Mikor megbántanak minket, elhatalmasodik bennünk egy érzés, amely szinte sejtjeinkig hatolva eluralja szívünket, lelkünket, egész lényünket. Hogyan is kezelhetjük az ilyen érzéseket? Itt most nem az apró megbántásokra gondolok, hanem a nagyobb horderejű fájdalmakra.
„Sebaj, ezen túl kell lépni, nem lehet mindig leragadni minden apróságnál” (Kérdés: tényleg apróság-e az az apróság? Vagy esetleg megér több figyelmet?) Tehát megyünk tovább, figyelmünket hol ide, hol oda tereljük, csak éppen nem befelé.
Ha a válasz igen, akkor sok esetben sajnos ez csak egy önámítás, bármennyire is tiltakozunk ellene, vagy nem merjük bevallani önmagunknak. (Természetesen vannak tényleg gyorsan elröppenő megbántások is, amiket könnyen el tudunk engedni. Most azonban foglalkozzunk a hosszú ideje elraktározott sérelmekkel.)
Higgyük el, hogy a befelé irányuló szemünk tisztán látja milyen mélyre hatolt és milyen mélyen rejtőzik az a bizonyos megbántás a szívünkben. Időnként pöffeszkedik, majd visszahúzódik. Ezt a játékot űzi, majd eljut arra a pontra, amikor végül szabad utat tör magának akár könnyek formájában is. És persze ilyenkor borzasztóan tudjuk sajnálni magunkat…
1. Igenis jólesik, mert ha már senki nem sajnál bennünket, legalább mi tegyük ezt meg.
2. Ez nem bűn! Nem gyengeség! Egyrészt jogunk van hozzá, másrészt természetes reakcióink egyike ez.
3. Ezáltal valamennyire megkönnyebbülünk, valamelyest oldódik a belső feszültségünk.
AZONBAN: Semmiképp nem szabad túl hosszú időre beleragadnunk az önsajnálatba!
A megbántás feldolgozó folyamatának kihagyhatatlan és fontos része az, hogy megéljük a keserű érzéseinket. Hiszen ha megélünk valami negatívat amikor megbántanak minket, akkor miért is ne engedhetnénk meg, hogy azt az érzést átengedjük magunkon? Sőt, talán az a bűn, ha elhitetjük magunkkal, hogy nem érdekes, ami történt, és kényszerítjük magunkat, hogy tovább menjünk. Nem érdemes a fejünket a homokba dugni! (Még egyszer hangsúlyozom, az apró-cseprő dolgokra gondolok.)
Ha legalább magunk előtt felvállaljuk, amit érzünk – illetve elsősorban magunk előtt – akkor az előbbre fog vinni minket. Ez része a folyamatnak.
Könnyeink (akár látható akár láthatatlan), illetve megélt önsajnálatunk következtében képes lesz annyira oldódni bennünk a sérelem, hogy később egy jól időzített, őszinte beszélgetésben már tisztázni tudjuk a dolgot azzal, aki a fájdalmat okozta nekünk. (Elég nagy a valószínűsége annak, hogy ez a személy valaki a szeretteink közül, hiszen tőlük tud igazán rosszul esni a megbántás.) De ahhoz, hogy a tisztázáskor már józanabbak és higgadtabbak tudjunk lenni, szükséges az, hogy előtte kidühöngjük és sajnáljuk magunkat.
Ha párunk megbánt, az nekünk rosszul esik, és mélyen belénk hasít a fájdalom. Ezután két lehetőség közül választhatunk:
1. Vagy elfojtjuk az érzést
2. Vagy megéljük, vállaljuk, majd tisztázzuk
Az első esetben a szokásos forgatókönyv szerint a sok apró begyűjtött sérelem egyszer csak egy nagyot robban. Minél tovább gyűjtögetjük, annál nagyobb erővel tör a felszínre. Azonban még itt sem késő a második „vállaljuk, majd tisztázzuk” folyamatot elindítani!
Soha nem késő, hogy esélyt adjunk egy őszinte tisztázásra, és hogy meglássuk benne a kapcsolatunk magasabb szintre emelésének lehetőségét!
Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!
Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.