Fel lehet készülni a boldog házasságra? I. rész

Maga a szó, hogy házasság mindenkinek mást jelent. Van, akinek örökre tartó szerelmet, összetartozást. Van, akinek csak egy papírformát, valaminek a megpecsételését. Sajnos még a mai világban a XXI. században is köttetnek érdekházasságok.

A történelemből tudjuk, és volt már rá példa, hogy ilyen házasságok is végződhetnek boldogsággal. Nagyon hálás vagyok, hogy a magam részéről a házasságomat szerelemből köthettem. Már maga a szó is bizonyos kötődést fejez ki valakihez, valamihez. Ha valami értékes a szemünkben, akkor azt igyekszünk megóvni, és még véletlenül sem szeretnénk elveszíteni. Mindnyájunknak alapvető szükséglete, hogy legyen valaki, akihez ragaszkodunk, akiben bízunk, aki mellettünk áll, akinek kitárulkozunk attól való félelem nélkül, hogy megbántana minket; olyan valaki, aki nem zárja be „gyengéd együttérzésének ajtaját” előttünk.

Vajon mit jelent hivatalosan is felelősséget vállalni egymás iránt?

Úgy tekintek a házasságra, mint ami tiszteletre méltó, értékes, amit még véletlenül sem szeretnék elveszíteni, és amit nagy becsben tartok. Mikor elkezdtem fontolgatni magamban a házasság gondolatát, próbáltam reális képet kialakítani arról, hogy milyen örömökkel és egyben milyen áldozatokkal jár a házasélet.

Ahhoz, hogy olyan családot építsünk fel, melyet a szeretet erős köteléke köt szorosan össze, melyet a kedvesség, hála és nagylelkűség kölcsönös kifejezése eredményez, szükség van a felelősség és hűség érzésére. A házasság csak annyit ér, amennyit az alap, amelyen nyugszik, mit egy jó ház esetében. Ha a házasságunkat sziklaszerű alapra építjük, kiállja majd az élet nyomásait. Ilyen szilárd és erős alap a teljes szívű elkötelezettség.

Az elkötelezettség nem jelent terhet, ha igazán szereted azt a személyt, akivel a házasságot tervezed. Ellenkezőleg, a biztonság forrásának tekinted majd. Az elkötelezettség érzése arra késztet, hogy együtt maradjunk jóban-rosszban, valamint, hogy egymás támogatói legyünk bármi történjék is.

De ha az egyik fél kötelezettségvállalása nem szilárd, és nem erős, a házasság ingatag alapon fog nyugodni. Nem is fordult meg a fejemben az az álláspont, hogy „ha nem megy, legfeljebb elválunk”, akkor a házasság szinte kezdettől fogva halálra lenne ítélve, és ahelyett, hogy boldogságot hozna, általában csak szívfájdalmat eredményezne.

Az elkötelezettség, nagyfokú érettséget követel. Az oltár előtt éreztem igazán az egységet az elkötelezettséget, amikor Isten és egymás előtt kijelentettük, hogy ragaszkodni fogunk egymáshoz. Az eskü, amit teszünk Isten, vagy az anyakönyvvezető előtt emlékezteti a házasfeleket arra, hogy kötelesek egymást tiszteletben tartani, szeretni és ápolni, s vállalniuk kell a házassági fogadalomból rájuk háruló összes jogi következményeket. A sikeres házasság, miként minden más nemes törekvés, fáradozást, kompromisszum készséget és állhatatosságot igényel.

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.