Hagyd, hogy felnőjön melletted a párod!

Találkoztál már olyan párral a baráti körödben, akiknél az egyik fél nagyon dominál, a másik pedig semmi szerepet nem kap mellette?

Voltál már te is ilyen helyzetben? Mit éreztél?

Én így nőttem fel. Az édesanyám nagyon domináns személyiség volt. Édesapám nem tudott vele szembeszállni. Biztos, hogy ez nem volt neki jó, ezt ő úgy küszöbölte ki, hogy máshol kereste a szeretetet és az elismerést. Én gyerekként mindig az ő pártját fogtam, mert éreztem, ez neki nem jó. Felnőttként pedig nagyon-nagyon figyeltem arra, hogy nálunk ez sose legyen így. Pedig lehetett volna! Miért?

Mikor elkezdtünk járni párommal, ő akkor fejezte be a főiskolát, én azonban már 5 éve dolgoztam. 19 éves koromtól fogva a munkám miatt 40-50 emberért voltam felelős. Tudtam azonban azt, hogy nem akarom követni a szülői példát, nem akarom én irányítani a férfit, akit szeretek. Én hosszú, boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatot terveztem. Őszinte leszek, akkor ezt nem tudatosan csináltam / csináltuk. Manapság sokszor találkozom a pároknál hasonló helyzettel.

Szeretnéd, ha ez nálatok nem lenne gond? Mit is tehetnél?

1.) Ha úgy érzed, hogy te vagy alárendelt szerepben, és ez neked nem jó, akkor kommunikálj a pároddal. Ezt úgy tedd, hogy ő érezze, ez neked nagyon fontos, és a célod a boldog párkapcsolatotok.

Mikor? Amikor leültök egymással egy pohár bor / pezsgő mellett, vagy gyertyafényes romantikus vacsora alkalmával, nyugodtak vagytok, egymásra figyeltek.

Hogyan mondd el? Úgy, hogy az őszinte legyen! Én hogy tenném ezt? Mondok egy példát:

Édesem, szeretnék valamit megbeszélni veled. Tudom, hogy te nagyon szeretsz engem, ezért tartom fontosnak, hogy elmondjam neked, ami engem bánt. Lehet, hogy te azt észre sem vetted, de én úgy érzem, hogy sokszor nem kezelsz felnőttként. Annyira szeretném, ha közösen beszélnénk meg az idei nyaralásunkat.

Ha a párod szeret, megértette kérésedet, és megteszi azt, vedd észre! Köszönd meg neki!

2.) Ha úgy érzed, hogy a párod játszik alárendelt szerepet. Bár lehet, hogy most ez még kényelmes számára, sőt te is ezt szoktad meg, azonban eljöhet az az idő, amikor ez már nem így lesz.

Ha FONTOS neked a párkapcsolatodban, hogy

  • ne a te válladat nyomja minden felelősség,
  • felnézhess párodra, és büszke lehess rá,
  • hosszú, boldog, egyenrangú párkapcsolatban élj,

akkor hagyd felnőni a társad.

Hogyan?              Ha van ötlete, ne tegyél úgy, mintha meg sem hallottad volna. Ha nem értesz egyet vele, akkor felnőttként beszéld meg vele, miért gondolsz mást. De ha elfogadod, akkor valósítsátok meg.

Ha döntési helyzetbe kerülsz, kérd ki véleményét, hallgasd meg, és valóban gondolkodj el rajta, sőt alkalmanként tegyél úgy, amit ő javasol.

Mikor?                 Bármikor, amikor a helyzet úgy hozza.

Ha nem jött be amit javasolt, beszéljétek meg, de ha bejött, akkor legyél rá büszke, és ezt mondd is el neki.

Hidd el,  MEGÉRI!

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.