Tanulni sosem szégyen, még a gyerekektől sem, avagy hogyan legyünk „jó” apósok és anyósok

Írta: Tuifelné Véber Katalin

Amikor gyermekünk párt választ új családtaggal bővül a kis közösség. Persze nem könnyű ez senkinek sem. A szülőknek, hiszen pici fiúk, lányuk felnőtt lett. Ráadásul egy „idegent” is el kell fogadniuk, akinek lehetséges, hogy más mintákat tanítottak a szülei, más életutat járt be, más tapasztalatokat szerzett. A fiataloknak sem könnyű, hiszen nekik is alkalmazkodni kell egymáshoz, anyóshoz-apóshoz és persze a saját szüleikhez is az új szerepben.

Az anyós és após vicceket hallgatva jó kis mulatság, de azért lássuk be naponta megélni nem annyira vicces, sok feszültséggel jár. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fiús mamák és menyeik közt nagyobbak a feszültségek. Valahogy a férfiak toleránsabbak, és kevesebbet agyalnak.

MÁR MEGINT A NŐK!

Harcolnak a fiú szeretetéért.

Ráadásul ezek a kis konfliktusok egyre másra felütik a fejüket, hiszen az élet halad mindig újabb kihívásokat eredményez. Esküvő, babaszületés, főzés, mosás és sorolhatnám.

Egy ismerősöm mondta és ezen nagyon elgondolkodtam, akkor, hogy fiús anyaként Ő betartja azt a szabályt, amit egy idős egyszerű nénitől hallott, miszerint, hogy a fiaddal jól legyél, a menyeddel kell nagyon jóban lenni.

Persze nehéz ez, hiszen a szülő aggódik, főleg az anyák és a kis ördögöcske szórja a kérdéseket.

Mik is ezek?

• Van elég enni való?
• Ki van mosva a ruha?
• Tisztaság van?
• Vajon ellátják az Ő kis gyerekét?
• Valóban jó ez az Ő gyerekének?

Bevallom én is elkövettem ezt a hibát, mert az aggódás nagyobb volt, mint a hallgatási küszöb. De azután végül nagyobb lett a büszkeségem, mivel ügyes gyerekeim ezt nagyon jól lereagálták.

Mindig, amikor kicsik is voltak a gyerekeim nem tartottam életbe vágó bajnak, ha egy jól kimondott mondatukkal neveltek. Tanulni sose szégyen, kisebbektől és fiatalabbaktól, sem és az álláspontunkat megváltoztatni se égbekiáltó bűn.

A kompromisszum az jó, hiszen mindenki nyertesnek érzi magát.

Szóval előfordult, hogy túl, aggódva megjegyzést tettem és bizony meg is bántódtam. De a gyerekek nagyon hamar értésemre adták és jól tették, hogy eddig és nem tovább.

A kislány se hagyta szó nélkül és megvédte magát kivonulva a problémából. Teljesen helyesen ráhagyta a fiamra a megbeszélés lehetőségét. Hiszen ezt nekünk kell megoldani. Ő mégis az én gyerekem.

A fiam is elmagyarázta, hogy Ő mindkettőnket szeret, és nem akar köztünk választani.

Végül is nagyon büszke voltam a gyerekekre, akkor is, ha ott nem annyira volt kellemes.

De mindenképpen elgondolkodtatott és be kellett látnom, hogy amikor fiatalok voltunk, mi sem igen engedtünk beleszólni a dolgainkba. És nem örültünk, ha ez megtörtént.

AZ ÉN KONKLÚZIÓM, AZ VOLT, HOGY AMI KETTŐJÜKNEK JÓ AZ NEKEM IS JÓ.

Ezt muszáj elfogadni és nem kell rajta tovább gondolkodni.

Ebben megerősített, miután olvastam John Gottman könyvében ( A jól működő házasság 7 alapelve), hogy a” mi-tudat” kialakulása a csapatban működés alapja, mely a jól működő párkapcsolat csínjának és bínjának elsajátításához szükséges

Szülőként így nagyon büszke vagyok, remélem, a gyerekein is azok RÁNK és nem veszítjük el Őket, hiszen így részesei lehetünk az életüknek.

Kívánom ezt a felismerést szeretettel mindenkinek!