Teszt: Ön társfüggő-e?

Ha Önt is érdekli, hogy társfüggő-e, most letesztelheti.
Nagyon nehéz ilyen tesztet írni, mert sok tünet más dolgot is jelezhet, nem csak társfüggőséget. És egy témát igyekszem több oldalról megközelíteni, ezért ismétlődés érezhető a kérdésekben.
Ahogy az előző cikkben említettem, nem csak a párunktól lehetünk függők, hanem más embertől is. Ezért ahol párról beszélek, ott be lehet helyettesíteni másvalakivel is.

Írja össze, hogy hány mondat igaz Önre! A társfüggő ember tehát az alábbi tulajdonságokkal szokott rendelkezni:

–  Szinte rögeszmésen segít valakin: folyton kéretlenül tanácsot ad.

– Haragszik, ha a segítsége eredménytelen volt.

– Szomorú, mert egész életében csak ad, és nem kap semmit cserébe.

– Úgy érzi, kihasználják, ezért áldozatnak érzi magát.

– Nagyon erősen fél, hogy hibázik a párkapcsolatban.

– Próbálja bizonyítani a társának, hogy megérdemli a szeretetet.

– Retteg a visszautasítástól.

– Elfojtja az érzéseit, hogy ne veszítse el a másikat.

– A legkisebb apróságtól is aggódni kezd. Akár olyan mértékben, hogy nem tudja ellátni a napi feladatait.

– Ellenőrzi a társát. (Hol járt, kivel volt…)

– Irányítani próbálja a társát: bűntudatot kelt, hízeleg, fenyegetőzik.

– Próbálja letagadni maga előtt, amikor súlyosbodnak a dolgok a kapcsolatban.

– Nem magában, hanem a társában keresi a boldogságot.

– Abba kapaszkodik erősen, akitől a boldogságát várja. Fél, hogy elveszíti.

– Ha elveszít valakit, akitől a boldogságot várta, elveszettnek, kétségbeesettnek érzi magát, öngyilkosság foglalkoztatja.

– A párja köré szervezi az életét.

– Megfontoltan fogalmaz, hogy biztosan azt érje el vele, amit akar.

– Fokozatosan megnő a tűrőképessége, és a végén már az elveiből is enged.

– Fél, hogy a párja megharagszik rá.

– Váratlan heves dühkitörései vannak. (Főleg miután sokáig csendben tűrt dolgokat.)

– Beleegyezik a szexbe, miközben nem arra vágyik, csak egy kis ölelést, gyengédséget szeretne kapni.

– Kitart a párja mellett akkor is, ha bántalmazza őt.

– Elszigetelődik a világtól, mert senki nem érti meg őt.

– Reménytelenséget, depressziót érez.

– A párját okolja, amiért nem boldog.

– Belesimul a párja akaratába.

– Mindig a párja kedvében jár, függetlenül a saját érzéseitől.

– Ha nem úgy alakulnak a dolgok a párjával, ahogy várta, hajlamos összeomlani.

– Összes energiáját valaki más boldogságára fordítja.

– Nem hiszi, hogy egyedül is megáll a lábán, és boldog tudna lenni. Félembernek érzi magát.

– Ha valami rosszabbra fordul a kapcsolatban, magát vádolja.

– A körülmények áldozata.

– Tehetetlennek érzi magát.

– Úgy érzi, a párjának kell megváltoznia ahhoz, hogy jobban legyen.

– Nem meri kifejezni az igényeit a párja felé.

– Nehezére esik egyedül lenni.

– Túl sokat rágódik a kapcsolatán.

– Úgy érzi, különféle módszereket kell bevetnie ahhoz, hogy megkapja, amit akar.

– Mások érzései irányítják. Átragad rá a párja hangulata, vagy a párja hangulatától függ a viselkedése.

– Erőteljes érzelmi kitörései vannak. Pl. nekiesik a másiknak, megrúgja, hozzávág tárgyakat.

– Önbizalomhiánya van.

Értékelés: Ha 10-et, vagy többet bejelölt, akkor érdemes közelebbről megvizsgálnia, hogy nem érintett-e. 20 felett pedig már egyértelműen társfüggőségről van szó.

A kérdésekkel igyekeztem mindhárom társfüggőség típust lefedni, amelyeket felsoroltam az előző cikkemben, de sok olyan tünet van, ami nem fért bele a tesztbe. Ezért ha úgy érzi, hogy egészségtelen mértékben ragaszkodik a párjához, de a teszt nem mutatott ki társfüggőséget, attól még érdemes lehet foglalkozni a kérdéssel. Fordulhat hozzám bizalommal!

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.