A pozitív feltételezés szokása segíti párkapcsolatunkat

Írta: Celebrini Edit

Párkapcsolatunk boldogsága érdekében elengedhetetlen, hogy kiépítsük magunkban a pozitív feltételezés szokását.

Mit értek ez alatt?

Képzelje el, hogy egy fárasztó munkanap után megkéri a párját, hogy vigye ki a szemetet és mosogasson el, amíg Ön kitereget. Majd negyed óra múlva, a teregetés végeztével Ön azt látja, hogy egyik kérése sem teljesült. Hogyan reagál erre?

Vannak, akik ilyenkor negatív feltételezéssel élnek. Felkapják a vizet és rázúdítják életük párjára.
„Neked én már semmit sem számítok? Hiába kértelek! Hát nem látod, mennyi dolgom van?”
És még jó, ha a párja ennyivel megússza.

És vannak, akik ilyenkor pozitív feltételezéssel élnek. Eszükbe sem jut, hogy ők nem számítanának, vagy direkt ki akartak volna velük babrálni. Egyszerűen csak rákérdeznek, hogy mi a helyzet a kérésükkel. Kiderülhet, hogy a párjuk nem is hallotta, mert elmerült az újság olvasásában. Vagy nem gondolta, hogy sürgős a kérés, azt hitte ráér később is. Vagy nagyon fáradt és még gyűjti hozzá a lelkierőt.

Mindannyiunk fejében van egy értelmező-megítélő-magyarázó berendezés. Ez a kis szerkezet folyamatosan mindent és mindenkinek a cselekvését (vagy nem cselekvését) értelmezni igyekszik. Nagyszerű kis berendezés ez, ami az életünket szolgálja. DE csak akkor, ha jól használjuk.

Hogyan használjuk jól?

Figyeljünk rá, hogy pozitív állásba rakjuk a kapcsológombját!

Tudom, néha ez nem is annyira könnyű.

Aktuális feltételezéseink ugyanis az alapfeltételezéseinkre, az élethez kapcsolódó beégett alapgondolatainkra, alaphiedelmeinkre rímelnek.

Ha ezek között ilyeneket találunk:

• „az élet folyton csak kibabrál velem”
• „nekem sosincs szerencsém”
• „velem mindenki kitol”
• „engem senki nem vesz komolyan”
• „engem nem szeret senki”
• „velem a kutya se törődik”

akkor nehezebb lehet átkapcsolni a kapcsolónkat.

Ám ebben az esetben még fontosabb, hogy foglalkozzunk ezzel, hiszen nem a párunk tehet az addigi életünkről.

Nem a párunk tehet róla, hogy gyerekkorunkban vagy előző kapcsolatainkban esetleg nem kaptunk elég figyelmet, törődést, szeretetet.

Ne rajta verjük el a port! Mert ha ezt tesszük, az gondatlanságból elkövetett kapcsolat-rombolás.

Nem a párunk tehet róla, ha a le nem törölt konyhapult, a ki nem cserélt izzó, a le nem hajtott vécédeszka, mind azt bizonyítja, hogy már nem vagyunk fontosak a számára, és már nem szeret minket. (Persze, ha tényleg soha semmit nem tesz meg a kedvünkért, az egy másik kérdés.)

Próbáljuk meg egyszer kívülről látni magunkat, miközben egy elfelejtett kenyérvételen öljük egymást, mert a negatív feltételezés szerint ez azért történt, mert még ennyit sem képes megtenni, mert egyáltalán nem is érdekli az egész családja…

Egy párkapcsolat nem veszekedésekről, vélt vagy valós sérelmek megtorlásáról, elégtétel vételekről, visszavágásokról kell hogy szóljon. Attól, hogy sok ilyen kapcsolatot láthatunk magunk körül, még nem ez a normális, legfeljebb csak szokványos.

Alakítsuk ki a pozitív feltételezés szokását, mert ez az első lépés ahhoz, hogy a mi párkapcsolatunk ne „a szokásos” legyen, hanem örömteli. Lehet, hogy nehéz az elején, de egyre könnyebb lesz, ahogy gyakoroljuk.