Pofon a semmiből

Írta: Besenyői Tamás és dr. Dankovics Orsolya

7 évvel ezelőtt egy napsütéses májusi pénteki délutánon villámcsapásként ütött be a ménkű, azt mondta, hogy VÉGE! Napsütésben nem is villámlik, gondoltam… április is elmúlt, így ez biztosan nem lehetett tréfa… ráadásul azon a hétvégén vendégeket is vártunk… nem értettem… MI TÖRTÉNT? Kérdeztem magamtól…

Mindenkivel előfordult már, hogy úgy érezte hirtelen valami nagyon rossz történt vele és értetlenül állt előtte. Persze hirtelen jó dolog is történhet, de az kevésbé szokott feltűnni.

No de nézzük meg, hogyan lehet ez?!

Amikor egy ismerősünkkel találkozunk, akit fél éve nem láttunk és ő betartva az újévi fogadalmát jókora testsúly feleslegtől szabadult meg mióta utoljára láttuk, akkor a mi szempontunkból egy „HŰHA” mellett a hirtelen változás élményét váltja ki belőlünk, hiszen számunkra jelentősen megváltozott, egyik pillanatról a másikra. És milyen ez az ő szemszögéből? Bizony fél év izzadságos, kőkemény munkáját érzi mind a testmozgás, mind a táplálkozása kapcsán, az edzés megfeszített gyakorlatai akár egy örökkévalóságnak is tűnhetnek.

Más és más a történések érzékelése, megélése, attól függően, hogy milyen szemszögből nézzük, ki nézi azt. A párkapcsolat sem kivétel. Ha azt vesszük észre, hogy kapcsolatunkban hirtelen történik valami, ráadásul azokat rosszul éljük meg, akkor bizony érdemes elgondolkodni, hogy azt mi okozhatja.

Elárulom az okát és a megoldást!

Ha alaposabban a dolgok mögé nézünk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy ez csak látszólag történik hirtelen, valójában nem egyik pillanatról a másikra következnek be események, csak éppen nem eléggé vagy egyáltalán nem kísértük figyelemmel az apró változásokat.

Ha az ismerősünk minden edzésén ott lettünk volna, akkor nem lenne szembetűnő és hirtelen a változás, hiszen végigkísértük volna őt az útján. Ha odafigyelünk a párunkra, akkor ő sem fog előállni semmi meghökkentővel, amire nem számítottunk. Persze ehhez kell az is, hogy ismerjük párunkat, aminek szintén a figyelem a kulcsa.

FIGYELJÜNK ODA a párunkra, megelőzve ezzel az eltávolodást. Figyelmünket többféleképpen párunk felé irányíthatjuk:

• beszélgessünk vele, kérdezzük az őt foglalkoztató témákról, térképezzük fel az érzéseit
• figyeljük meg mivel foglalkozik szívesen szabadidejében, érdeklődjünk aziránt, vonódjunk be
• legyen közös érdemi időtöltésünk, ami mindkettőnket feltölt
• meséljünk érzésienkről, hallgassuk meg véleményét ahhoz kapcsolódóan
• vegyük komolyan ha jelez felénk valamit és lássuk meg ha valamit sokszor vagy egyre erőteljesebben kifejez felénk és értelmezzük azt kellő mélységgel.

Ha MINÉL GYAKRABBAN, lehetőség szerint naponta tesszük a fentieket, annál kevésbé fognak elcsúszni a dolgok és még folyamatában lehet beavatkozni, tenni a párkapcsolatunkért. A párkapcsolat törékeny, ápoljuk ha azt akarjuk ne menjen tönkre.

És hogy mi történt?

Lemondtam a hétvégi vendégeket, és elkezdtem gondolkodni, felgöngyölíteni a szálakat, így „hirtelen” egyedül volt időm rá. Persze, hogy arra jöttem rá: nem figyeltem oda eléggé. Mert akkor feltűnt volna, hogy már húsvétkor egy beszélgetés során jelezte, hogy nem komfortos azzal amennyit és ahogy találkozunk és persze feltűnt volna hogy a maga kommunikációs eszközeivel, a maga nyelvén, tetteivel próbálja jelezni, hogy ez így neki nem jó, akkor nem éreztem volna, hogy egy pillanat műve alatt lett vége a kapcsolatunknak…

Bő két héttel később leültünk beszélgetni, kaptam egy újabb esélyt, hogy odafigyelhessek rá. És hogy hogyan folytatódott? Az egy másik történet…