Férfi-női barátság?

„A barátság színtere sokkal mélyebben van lelkünkben, mint a szerelemé.
Nincs szükség vágyakra, küzdelmekre, mégis minden szenvedélyt kielégít.
S míg a szerelem egy múló, röpke idillikus állapot,
addig az igaz barátság egy életen át tartó szeretet.”

Tudományos kutatások szerint létezik ugyan barátság férfi és nő között, de ebben sokan kételkednek, túl sok ugyanis a feszültség.

A barátok nemcsak hasonló beállítottságúak, nemcsak hasonló dolgok érdeklik őket, hanem általában azonosak az értékeik is. Tudományosan még csak néhány éve vizsgálják ezt a jelenséget, ami amúgy egészen hétköznapi dolog: a megkérdezettek 80 százaléka úgy véli ugyanis, hogy lehetséges férfi és nő barátsága.

Vagy mégsem? A kutatások szerint ugyanis, a valóságban ez csak minden tizedik barátságra igaz. Sőt immár azt is tudni lehet, hogy a valóság miért tér el a közhiedelemtől. A nemek közti különbségek ugyanis már nagyon fiatalon megjelennek. A férfiak és a nők eleve más-más igénnyel barátkoznak hisz mind a kettő mást akar – „a férfi a nőt, a nő a férfit”.

A nők inkább bizalomra, lojalitásra, őszinteségre (megnyílásra, önkitárulkozásra) és összetartozásra vágynak. Sokkal inkább, mint a férfiak, akik a másik által nyújtott előnyöket nézik. Emiatt fontos nekik, hogy a barátjuk mennyire jómódú, fitt, attraktív vagy éppen intelligens. A férfiak sokkal többre becsülnek egy jó női barátot, mint egy férfit. Egy vegyesen, férfiakból és nőkből álló amerikai kutatócsoport úgy összegezte tapasztalatait, hogy „egy olyan barátság, amelyikben legalább egy nő van, megnyugtatóbb, mint az, amelyikből ez hiányzik.”

A férfi-nő barátságot ritkán váltja ki az egymás iránti kölcsönös vonzalom vagy a szexualitás. Ám ha szó sincs szexről, akkor sok férfi és nő is a másik attraktivitását tartja terhesnek a kapcsolat szempontjából. Több megkérdezett „baráti párnak” az egyharmada tartotta ezt problémának egy felmérés szerint. Természetesen ez csak akkor merül fel gondként, ha valamelyikük a másikhoz vonzódik, és nem csak barátilag.

A barátság definíció szerint „egyenlő felek közötti szoros, személyes kapcsolat, amit a kölcsönös gondoskodás, nyitottság és egymás társaságának élvezete jellemez, továbbá a viszony természetének ismerete és elfogadása”. Emellett az ellentétes neműek barátságához még hozzáteszik azt a kitételt, hogy nem romantikus vagy szexuális vonzalmon alapul.

A szakirodalom áttekintése alapján azt láthatjuk, hogy a vegyes barátságok ezeknek a definícióknak szinte minden lényeges pontját megsértik. Mindazonáltal nem lehetetlen az őszinte vegyes barátság, habár annak bonyolultsága és szabályozatlansága miatt úgy tűnik, nem mindenki képes rá. Mivel nem léteznek a kulturális elvárások az ilyen kapcsolatokra vonatkozóan, ezért mindenkinek egyénileg szükséges meghúznia a határokat.

A feleknek először is őszinte és nyílt kommunikációt kell folytatniuk kapcsolatuk jellegének tisztázásához. Emellett tudatosan törekedniük kell arra is, hogy mindkét fél ugyanannyi lehetőséget kapjon érzelmeinek megosztására, ami kiegyenlítheti az egyébként meglévő eltéréseket. Különös ellentmondás, hogy a jó barátságról mindkét nem képviselői mégis ugyanazt gondolják: minél jobban meg tudják osztani egymással az érzelmeiket, a barátságot annál kielégítőbbnek tartják.

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.