Mi történik, ha a korábbi általunk kőbe vésett párkapcsolati szerepekről megváltozik a nézőpontunk?

Amikor párkapcsolatban élünk mindenkinek megvannak a maga szerepei. Élnek a fejünkben feladatok, amelyeket csak a nő vagy csak a férfi csinál. Gyerekneveléssel, háztartással, bevásárlással kapcsolatos teendők. Ezeket legtöbbször otthonról hozzuk, a saját szüleink szerepeinek megfigyelésével.

Tovább

Három eszköz a jobb hangulatú beszélgetésekért

Talán nincs is olyan pár, aki nem szembesül kapcsolatának egy-egy szakaszában azzal, hogy „Hűha! Már alig beszélgetünk”. És jön is rögtön a szívbe markoló kérdés: „Eltávolodtunk egymástól?”

Tovább

Mit tehetünk, ha párunk negatív érzései, kényelmetlenül érintenek minket?

Minden párkapcsolatban előfordul, hogy az egyik fél valami olyat mond, vagy tesz, ami a másiknak nem jó, nem tetszik, nem megfelelő a számára. Megesett már velünk is, hogy a párunk a mi viselkedésünk kapcsán, nem repesett éppen az örömtől. Bosszús lett, frusztrált, szomorú, vagy csalódott, mérges, esetleg meg is botránkozott.

Tovább

A szavak ereje

„A szó elszáll az írás megmarad” Gondoljuk csak végig. A szó elszáll? Valóban így van? Mi emberek a szavainkon keresztül tudunk kapcsolatokat létre hozni, szétzilálni, újraépíteni stb.

Tovább

Zsákomból – házasságom

A jegyespár készülődik élete legfontosabb eseményére az esküvőre. Minden részletet megterveztek, minden a helyén van. Csodálatos nap és csodálatos emlék lesz. A percre pontos tervezés koronája.

Tovább

Csak viccelek! avagy: Miért NE cikizd a párodat mások előtt?

Ismerős az a kép, amikor társaságban a párok egymás kontójára sütnek el poénokat? Sokszor olyanokat, amik meglehetősen személyesek, vagy intimek. Kissé betekintést engednek saját belső kis világukba, a konfliktusaikba, az esetleges állandó vitatémákba.

Tovább

Meglátni a láthatatlant

Azon tűnődtem ma, hogy milyen időközönként kell átbeszélni egy kapcsolatban a közös jövőt… Fontos-e ez egyáltalán? Mindjárt elmondom, én mit gondolok erről, de addig is jöjjön egy rövid történet.

Tovább

Önts lelket a számítógépbe!

You can do it! Menni fog! Halljuk az amerikai filmekben, és az amerikai emberek között…

Tovább

Figyelj rám légy szíves!!!

– Kommunikációs titkok férfiaknak – Aki szeretné, hogy élete párja odaadóan hallgassa, ÍME!

Tovább

Ne nyúzz engem, légy szíves!

Avagy: titkok, hogyan ne próbálj kommunikálni… Beszélgessünk jókat!

Tovább

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését. Portálunk szerzői kizárólag a Párkapcsolati Coaching és Mediációs Intézet által regisztrált párkapcsolati coachok, valamennyien a párkapcsolatok területén dolgozó segítő szakemberek.