Minden okkal történik velünk

Írta: Nagy Tünde

Bizonyára tette már fel más is ezeket a kérdéseket magának: „Miért történik ez velem?”, „Mit vétettem, hogy ezt kell elszenvednem?”, „Hogy lehet így viselkedni?”, „Mivel érdemeltem ki ezt a bánásmódot?”, és még sorolhatnám, a sok sajnálkozó kérdést…

Pedig jó ember vagyok! Szavaimat, cselekedeteimet csupán a jó szándék vezérli. Ennek ellenére folyton beleesek ebbe a csapdába… Tudom, hogy ez lesz a vége, de mégis folyton-folyvást ezt a játszmát játsszuk. Ő megbánt ÉN áldozatnak érzem magam. Úgy érzem, ÉN szenvedek ebben a kapcsolatban a legtöbbet! Őt okolom mindenért!

Azt mondják: „megbocsátani lehet, de felejteni nem!”. Hát én most úgy érzem, sem megbocsátani, sem elfelejteni nem tudom azt, amit velem művelt! Persze könnyű mondani, hogy ha ennyire rossz nekem, miért nem lépek ki ebből a kapcsolatból? Olyan jól tudják mások osztani azt észt! Hogy tudjak kilépni, mikor ott vannak a gyerekek? Még a házunk sem épült fel egészen! Ott van a hitel, amit a házépítésre, felvettünk! Egyedülálló anyaként képtelen lennék eltartani a gyermekeimet azon az életszínvonalon, amihez hozzászoktunk…

Kattog az agy, pörögnek a gondolatok… Mit lehet tenni ebben a helyzetben???

És egyszer csak jön, a felismerés, hogy: VAN VÁLASZTÁSOM! Mindezen lehet változtatni!

Mi is a megoldás?

Hosszas önismeret és tudatosság kell hozzá. Önmagunk, és eddigi életünk újraértékelése. A felismerés, hogy a mostani életünk, a tegnapi gondolataink, cselekedeteink következménye! Mikor felismerjük azt, hogy semmi sem történik ok nélkül, az érzés kijózanító.

MERT MIT IS CSINÁLTAM EDDIG???

Sajnáltam magam, hogy milyen szerencsétlen vagyok. Áldozat voltam. És ekkor rájövök, hogy a saját gondolataim áldozatává tettem magam. Mindig csak a kifogásokat gyártottam… Mert a kisgyerek felnő, elballag az iskolából, szerelmes lesz, egyetemre készül, diplomaosztója lesz, férjhez megy, megnősül… Jön az unoka… A ház ugyan felépült, de most a kocsit kell lecserélni… Mindig van valami, amire várunk, aminek a bekövetkeztéhez igazítjuk ÚJ Életünk kezdetét.

Miért ne kezdhetnénk el Új Életünket még MA?

Mert lehet élni, gondolkodni máshogyan is! DE HOGYAN?

Megérteni azt, hogy eddig a problémákért csak a másikat okoltam, őrá mutogattam: „Ő tette ezt velem!”, „Ő a hibás mindenért!”, „Ő okozta nekem a fájdalmat!”. Mindeközben pedig ha ránézek, a kezemre azt látom, a mutatóujjammal valóban a páromra mutogatok, DE három ujjal viszont saját magamra!!!

És ekkor felteszem magunknak a kérdést! Mennyi a részem abból, hogy ide jutott a kapcsolatunk? Valóban megbántott, de eközben hol voltam? Mivel járultam hozzá ehhez a megbántáshoz? Mit tettem, mondtam… Hogyan mondtam? Mit nem tettem? Mit nem mondtam? Valóban semmiért nem vagyok felelős? Mert ugye kettőn áll a vásár! Olyan nincs, hogy valaki reggel felébred és azzal a szándékkal kezdi a napot, hogy ma aztán jól megbántom a párom! Csak azért is, keresztbe teszek neki, mert gonoszkodni akarok vele.

Ha őszintén magamba nézek, be kell látnom, lehettem volna kedvesebb, megértőbb, toleránsabb. Megkérdezhettem volna mi bántja? Észrevehettem volna a jeleket! De vak voltam és süket. Csak magammal voltam elfoglalva! Azzal, hogy áldozattá tegyem magam és nem azzal, hogy BOLDOG legyek. Mert egy kapcsolatban, ha én boldog vagyok a párom is az és ez fordítva is igaz! A társunk csak a tükröt tartja elénk. És nem tetszik a látvány? Naná hogy nem tetszik! De ki tehet arról, hogy ide jutott a kapcsolatunk? Csak Ő??? Csak ÉN??? Hát NEM!!! Mindketten! Ezt felismerni nem mondom, hogy a legjobb érzés a világon, de fel kell vállalnunk részünket benne!

Ha felvállaljuk a felelősséget, ami a mi részünk a konfliktusokban, már egészen más a helyzet!

Nézhetnénk az ügyet a másik fél szemszögéből, Ő mit érez? Ő boldog egy ilyen kapcsolatban? Neki jó így??? Nem valószínű!

Ha felismertük és elkezdünk magunkon dolgozni, minden megváltozik. Az lenne szerencsés, ha egy kapcsolatban mindkét fél egyszerre jutna el a felismeréshez, de ez nem mindig van így. Ennek ellenére, aki tenni akar a házassága-kapcsolata megmentéséért annak ott a döntés a kezében. Mert az életünket mi irányítjuk! Ha megváltozik a hozzáállásunk az ügyhöz, azt megérzi a környezetünk, a párunk is. Mert ami bent – az kint! És ami kint – az bent! Azt kapjuk, amit adunk, és csak azt tudjuk adni, ami bennünk van.

Erről jut eszembe egyik kedvenc tanmesém egy szegény és egy gazdag emberről:

Egy napon egy gazdag ember az arra járó kéregető szegény embernek egy kosár szemetet adott. A szegény ember megköszönte, és pár nap múlva vissza vitte a gazdag embernek a kosarat tele virággal. A gazdag ember megkérdezte: „Miért hoztál nekem virágot, mikor én szemetet adtam neked?” A szegény ember erre azt felelte: „Mindenki azt tudja adni, ami a szívében van.”.

Ezért azt tanácsolom minden kedves Olvasónak, hogy csináljunk gondolat-nagytakarítást! A gondolatainkból dobjuk ki a szemetet és ültessünk virágot helyébe.

Cseréljük le az áldozat szerepet és válasszuk azt, hogy BOLDOGOK leszünk! Senki nem ígéri, hogy könnyű lesz, de higgyék el, megéri a fáradtságot!

Amennyiben nem boldogulnak, keressenek bizalommal egy terapeutát, párkapcsolati tanácsadót, coachot, biztosan tud segíteni a probléma megoldásában.

Szeretettel:

Nagy Tünde