Milyen a jó párválasztás?

Szívügyemnek tekintem ezt a témát, ezért szeretnék minél több embernek segíteni ebben. Sok rossz párt választottam életem folyamán, mire megtanultam, hogyan kell jól párt választani. Jó lett volna, ha már fiatalon tudtam volna, hogyan kell. Úgyhogy most megosztom a kulisszatitkaimat.

Természetesen a jó párválasztásból még nem következik, hogy boldogan élünk, míg meg nem halunk. Még nagyon sok múlik azon, hogy tudjuk-e, hogyan kell újra feléleszteni a szerelmet, miután kihúnyt, hogy hogyan kommunikáljunk egymással, és hogyan tudjuk a legegészségesebben tartani a kapcsolatunkat. És ha tudjuk, még nem feltétlenül alkalmazzuk is. Kell hozzá önzetlenség, és hajlandóság az alkalmazkodásra. De mégis… Nagyon sok múlik azon, hogy már az elején kiszűrjük, amit tudunk. Mert ha eleve rossz alapokból indulunk, nehezen lehet jó vége.

Sokak szerint csak a szerelem számít. Ezzel nem értek egyet. Kell, hogy az alap dolgokban egyezzünk, különben nagy vitáink lesznek. És ezeket MEG KELL BESZÉLNI már az ismerkedés elején. Nem elég feltételezni, hogy ő is biztosan így gondolja. Meg kell beszélni! Körülbelül akkor, amikor már fél éve együttjárunk. Ennyi idő alatt kiderülnek dolgok. Miről érdemes szerintem beszélni már az elején? Sorolom.

– Mit szeretek a páromban?

– Mi idegesít a páromban?

– Milyen időtartamban képzeli a kapcsolatunkat? (Néhány év? Holtunkiglan?)

– Mit várok el tőle?

– Pénzkezelés

– Szabadidőhöz hozzáállás

– Szülőkhöz való hozzáállás

– Egészség

– Munka, munkaidő

– Házasság

– Gyerekek

– Szexualitás

– Hit, vallás

– Jövőbeni tervek

Ez a felsorolás még túl általános volt, de aki eddig nem ezek alapján választott párt, annak már ez is új. Ennél sokkal részletesebb kérdőíveket állítottam össze az “Összeillünk-e” csomagomban, melyben igyekeztem részleteiben rákérdezni minden fontos témára. A csomagról a weblapomon olvashat (www.fulemuletanacsadas.hu), és az elérhetőségeim valamelyikén megrendelheti.

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.