Miért árt a társfüggőség a párkapcsolatnak? (1. rész)

Mikor rájöttem, hogy társfüggő vagyok, úgy gondoltam, nem baj az, így is lehet élni. A legfontosabb az életemben, hogy elérjem, hogy a párom feleségül vegyen, és majd utána lesz energiám ezzel foglalkozni… De a párom nem vett feleségül, és a következő se, és a következő se, pedig én tényleg mindent megtettem az ügy érdekében. A kezemet is megkérték, de aztán mégse vettek el.

Miért nem? Mert a társfüggőségem akadályozta azt, hogy egészséges párkapcsolatot tudjak létesíteni. És nem utolsó sorban a párválasztásomat is erősen befolyásolta! (A félreértések elkerülése végett elmondom, hogy már sikerült kigyógyulnom.) Azt hiszem, erről több cikket is kell írnom. Kezdjük azzal, hogy…

Miért árt a társfüggőség a párválasztásnak?

Két okból.

1. Amíg a társfüggőség szemüvege fenn van, nem tudjuk megállapítani, hogy összeillünk-e a párunkkal. Mert ha az a legfőbb hajtóerőnk, hogy ne legyünk egyedül, akkor meg fogunk alkudni olyan emberrel is, aki nem igazán jó, de még mindig jobb, mint a semmi. Sajnos szinte mindent jobbnak gondolunk a semminél, mert annyira félünk az egyedülléttől.
Ha pedig az a legfontosabb számunkra, hogy az aktuális párunkat el ne veszítsük, akkor szintén nem fog érdekelni minket, hogy összeillünk-e, hiszen a szakítás nem opció. Miért nem opció? Mert “belehalnék, ha elveszíteném…”

2. Társfüggőnek általában társfüggő vagy intimitáskerülő párja van. A megfigyelések ezt mutatják. Talán mert hasonló a hasonlóhoz vonzódik, vagy mert pont az ellenkező véglethez. Egyébként az intimitáskerülés a társfüggőség ellenpólusa, de ugyanazok az okai. Egy másik cikkben majd ezt is kifejtem.
Valószínűleg ennek az is az oka, hogy az egészséges párkapcsolatra képes emberek nem minket, társfüggőket fognak választani. Tudom, hogy ez szomorú, de épp ezért érdemes ezzel minél előbb foglalkozni!

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.