Óvjuk kapcsolatunkat

Írta: Dr. Fenyvesi Éva

Valószínűleg számos romantikus történetet hallottunk már arról, hogy ismerőseink, barátaink hogyan találkoztak, ismerték meg egymást, mitől lobbant lángra a szerelmük…

Ezeknek a változatos sztoriknak örökösen van egy közös szála. „Mindig ilyen társra vágytam!” „Tökéletesebbet el sem lehetne képzelni!” Ilyen és ehhez hasonló mondatokat mantrázunk környezetünknek. A legtöbb kezdetről ugyanis elmondható, hogy a szerelem fátyla alatt nagyítóval is alig található kifogásolni való partnerünkben. Úgy érezzük, mindig kedvünkre cselekszik, és persze mi is megteszünk mindent, hogy a lehető legjobb formánkat lássa szerelmünk.

Az idő múlásával mi változik meg: mi vagy a társunk?

Egy idő után lehullik a fátyol, „éles látásunk” egyre több hibát fedez fel életünk nagy „Ő”-jében. Újabb és újabb sérelem ér bennünket: elkésik, nem hoz virágot, nem figyel már annyira az öltözködésére, vagy inkább az enyémre, „elfelejt” megcsókolni, vagy lehet, hogy már nem is akar…

Az évek múlásával aztán egyre inkább halmozódnak ezek a kisebb-nagyobb sérelmek. Nem értjük hogyan változhatott meg ennyire társunk. Vagy talán mi változtunk meg?

Reakciók a változásra

1. Vannak párok, akik gyorsan elválnak, abban bízva, hogy a következő kapcsolatban bizonyosan megkapnak mindent, amire vágynak és valószínűleg majd ügyesebben választanak. S ha mégsem, akkor tovább próbálkoznak…
2. Aztán vannak azok, akik örökre megtanulják a leckét, és igyekeznek elkerülni a „házasságszagú” kapcsolatokat…
3. És vannak, akik „kitartóak”, nem tudnak, vagy mernek lépni, és megpróbálják elviselni a kiüresedett kapcsolatot, félve a válás okozta érzelmi és anyagi veszteségektől…

Valóban csak ezek közül a lehetőségek közül választhatunk?

Szerencsére van más alternatíva!

Ami biztos: MI és TÁRSUNK is, így a kapcsolatunk szintén folyamatosan változik. A változás szükségszerű! De nem mindegy, hogy milyen irányba változunk. Ne azt próbáljuk megfejteni, hogy a másiknak mit kell tennie, hogy fennmaradjon a szeretetteljes kapcsolat. Ne a másikra mutogassunk! Ne kiáltsuk ki bűnbaknak társunkat, hogy ő felel a kapcsolatunk megromlásáért!

Arra kell fókuszálni, hogy „MIT TEHETEK ÉN?”

Ha megértjük, hogy nem a másikon, hanem sokkal inkább magunkon múlik a kapcsolatunk minősége, akkor a változások nem kapcsolatunk ellen hatnak, hanem építőkövekké vállnak.

Mit tehetek én?

Nagyon sokat!

Először is meg kell ismernünk, hogy párunk minek örül igazán. Ha ki akarjuk fejezni szeretetünket, nagyon fontos, úgy tegyük, hogy a párunknak jó legyen.

Sokszor hisszük, hogy annyi mindent megteszünk a másikért és fájdalmasan tapasztaljuk még sem kapunk elegendő viszonzást.

Ha nem úgy fejezzük ki szeretetünket, hogy a másiknak jó legyen, lehet, hogy elégedetlennek látjuk őt. Ha azonban odafigyelünk arra, hogy milyen érzelmi szükségletei vannak, hamarosan azt tapasztaljuk, hogy mi is szeretve vagyunk.

Óriási tárháza van a szeretet kifejezésének. Például megölelem páromat, amikor megérkezik, csókkal kívánok jó éjszakát, apró meglepetést (egy finom vacsora, egy közös program, apró ajándék, stb.) készítek, rendszeresen szakítok időt a közös beszélgetésekre, megdicsérem külsejét, azért, amiben segített, hozzábújok, figyelek rá, meghallgatom…

Keressük meg mi az, aminek társunk igazán örül. És ő azt fogja érezni, hogy „SZERETEM”!