Szakítsunk-e, ha már „mindent megpróbáltunk”?

Tartós párkapcsolatoknál is előfordulnak olyan mélypontok, ahol reményvesztetté válnak a felek. Nem találják a hullámvölgyből a kiutat.

Amikor azt érezik, hogy már fényévekre vannak a társuktól lelkileg.

Amikor már sehogyan sem tudják megtalálni a közös hangot a párunkkal.

Amikor már azt érezik, hogy sosem figyel rá a kedvesük.

Eközben abban a tudatban élnek, hogy már mindent megpróbáltak megtenni párkapcsolatukért.

Ilyenkor a kilátástalanság kerítheti hatalmába egyik vagy mindkét felet, és akár meg is fogalmazódhat bennük, hogy

„Szakítanunk kell!”

Ilyenkor nekem, mint szakembernek a következő kérdések fogalmazódnak meg:

Biztos, hogy szakítanunk kell?

Biztos, hogy már mindent megtettünk a kapcsolatunkért, vagy csak azt hisszük?

Az első kérdésre a válasz határozott NEM!

Hogy miért?

A második kérdésre adott válaszomból ezt is megérti.

Hadd kezdjem a válaszomat egy kis kitérővel…

Van egy olyan logikai feladvány, hogy hat gyufaszálból rakjunk ki négy egyenlő oldalú háromszöget, aminek minden oldala egy gyufaszál hosszú.

Ezt én is feladtam már több embernek is.

Adtam hat gyufaszálat, és hagytam, hogy próbálkozzanak.

Akik nem ismerték a feladványt, azok közül rendszeresen kaptam azt a kijelentést hosszabb-rövidebb próbálkozás után, hogy:

„Ezt nem lehet megcsinálni, már mindent megpróbáltam!”

Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy „Van megoldása, csak még nem próbált ki minden lehetőséget.”. Ekkor meg szoktam mutatni, hogy hogyan lehet ezt megoldani. Aki gondolkozni akar rajta, az most nyugodtan megteheti, mert csak a cikk végén árulom el a megoldást.

Miért is adják fel sokan ezt a rejtvényt?

  • Azért mert a saját nézőpontjukból tudják csak megvizsgálni a dolgokat.
  • Azért, mert csak az addigi megszerzett tudásukra, tapasztalataikra támaszkodnak.
  • És végül, de nem utolsó sorban azért, mert saját gondolatvilágunk rabjai vagyunk.

Vagyis saját magukból indulnak ki. Ez tulajdonképpen természetes.

Amikor megmutatom a megoldást, a legtöbben elcsodálkoznak!

„Milyen egyszerű!”

„Erre nem is gondoltam!”

„Nem is tudtam, hogy így is lehet…!”

„Megesküdtem volna, hogy lehetetlen megoldani!”

Mi ebből a tanulság?

Az, hogy amikor már úgy gondoljuk, hogy „mindent megpróbáltunk”, és nem találtunk megoldást, biztosak lehetünk benne, hogy még nem próbáltunk meg mindent!

VAN MEGOLDÁS!

Olvassunk minél több cikket szakértőktől, hogy szélesítsük látókörünket, és érdemes párkapcsolati szakértőhöz is fordulni, ha még mindig nem látunk kiutat!

A szakember kívülállóként sokkal tárgyilagosabban fogja látni a helyzetet, és valószínűleg nem is fogja olyan borúsnak látni a kapcsolat nehézségeit, mint mi.

Sokan kényelmetlennek érzik, hogy párkapcsolati gondjukat „kiteregessék”, miközben sok más esetben egyből szakemberhez fordulunk:

  • Elromlik az autónk? Szerelőhöz fordulunk.
  • Beteg lesz a gyermekünk? Orvoshoz visszük.
  • Nyelveket szeretnénk tanulni? Nyelviskolába iratkozunk.

Tehát ne szégyelljünk segítséget kérni, mielőtt a végső elhatározást hozzuk arra a kérdésre, hogy szakítsunk-e a „kilátástalan” helyzetünk miatt!

Kívánom, hogy legyen ereje megtenni akár ezt a lépést is mielőtt dönt, ha ilyen helyzetbe kerül!

Köszönöm megtisztelő figyelmét!

Ja! Hogy elfelejtettem valamit?

A logikai feladvány megoldása: egy tetraéder.

Az asztalon kirakunk egy háromszöget három gyufaszálból, és a maradék háromból egy kis sátrat alakítunk ki egy kis tetraédert.

Mert, MINDIG VAN MEGOLDÁS!

Szép napot!

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.