Honnan tudom, hogy szükség van megújulásra a párkapcsolatomban?

Ahogy a virágot is a számára szükséges éltető erővel kell ellátnunk ahhoz, hogy hozza az új leveleket, és virágozzon, úgy kell párkapcsolatunkra is gondolni. Az a virág, amely kap ugyan vizet, de a gyökere nem kap tápanyagot, időnként nem ültetik át új, friss földbe, nem fog olyan szép, egészséges virágokat hozni, mint az, amelyiket még szeretettel is körülvesznek.

Melyek azok az intő jelek, amelyekre érdemes felkapni a fejünket a párkapcsolatunkban?

  • Az egyik fél egyre később jön haza a munkából
  • Ha már őszinték sem tudnak lenni egymáshoz
  • Másokkal jobban meg tudják beszélni az Önöket foglalkoztató kérdéseket, mint a társukkal
  • Apró dolgokon összekapnak
  • Bizalmatlanság üti fel a fejét
  • Az együttlétekből nem tudnak töltekezni
  • Amiket a kapcsolat kezdetén, a szerelem lángoló hevében megtettek egymásért, már csak szép emlékek és gyomorfacsaró rájuk gondolni
  • Nem beszélgetnek lazán
  • Nincsenek spontán együttléteik
  • Nem érzik szükségét, akár hiányát annak, hogy kettesben legyenek
  • Felmerül a kérdés: Jó ez így nekem? El kéne válni?

Ha a fenti felsorolásban találunk az életünkre jellemző pontokat, célszerű megállni kicsit a hétköznapok kapkodó, sürgető forgatagában és tudatosan átgondolni, hogy az irány számunkra megfelelő-e.

Mit tegyünk, ha a válasz: „NEM”?

Akkor nem szabad késlekedni, érdemes szakember segítségét igénybe venni „házassági renoválás” céljából, amelytől friss, új lendületet kaphat a kapcsolat. Ezáltal esetleg olyan részleteit ismerhetjük meg saját házasságunknak, amelyre gondolni se mertünk.

Ahogy egy gyermekből is akkor lehet kihozni a legtöbbet, ha foglalkozunk, időt töltünk vele, ápoljuk szeretet kapcsolatunkat, úgy éhezi párunk is a szeretetet, gondoskodást, meghallgatást, vagy éppen hallgatást, kinek-kinek ízlése és igényei szerint, de mindenesetre a nagybetűs FIGYELMET.

A ráfordított idő és energia sokszorosan megtérül, mert cserébe egy jól élhető, boldog házasságot kapunk, amelyet látva biztosra vehető, hogy a gyermekek is hasznukra fordítanak.

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.