Második, harmadik… újratervezés előtt

Írta: Novák Mónika és dr. Joó Antal

Ez a cikk első sorban azoknak szól, akik túl vannak egy vagy akár több házasságon, ami szakítással vagy válással végződött. Azért nekik, mert talán ők esélyesebbek, ők talán hajlandóbbak tájékozódni, mielőtt egy új kapcsolatba kezdenek. Természetesen legnagyobb haszonnal azok olvashatnák ezt a cikket, akik még első házasságuk előtt vannak. Azt gondolhatjuk, hogy aki egyszer már megégette magát, az tanul belőle és nem követi el újra ugyanazokat a hibákat. Ez a házasságok esetében statisztikai szempontból nem igaz. Míg az első házasságok fele bomlik fel, addig a második házasságoknál ez akár a kétharmad részét is meghaladja. 

Az hogy az első házasság előtt sokan vannak, akik kevés tudatosságot visznek bele a házasságról szóló döntésbe valahol érthető, hiszen „szeretjük egymást és a szerelem minden akadályt legyőz”. Ez utóbbi mondat két állítása, akár igaz is lehetne. Mert egyrészt a szerelem valóban képes lenne minden akadályt elhárítani, feltéve, ha örökké tartana. Másrészt a házasság harmonikusan működhetne a lángoló szerelem múltával, ha valóban átalakulna szeretetté, ádáz küzdelmek helyett.

A lángolás elmúltával, a házasságkötés és együttélés néhány éve után felmerül, mit tegyünk egy olyan helyzetben, amikor egyszercsak rájövünk a párunk nem egészen az, akinek gondoltuk, akinek megismertük, akinek megszerettük. Az idő előre haladtával tovatűnik partnerünk varázsa, előjönnek rejtett hibái, már nem minden gondolatunk róla szól, veszítünk a romantika idején még végtelen rugalmasságunkból, türelmünkből, önfeláldozásunkból. Tovább bonyolítja ezt a helyzetet, hogy felismeréseink, érzelmeink nem azonos sebességgel változnak és nem egyidőben jutunk azonos megélésekhez. Rálátásunk a kapcsolatra időben igen eltérő lehet. Szóval előbb vagy utóbb megjelennek feszültségek, súrlódások a kapcsolatban. Ezzel szinte minden párkapcsolatban szembesülünk.

Többnyire minimálisan sem vagyunk felkészülve, hogyan működtessük jól a párkapcsolatunkat a mézes hetek, hónapok, évek elmúltával, kinek mennyi jut belőle. Sok mindent tanítanak nekünk az iskolában, de hogy mitől működik jól egy párkapcsolat, mit kell tennünk, ha feszültségek keletkeznek, arról egyetlen érdemi szó nem esik. És még ha esne is, az elméleti tudás igen messze van a valódi tapasztalástól. Ha az élet más területeit nézzük, például az autóvezetést, akkor látjuk, hogy ehhez is szükséges jogosítvány, elméleti és gyakorlati óra, majd egy vizsga.

Ugyanakkor a házassághoz, a párkapcsolathoz, ami az életünk talán legmeghatározóbb, legösszetettebb része és jó esetben időben is a leghosszabb, abba teljes analfabétaként is belevághatunk. Ha elmúltunk 18 évesek jogunk van kedvünkre jól rosszul együtt élni valakivel és csak extrém esetben kéri számon a család vagy a társadalom – akkor is csak utólag – hogyan tesszük tönkre magunkat, a párunkat, a családunkat, gyerekeinket. A „házassági nem tudást”, eredménytelenséget látványosan mutatja a válások növekvő száma és nem ringathatjuk magunkat abban az illúzióban sem, hogy a statisztikailag együtt maradt párok másik felének kapcsolata teljesen felhőtlen. Oda jutottunk, hogy számosan már ki sem próbálják a házasságot, amit jól mutat a házasság kötések számának csökkenése illetve stagnálása.

Mit tehetünk, hogy a második vagy többedik házassági próbálkozásunk sikerrel járjon. Természetesen a sikertelen kapcsolatok jelenthetnek magas iskolát, de mint a statisztika mutatja, ez többnyire nem így van. Viszont van egy nagyon egyszerű népi bölcsesség, amelynek valódi mély megértése teljesen megvédhet bennünket a hibás házassági döntésektől. „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát”, amit parafrázisként kiegészíthetünk, azzal „nézd meg az apját, menj hozzá a fiához”.

Fiatalként, az első házasság előtt, még a „vadgalamb” korszakunkat éljük, többnyire így foglalható össze a reakciónk: „Mit érdekel engem a leendő párom anyja, apja, családja, hiszen én nem nekik fogadok örök hűséget, hanem a páromnak, és lehetnek a szülei bármilyenek is, az a mi boldogságunkat cseppet sem befolyásolja.”

Aki ezt gondolja, az igen nagyot téved, mert akarjuk, nem akarjuk, nem csak a párunkkal házasodunk össze, hanem annak családjával és annak minden olyan tagjával, akivel meghatározó kapcsolata volt párunknak. Tehát lehet, hogy csak a szülőkkel vagy azok egyikével, de lehet hogy a nagyszülőkkel, nagybácsikkal, nagynénikkel, testvérekkel, stb. Természetesen ezt nem szó szerint kell értenünk, de jobb ha tisztában vagyunk vele, hogy párunk meghatározó családi kapcsolatai tükröződnek vissza a viselkedésében, jellemében, személyiségében és mi ezzel fogunk együtt élni hosszú éveken át. Ez még akkor is így van, ha valamilyen oknál fogva a világ másik végén rendezzük be új közös életünket.

Ez a mondás, nyilvánvalóan sokkal mélyebb tartalommal bír annál, hogy választottunk hogy fog kinézni, milyen külső jegyekkel rendelkezik 20-25 év múlva. Ez az egyszerű bölcsesség arra buzdít, hogy ismerjük meg választottunk családját, szokásait. Mert ezzel kölcsönösen esélyt adunk a másik mélyebb megismerésére, amiből következtethetünk a kapcsolatunk hosszú távú esélyeire. Megtudhatjuk mennyire illeszkedünk egymáshoz, és ha vannak különbségek, akkor legalább tudjunk róla, ez lehetőséget teremt azok elfogadható kezelésére.

Tehát nincs más dolgunk, mint minél több időt eltölteni a választottunk családjával is. Közvetlen tapasztalatot szerezhetünk, a család működéséről, a körülményeikről, a neveltetés elveiről, gyakorlatáról, az értékeikről, a vallási, politikai, kulturális hovatartozásukról. Aki már élt párkapcsolatban, azt tudja, hogy ennél sokkal lényegtelenebb kérdésekben is egymás idegeire lehet menni. Például ebéd után nem maradhat-e mosatlan a konyhában, a redőnyt mikor húzzuk fel és le, a termosztátot hogyan állítsuk be, későn vagy korán szeretünk kelni, hogy nyomjuk ki a fogkrémet a tubusából, stb.

Nem csak azt láthatjuk meg, hogy párunk hogyan beszél, hogyan viselkedik a saját szüleivel, a testvéreivel, hanem észlelhetjük az erőviszonyokat, a konfliktuskezelés módját, párunk önállóságát, függetlenségét, érettségét, mint nő vagy férfi, mint gyerek, mint testvér. Ne legyen semmi illúziónk, a párunk ugyanúgy vagy nagyon hasonlóan fog viselkedni majd velünk.

Legyünk óvatosak, ha párunk nem akarja, hogy a családját megismerjük, mert például nagyon negatív véleménye van arról, vagy azok tagjairól. Előfordulhat, hogy a házasság egyik célja, hogy párunk megszabaduljon a családjától. Gondolkodjunk el azon, ha bármilyen okból egy úgymond „katasztrófa család”-ból jön valaki, és ebben élt évtizedeket, akkor milyen mintákat fog hozni a házasságba. Ne álmodozzunk a másik megmentéséről, ez többnyire reménytelen vállalkozás, nem terapeutája, hanem párja akarunk lenni jövendőbelinknek.

Itt hangzik el a másik ellenérv, „de hiszen teljesen ellentéte az apjának, anyjának, egész más a gondolkodása, mint a családjáé”.  Érdemes tudni, hogyha valaki egy hosszú éveken át jelentős befolyással rendelkező személy viselkedésének a tagadásából határozza meg magát, az egyfelől rengeteg energiát pazarol el erre a tagadáson alapuló viselkedésre, amit a párkapcsolattól fog elvonni. Másrészt feszült pillanataiban épp ugyanazokhoz a mintákhoz nyúl vissza, amelyeket tagad.

Mert amíg békében és nyugalomban vagyunk önmagunkkal, addig többnyire a legjobb oldalunkat mutatjuk a párunk és a környezet felé. Nem azért, mert be akarnánk csapni, hanem mert őszintén törekszünk úgy viselkedni, ahogy az a párunknak tetszik és/vagy ahogy a saját ideáink szerint az helyes. Azonban, abban a pillanatban, amikor belekeveredünk egy vitába, stresszes helyzetbe, már nem ezt az ideális viselkedési mintát követjük, hanem azt, amit a családunkból hozunk, amit évek, évtizedek alatt belénk programoztak, neveltek és nagyon jól begyakoroltunk.

Tehát jól gondoljuk meg, hogy összeházasodjunk-e egy olyan partnerrel, akinek a családját nem vagy csak nagyon felületesen ismerjük meg. Ha már volt előző házasságunk, akkor ugyanilyen fontos az ex partner megismerése, különösen akkor, ha van már gyermek az előző kapcsolatból. Akarjuk, nem akarjuk az ex része lesz az életünknek. Ha leendő párunk vagy mi magunk is olyan korábbi házasságból jövünk, ahol a válás feldolgozására nem került sor, és a papíron (vagy még azon sem) elvált párok között rendezetlenek a viszonyok, ezek lehetetlenné teszik azt, hogy egy új kapcsolat harmónikusan működjön. Egy rosszul működő, lezáratlan kapcsolatból bele menekülhetünk egy új párkapcsolatba, de arra számítsunk, hogy elenyésző az esélye a sikernek.

Az utolsó ellenvetés: „De mi van akkor, ha szerelmesek vagyunk egymásba és közben kiderül, hogy a családi ’örökségeink’ alapján nagyon nem vagyunk összeillők, akkor mondjunk le a házasságról?” Romantikus füleknek rosszul eshet az a válasz, hogy igen, akár ez is lehet egy még idejében meghozott helyes döntés, de inkább azt javasoljuk, hogy minimum vegyük számba azokat a szakadékokat, amelyek a két család között léteznek. A legfontosabb, hogy ismerjük fel még ideje korán, tehát még a boldogító igen kimondása előtt, ezeket a veszélyeket. Aztán őszintén beszéljük át párunkkal, hogyan tudjuk ezeket kezelni akár magunk, akár segítséggel. A szakirodalomban ismert a házasságok 10 kockázata, aminek szinte mindegyike összefügg a származási családbeli különbségekkel. Ezek ismerete, tudatosítása, átbeszélése nélkül óriási és felesleges erőpróbákra, konfliktusokra, szenvedésre és akár szakításra, válásra is lehet számítani, ami nemcsak bennünket fog érinteni, hanem esetleg gyerekeinket, szüleinket, családunkat. Tehát a válasz helyzettől függően lehet jó az igen, és lehet jó a nem. A lényeg, hogy múlékony szívbéli vonzódásunk mellett vigyünk tudatosságot a döntésünkbe.

Összegezve, ha egyszer már átéltünk egy sikertelen házasságot, adjunk időt magunknak a történteket feldolgozni. Legyünk tisztában a lezárt kapcsolat értékeivel, árnyoldalaival és ne akarjuk meg nem történtté tenni, tanuljunk belőle. Az új kapcsolatban a szerelmen, vonzódáson túl a párunk megismerése mellett, tudatosan törekedjünk a másik családjának megismerésére, hogy ténylegesen mennyire illünk össze, még a házasság kötése előtt áldozzunk időt, energiát a különbözőségek őszinte átbeszélésre. Ez ad jó esélyt arra, hogy házasságunk „Csalfa, vak Remény!” helyett, egy tartós, harmonikus és egyenrangú kapcsolat legyen.