Hogyan ne kritizáljuk egymást?

A szerelem kezdetén általában minden olyan tökéletes. Megtaláltuk álmaink párját, aki maga a megtestesült tökéletesség, kedves, szellemes, romantikus, azaz kész főnyeremény. Ráadásul figyel ránk, kitalálja még a legtitkosabb gondolatunkat is.

Aztán úgy 2-3 év után észrevesszük, hogy a párunk nem is egy félisten, csak egy egyszerű ember, aki bizony esendő, vannak hibái, s korántsem olyan tökéletes, mint amilyennek láttuk, vagy látni szerettük volna. Nem is olyan kedves, nem is olyan érzéki. S már nem is lesi minden gondolatunkat.

Sokan ilyenkor becsapva érzik magukat. Olyasmi érzés ez, mint mikor királyi lakosztályt bérelünk, s aztán beköltözve észrevesszük, hogy leszakadt a polc, csöpög a csap és maszatos a függöny. Természetes, hogy csalódottak leszünk.

Fontos azonban felismerni, hogy nem a párunk csapott be bennünket. Na, jó, talán egy picit, hiszen az igaz, hogy igyekezett a legjobb formáját nyújtani a kapcsolat elején. De mi talán nem? Mi azzal kezdtük, hogy felsoroltuk a hibáinkat és gyengeségeinket? Elmeséltük az összes kudarcunkat és félre sikerült ténykedésünket? Ugye nem? Akkor talán ő sem akkora gazember, amiért jó benyomást akart tenni ránk. Szóval nem ő a bűnös, hanem a phenil-etil-amin nevű hormon, ami a szerelem idején termelődik a szervezetünkben.

De függetlenül attól, hogy nem a párunk a felelős, attól még a csalódottságunk megmaradhat.

Sokan a kiábrándultságból fakadó feszültséget úgy vezetik le, hogy lépten-nyomon kritizálják egymást. Márpedig a kritizálást senki sem szereti. S ennek eredménye nem az odaadó szerelemérzés visszahozása lesz – amiben titkon még reménykedünk – hanem csak megromlik tőle a hangulat.

De mit lehet tenni, ha már ott tartasz, hogy tartós a kapcsolatod a pároddal, múlóban van a nagy fellángolás, és elkezded észrevenni a hibáit?

Nos, ha észreveszed az első jeleket, akkor állj meg egy kicsit. (De akkor is megteheted ezt, ha már rég elmúlt a szerelem, és már évek óta kritizálod a társad.)

Keress egy nyugodt zugot, és egy üres órát, s gondold végig a párod jó és rossz tulajdonságait! Érdemes a Te tulajdonságaidat is végig venni. Mik a jó oldalaid, és mik a rosszak? Legyél őszinte magadhoz, amennyire csak tudsz!

A párod tolerálja a negatívumaidat? Elfogad így is? Te is el tudod fogadni, hogy vannak nem kívánatos vonásaid is?

Ha őszintén végiggondolod és elfogadod, hogy te sem vagy tökéletes, akkor talán a párodtól sem várod el, hogy az legyen.

Ha végiggondoltad a párod negatív tulajdonságait, nézd végig, hogy mi az, ami felett nagyvonalúan el tudsz siklani, cserébe, hogy ő is elfogadja a te gyarlóságaidat.

Jó esetben rájössz, hogy egyik sem kibírhatatlan. Ha viszont marad olyan, amivel nem tudsz együtt élni, akkor azt mindenképpen meg kell vele beszélni. Erre viszont megfelelő időt és helyet kell választani, amikor kedvesen és kíméletesen közlöd, hogy téged zavar valamely viselkedése.

 

Ha valódi változást akarsz, nem pedig veszekedést, akkor feltétlenül figyelj a következőkre, amikor építő kritikát fogalmazol meg a párod felé:

  • Mindenképpen négyszemközt beszéljétek meg!
  • Legyen idő, egyikőtök se siessen sehova!
  • Lehetőleg mindketten nyugodt állapotban legyetek!
  • Kedves hangon beszélj hozzá!
  • Ne szidalmazd, helyette objektív tényeket sorolj fel!
  • Mondd el, hogy téged hogyan érint az ő viselkedése, milyen érzéseket vált ki belőled!
  • Tudasd vele, mire lenne szükséged!
  • Fogalmazz meg kérést vagy javaslatot, s kérdezd meg, hogyan tudnál segíteni neki!

Lehet, hogy őt is zavarja a viselkedése, és szeretne változni. Ha támogatod ebben, türelemmel és kedvességgel, akkor nagyobb az esély a sikerre.

Az elismerő szavaknak sokkal jobb hatásuk van a kapcsolatra is és a felek közérzetére is, mint a negatív megjegyzéseknek.

Ha folyamatosan kifejezed a párod felé a tiszteletedet, szeretetedet, és rendszeresen elismered az eredményeit, jó tulajdonságait, akkor lehet néha olyan kérésed, hogy változtasson valamely viselkedésén. Hiszen ilyen bánásmód mellett minden bizonnyal szeretne a kedvedben járni.

John. M. Gottman amerikai párkapcsolati kutató és terapeuta szerint a boldog párkapcsolatban élő párok 5:1 arányban jeleznek elismerést, illetve kritikát egymás felé. Azaz 5 dicséret jut egy negatív megjegyzésre!

Sőt, vannak párok, ahol ez akár a 20:1 arányt is eléri!

 

Egy biztos: a folyamatos kritikától nem fog megváltozni senki, csak elmérgesedik a viszony.

Helyette találjunk olyan kihívást, amit még élvezünk is, és garantáltan javítja a kapcsolatot.

 

Játékra hívlak! A következő 21 reggelt azzal a gondolattal kezd, hogy vajon hány dolgot találsz aznap, amiért meg tudod dicsérni a párod? Légy kreatív! S persze dicsérd is meg ténylegesen. Akár fel is jegyezheted, úgy még hatásosabb.

Készülj fel, az első időszak nehéz lehet! Főként, ha nem együtt teljesítitek a kihívást, és a párod kritikával válaszol a dicsértedre. Légy kitartó! A kúrát végig kell csinálni a hatás kedvéért. 

Figyelem, a feladat teljesítésének mellékhatásaként a kapcsolatban előfordulhatnak érzelmi fellángolások!

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.