2 egyszerű tipp, ami hozzájárul a kapcsolatod megmentéséhez

NE HAGYD EL MAGAD, KÉRLEK! – kívül

Gyakran látni, hogy egy ideje együtt lévő párok egyik- másik, vagy mindkét tagja elhagyja magát. Óriási hiba!

Picit talán a másik „átverése” is, hiszen nem ilyennek szeretett meg, nem így vett el, nem ilyennek képzelt a jövőben, amilyen most vagy, és ami most van.

Figyeljünk oda magunkra, mert ezzel a saját önértékelésünket, önbecsülésünket is erősítjük, másrészt megtiszteljük a párunkat is, hiszen számára is jó érzés, ha azt érzi, tetszeni szeretnénk neki. Másrészt mindenkinek jobb egy csinos, magára odafigyelő párral lenni, mint valakivel, aki „lelakja” magát.

Hosszútávon a párkapcsolatban nincs mentség arra, hogy ha elhagyjuk magunkat. Mindenkinek vannak nehezebb időszakai, ez teljesen természetes. Egy betegség, egy gyermek születése nyilvánvalóan igénybe veszi az embert lelkileg és fizikailag egyaránt.

Ugyanakkor saját magunk és a kapcsolatunk érdekében kötelességünk összeszedni magunkat újra egy idő után. Az, hogy mi milyen állapotban vagyunk, a társunk életére is kihat, ezért igenis felelősséggel tartozunk, ő pedig jogosan elvárhatja, hogy ne hagyjuk el magunkat.

NE HAGYD EL MAGAD, KÉRLEK! – belül

Igyekezz megtartani azt a személyt, akibe a párod beleszeretett.

A vidámságot, a vicces éned, azt a képességedet, hogy figyeltél, ha beszélgettetek. Tartsd meg a jó tulajdonságaidat, és próbálj szabadulni a rosszaktól. Ne zsörtölődj, ne kritizáld, ne vedd semmibe az igényeit, a teljesítményét. Valószínűleg akkor sem tetted, amikor megismerted és megszerettétek egymást.

Ha régen sokat segítettél neki, és ezt szerette benned, tedd ezt most is, ha többet beszélgettetek, térj vissza ehhez…

Annyi mindenben változunk egy kapcsolat során, sajnos nagyon sokszor az elkényelmesedés irányába, ami igazán felelőtlenség, hiszen pont az idő előrehaladtával kellene egyre több energiát tenni a kapcsolatunkba.

Figyelj ezekre oda, és akkor már nagyon sokat tettél azért, hogy a kapcsolatodat megmentsd a leépüléstől.

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.