Meglátni a láthatatlant

Írta: Birovits Zsuzsanna

Azon tűnődtem ma, hogy milyen időközönként kell átbeszélni egy kapcsolatban a közös jövőt…
Fontos-e ez egyáltalán?
Mindjárt elmondom, én mit gondolok erről, de addig is jöjjön egy rövid történet.

Élt egyszer boldogan egy házaspár, akiknek nem volt gyerekük. Ide-oda utaztak, színházba és koncertekre jártak, szerették egymást, és gyereket szerettek volna.
Nagyon nehezen jött össze nekik, de végül egy csodálatos kisgyerekkel ajándékozta meg őket a Sors.
Nagyon örültek, és boldogok voltak immár hármasban, élték kis életüket tovább.
Ám egyszer csak valami elkezdett megváltozni.

Mi változott meg????

Az anyagi helyzetük?A lakóhelyük? Az értékrendjük? A fontossági sorrend?
Nos, igen, ezek is. Ám ami a leginkább megváltozott, azok ők voltak.

ŐK VÁLTOZTAK MEG!!!

A férfi elnőiesedett, a nő ezért elférfiasodott.
Mindegyikük úgy viselkedett, ahogy a másiknak kellett volna.
Felcserélődtek a szerepek.
A nőnek fájt, ha a férfinek valami baja volt, és a férfit bántotta, ha a nő volt szomorú.
Már csak a gyerek kötötte őket össze.

Normális kommunikáció csak akkor volt köztük, ha a gyermekük is ott volt velük.
Ezt pedig mindketten érezték, hogy nem jó…
A probléma azonban nem ez volt, hanem az, hogy mindketten máshogy reagálták ezt le. A nő elkezdett sárkányosodni, és állandóan kiabált, a férfi pedig a csendet választotta, mert nem tudott mit kezdeni a megváltozott élethelyzettel. Máshogy kommunikáltak, és mindketten meg voltak győződve arról, hogy az ő módszerük a jó.
Mindketten mást láttak mintaként gyermekként, más családi háttérből jöttek, ez pedig most még jobban felerősödött.
Azt gondolom, személy szerint, hogy ezért egyikük sem volt hibáztatható.

Akkor miben hibáztak Önök szerint???

Szerintem egy dolgot elfelejtettek, ők ketten, egymással tisztázni. Azt, hogy a megváltozott élethelyzetbe mi a közös jövőtervük, immáron hármuk számára.
Azt felejtették el, hogy érkezett egy új kis lény is a családba, és most már, ha tetszik, ha nem, az ő érdekeit is figyelembe kell venni a tervezett legjobb jövő kialakításánál. Ez sajnos elmaradt…
Elmaradtak az esti ölelések.
Elmaradtak a „Mi volt a legjobb pillanatod ma ?” kérdések.
Elmaradtak a női-férfi kapcsolat elemei.
Elmaradtak az apró, váratlan meglepetések.
Elmaradtak a bókok egymásnak.
Elmaradtak a közös jövőképpel kapcsolatos újdonságok.
Elmaradtak az egymás felé fordulások.
Elmaradt a napi tíz perc, heti egy este, havi egy hétvége, évi egy hét csak kettesben aranyszabálya is.
Ez pedig nem tett jót ennek az ismerős házaspárnak… De ez már egy másik történet lesz…

ÖNÖK IDŐNKÉNT ÚJRA MEGBESZÉLIK A JÖVŐVEL KAPCSOLATOS KÖZÖS TERVEIKET???

Nos, én nem tudom, hogy kinek mi a jó, de egy dologban biztos vagyok:
A MÁSIK OTT VAN, CSAK ÉSZRE KELL VENNI!!!
Nem szabad megvárni tétlenül, míg késő lesz…

Kezdjék ma a” meglátást”, és vegyék észre azt, aki még mindig ott van Önök mellett, mégha változtak is a jövőterveik, mert észrevenni az észrevehetetlent igenis lehet, és meg lehet újra látni a nem láthatót is. Csak akarni kell. Persze mindkettejüknek.

Sok sikert kívánok hozzá!