minden szép és jó lesz, ha a másik megszabadul a káros szenvedélytől. Itt még van az a csavar is, hogy nem feltétlenül a párjukat akarják megmenteni. Sok társfüggő a gyerekét, szüleit, vagy valaki mást próbál meggyógyítani mindenáron, és ebbe mérhetetlenül sok időt és energiát beleöl, akár az életét is rááldozza. Miközben az illető általában nem is akar meggyógyulni.

A jellemzéseim nem kizárólagosak. Például a 2-es típusú társfüggőség jellemzői megjelenhetnek az 1-es típusban is. Sok az átfedés. A jellemzéssel csak világossá akartam tenni, hogy melyik nagyjából miről szól.

Ha a fenti tüneteket felismerjük magunkban, akkor a jó hírem, hogy a társfüggőség gyógyítható! Nekem is sikerült kigyógyulni! És mivel azt látom, hogy mára ez már népbetegséggé vált, ezért én magam is igyekszem hozzásegíteni másokat a gyógyuláshoz.