Úgy szeretlek, majd meg eszlek, avagy „Jól szeretlek, majd megeszlek”

A házasság vagy párkapcsolatunk elején rózsaszín felhőben élünk. Szerelmesen, boldogan. Ideális esetben ez így is marad.  Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy az évek során ez nem sikerül.

Vajon miért is?

A szeretet nagyon fontos az embereknek. Mindenki arra vágyik, hogy szeressék. Igen ám,de a szerelem rózsaszín felhői elszállnak és maradnak a mindennapok. Ha nem kapjuk, meg a szeretet adagunkat, akkor a mi szeretetet adó kapacitásunk is elfogy.

De valóban csak a szeretet mennyisége fontos?

A szeretetet nem csak úgy akarjuk, hanem úgy, AHOGY NEKÜNK JÓ.

Hiába hoz mindennap virágot a párunk, ha mi inkább ölelgetésre vágyunk. Persze ez fordítva is igaz. Hiába főzzük meg párunk kedvenc ételét, ha Ő beszélgetni szeretne velünk, de mi nem érünk rá a sok házi munka miatt. Így kapunk szeretet, de mégsem vagyunk boldogok. A boldogtalanság pedig ellaposodáshoz vezeti a kapcsolatunk vonatát.

Akkor mit is tehetünk?

1.Kérdezze meg partnerét, hogy hogyan lehet jobb társa. Igyekezzen kérését teljesíteni. Ne feledjen visszajelzést kérni, hogy elégedett- e párja.

2.Ha pozitív választ kap, tudja, hogy ügyesen járt el. Ön is elő állhat egy konkrét kéréssel párja felé, kérve, hogy ezt tegye meg Önért. Ha ez sikerül ne fukarkodjon a visszajelzéssel.

Így mindenki kap szeretetet és ráadásul, olyan formában, ahogy Ő szereti.

3. Ha kapcsolatuk javulni kezd, ne felejtsék el időről időre akár megbeszélt időpontokban is közösen újra át beszélni igényeiket.

Szeretettel kívánok hozzá kitartást és sok boldog percet!

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.