Annyira szeretném, ha a párom bocsánatot kérne tőlem! Miért nem teszi?

A párkapcsolatunkban sokszor előfordul, hogy a párunk megbánt bennünket, vagy akár mi is megbántjuk Őt. Ez teljesen természetes, a párkapcsolat velejárója. Egy oda nem illő megjegyzés, egy hangsúly – a sérelem azonnal megjelenik.

Minden pár akár kimondva, akár kimondatlanul megállapodásokat köt egymással.

  • Ha később érsz haza a megbeszéltnél kérlek, hívj fel.
  • Ha az előre betervezett programunk változik egy váratlan esemény miatt, kérlek, jelezd néhány nappal előtte.
  • Számomra a hűség nagyon fontos elv, a kapcsolatunkban kizárólagosságot szeretnék részedről.
  • A gyermeknevelésben ugyanúgy részt szeretnék enni, mint ahogyan Te.

Ne zárj ki belőle.

Igen, ezeket a megállapodásokat időnként megszegjük. Sokszor teszünk, vagy éppen nem teszünk meg valamit, amivel mély sebeket okozunk a társunknak. A helyzet súlyosbodhat az évek során, ha a megbántó fél nem érzi magát hibásnak az okozott sérelem miatt, és emiatt NEM KÉR BOCSÁNATOT.  Ennek több oka is lehet:

  1. Nincs lelki ismeretfurdalása, fel sem merül benne, hogy hibázott. Jönnek a kifogások, a magyarázkodások, teljesen helyénvalónak érzi a megbántó fél a tettét, amivel a sértett fél nem tud mit kezdeni. Csak a fájdalom érzése mélyül el benne.
  • Mit vagy úgy oda egy kis késés miatt? Majd várnak a többiek!
  • Majd elutazunk a jövő héten, különben is túl drága lett volna az a szálloda!
  1. Nincs lelki ismeretfurdalása, de van logikus indok a megállapodás megszegésére, amit észérvekkel el is magyaráz a társának.
  • Tudod Drágám, nagyon fontos ez a munka! Ebből tartjuk fenn magunkat!

Mi ezzel a gond?

Nem szabad elfelejtenünk, hogy mind két esetben megbántódik a társunk. Igaz a második esetben nem olyan mértékben, mint az elsőben. De a lényeg nem változik:    a végeredmény ugyanaz – FÁJDALOM!

Ha nem oldjuk meg a problémát, ha nem lesz bocsánatkérés, az eltávolodás be fog következni!

Ennek nem kell így lennie!

Kis odafigyeléssel könnyen átlendülhetünk ezen a helyzeten! Az alábbi néhány dologra figyeljünk:

  • Hallgassuk meg a párunkat!

Figyeljünk rá, ne szakítsuk Őt félbe miközben a fájdalmáról beszél!

Kérdezzünk rá, pontosan MIT érez, és MIÉRT érzi azt?

Ezzel elérjük, hogy kibeszélje magából a sérelmét és azonnal megkönnyebbül.

Mi is érezni fogjuk az irántunk táplált szeretetét, bennünk is helyre áll a rend.

  • Ismerjük be a hibánkat!

Annak ellenére, hogy a megbántó fél nem érez lelki ismeretfurdalást, ha mélyen magába tekint, biztosan talál valamit, amit másképp csinálhatott volna:

  • jobban elmagyarázni a munkánk részleteit, stb….
  • módosítani a szállást
  • egy gyors telefonhívás
  • Fájdalom orvoslása!

Bizonyítsunk  a párunknak, ha kell hosszabb időszakon keresztül. Figyeljünk arra, hogy a sérelemmel arányos legyen a kiengesztelés mértéke.

Nagy sérelem esetében mindig legyen valami PLUSSZ.

A pár mindkét tagjának fontos a bocsánatkérés. Aki megbántódott, ismét szeretettel teli, csillogó szemekkel tud párjára nézni. Eltűnnek a sérelmek a szívéből.

A megbántó fél is megkönnyebbül. Senki sem akarja tudatosan, szánt szándékkal megbántani a párját. Minden ember JÓ-ra törekszik, JÓ-k akarunk lenni!

A bocsánatkéréssel gyorsan orvosolhatóak a konfliktusaink. Figyeljünk a társunkra, kérjünk ŐSZINTÉN bocsánatot és azonnal minőségi javulás fog bekövetkezni a párkapcsolatunkban!

 

 

 

 

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.