Mit ér az ember, ha elvált?

A krízisen keresztülvergődött házasfelek gyakran felteszik maguknak – és néha a tanácsadónak is ‒ a kérdést: Mit érek én, akinek kudarcba fulladt a házassága?

Mielőtt választ keresnénk a kérdésre, képzeljük bele magunkat a férj vagy a feleség szerepébe. Kezdjük talán a feleséggel, hiszen a válások többségében a feleség jár igazán pórul, általában őt csalják meg, ő marad egyedül a házasság romjain ‒ ráadásul a legtöbbször gyerekekkel. Anélkül, hogy statisztikai adatokkal győzködnénk egymást, ismerjük be, ez a nagy magyar sztereotípia, ez él a köztudatban.

Adott tehát egy feleség, akit elhagyott a férje egy szebbért, jobbért, fiatalabbért, gazdagabbért, ambiciózusabbért. Ott van kiábrándultan, csalódottan, elhasznált szívvel, elhasznált lélekkel, elhasznált testtel. A kora – tulajdonképpen ‒ mindegy. Ott van egy félig vagy majdnem végig leélt élettel, amelynek minden egyes pillanatában a legjobb tudása szerint tette a dolgát, mégis így járt. Egyedül maradt a romokon, és fogalma sincs, hogyan tovább…

Noha vigasztalják a családtagjai, barátai, rokonai és munkatársai, tudja, hogy valami végérvényesen megváltozott, és neki már sosem lesznek olyanok a hétköznapjai és az ünnepei, mint korábban. A gyerekek egyre csak nőnek, maholnap kirepülnek (vagy már el is kezdték önálló, felnőtt életüket), ő pedig leamortizált, elhasznált, kiselejtezett, értéktelen lénynek érzi magát. Senkinek és semminek, egészen.

Aztán ott a megcsalt férj is. Elhagyták egy sármosabbért, egy gazdagabbért, egy okosabbért, egy olyanért, akinek „rendes” munkája van, egy olyanért, aki külföldre viszi a nejét, egy olyanért, akinek „aurája van”, egy olyanért, akinek kész a percre pontos menetrendje a következő negyven évre.

Pedig hősünk világ életében halálra dolgozta magát, becsülettel hazaadta a bérét, magára alig-alig költött, mert minden és mindenki fontosabb volt nála: a gyerek, az asszony, a kocsi, a ház. A legendának induló férjből mára papucshős lett, mítosz helyett meg legfeljebb borgőz lengi körbe. Szánalmasnak, vesztesnek, nullának érzi magát. Senkinek és semminek, egészen.

Mit ér az ember, ha elvált?

Mit ér a nő, ha elhagyták?

Mit ér a férfi, ha kidobták?

Amikor ezt a kérdést felteszi magának az ember, akkor a legjobb döntés ‒ aktuálisan ‒ a hallgatás.

Amikor gondolatok és érzések cikáznak fénysebességgel az agyunkban, pro-k és kontrák viaskodnak az elménkben, akkor az első és legfontosabb feladat, hogy csendre bírjuk magunkat. A hatalmas csatazajban ugyanis nem lesz meg a válasz: kell a légüres tér a tiszta gondolatoknak és a tűpontos érzéseknek.

Mit érek én, hogy elváltam?

Ki vagyok én, hogy már nem vagyok feleség?

Ki vagyok én, hogy már nem vagyok férj?

A válasz akkor születik meg, ha az ego-t lecsendesítettem. Meggyőződésem, hogy ez a legnehezebb feladat. Ha sikerül a pánikot szemlélődéssé formálnom, már megnyertem a csatámat.

És akkor eljön az a pillanat, amikor a gödör alján meglátom a felcsillanó remény fényét…

  • Én az vagyok, akit így meg úgy hívnak.
  • Én az vagyok, akit így meg úgy nevelt az anyám.
  • Én az vagyok, aki ennyi évesen így meg így nézek ki, ezt meg azt értem el az életemben.
  • Én ezt és azt szeretem.
  • Én erre és arra vágyom.

Számvetést kell készítenem életem romjain, az elült csatazajban. Meg kell vizsgálnom a külső-belső tulajdonságaimat, számba kell vennem az értékeimet és a hiányosságaimat, pontos képet kell rajzolnom önmagamról ebben az új helyzetben.

A csenden kívül ilyenkor a papír és a toll a legjobb barát! Listákat kell készítenem életem aktuális állásáról, a megélt szépségekről és az átélt nyomorúságokról. Pillanatképet kell látnom a kisemmizett önmagamról, egy olyan őszinte, nyers valóságot, ami kristálytisztán megmutatja, ki vagyok én a mai valóságomban.

Gyűlnek-gyűlnek az élmények, az eredmények, a minőségjelzők, a mennyiségjelzők és a számok, és lassacskán meglátom önmagam a könnyáztatta papírok fölött, ahol feketén-fehéren ott virít a saját valóságom.

Tönkrement a házasságom. Egyedül maradtam a romokon. Agyonnyom a felelősség. Marcangol a bűntudat. Széttép az önsajnálat. Csak sírok, és már réges-rég megfolyt a tinta a könnyeim alatt, de a maszatos papírból is gyönyörűen kirajzolódik egy alak, aki tele van szépséggel, tele van erénnyel, tele van érzéssel és tele van lehetőséggel. Én vagyok az ott, a tintapaca fölött. Én vagyok ez a bájos, szeretnivaló maszat, én vagyok ez az elhagyott Csoda…

Percről percre, napról napra, hétről hétre erősebbé válok, mert megláttam önmagam, megláttam a csillogásomat, a fényességemet, a ragyogásomat. A reménytelenség sötétjéből az önbecsülés napvilágára értem.

Van, akinek ehhez a folyamathoz segítségre van szüksége. Nem szégyen ez! Ha a fogam fáj, előbb-utóbb fogorvoshoz megyek. Ha pedig a szívem-lelkem, akkor megkeresem azt az egyéni terápiát, ahol segítenek nekem. A párkapcsolati coach – házassági tanácsadó egyéni kliensekkel is szívesen foglalkozik, minden hozzá fordulónak segít a megfelelő mederbe terelni az elszabadult indulatait, az eltévedt gondolatait és az elfáradt érzelmeit.

Mit ér az ember, ha kudarcba fulladt a házassága?

Mit érek én, hogy elváltam?

Ki vagyok én valójában?

Most, hogy számot vetettem az életemmel, szembenéztem a sorsommal, megláttam önmagam, megerősödtem általam, magamnak, elmondhatom: most már nem senki és semmi vagyok, hanem minden vagyok, egészen.
Készen állok a hozzám méltó szerelemre!

 

 

 

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését. Portálunk szerzői kizárólag a Párkapcsolati Coaching és Mediációs Intézet által regisztrált párkapcsolati coachok, valamennyien a párkapcsolatok területén dolgozó segítő szakemberek.