Mikor költöztél el otthonról?

Mikor kezdtél el leválni a szüleidtől? Elvágtad már teljesen a köldökzsinórt?

A szülőkről való leválás nem akkor történik meg, amikor elköltözünk tőlük, lesz saját keresetünk, esetleg saját családunk is. Ettől még érzelmi szempontból egyáltalán nem biztos, hogy leváltunk róluk. Racionális és emocionális szinten is el kell válnunk, s gyakorlatilag minden dolgunkért, tettünkért felelősséget kell vállalnunk.

Sajnos azt tapasztalom, hogy nagyon nagy probléma ez a párkapcsolatokban is. A szülők sokszor „jó szándéktól vezérelve”, de beleszólnak az ember életébe, – már ha ezt hagyjuk. Emiatt keletkezik többek között pl. az „anyós probléma” a pároknál. A mai világban ez egy eléggé nehezen emészthető probléma. Ugyanis tény, hogy az őseink általában együtt éltek a szüleikkel, olykor még a nagyszüleikkel is, gyakori volt a több generáció egy lakásban vagy házban, de ma már mindenki az önállóságra törekszik. Bizonyos szituációkban nagyon kényelmes az együttlakás ténye, pl. amikor mondjuk a szülők elfoglaltsága esetén az idősebbek vállalják, hogy vigyáznak az unokára. Azonban lássuk be, leginkább az anyagiakon múlik, ki hogy tudja ezt a dolgot megoldani, hiszen ha a pár meg tudja fizetni a bébiszittert, akkor pénzzel úgymond meg tudja váltani a problémát.  Úgy gondolom, hogy amennyiben egy egészséges kapcsolatot akar az ember kialakítani az életében, érdemes minél előbb leválni a szülőktől. Semmilyen beleszólás nem engedélyezett, véleményük persze lehet, főleg, ha kikérjük azt bizonyos kérdésekben a „több szem többet lát” alapon.

A leválás véleményem szerint azoknak különösen nehéz, akik gyerekkorukban nagyon vágytak arra, hogy az anya/apa őszintén elfogadja és szeresse őket.

Az elfogadás és szeretet iránti vágyukból egyenesen következik, hogy ezeket a vágyaikat átviszik majd a párkapcsolatukba, és a párjuktól ugyanezt várják el.

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.