A szerelem nem vak

Minden nap látom azt a párt, akik a tavaszi napsütésben kézen fogva, mosolyogva mennek az utcán. Nem tudom, hogy honnan hová tartanak, nem tudom, hogy kik ők. Ismeretlen ismerőseim lettek, mert jó ideje van lehetőségem megfigyelni őket.

Végtelen nyugalom, mély egyetértés, a szeretetnek és az egymás iránti figyelemnek az a furcsa keveréke lengi körül őket, mely csak az egymást feltétel nélkül szerető, odaadó párok jellemzői.

Beszélgetnek és beszélgetnek, és látszik, hogy mindent tudnak a másikról, pedig még sohasem látták egymást. Vakok.

Azt már rég megtanultam, hogy nem szorulnak különösebb segítségre. Köszönik szépen, sajnálatra pláne nem. Remekül elboldogulnak a hétköznapokban, teljes életet tudnak élni.

De hogy mennyit lehet TANULNI tőlük a párkapcsolatok terén?? Arra csak jóval később jöttem rá.

5 érzékszervünkből (tudósok szerint 8), ők eggyel nem rendelkeznek. De tudjuk, hogy a látás hiánya felerősíti, sokkal kifinomultabbá teszi más érzékszerveinket.

Ők ugyanúgy éreznek és vágynak társkapcsolatra, mint látó társaik. Ahhoz, hogy a másikat megismerjék, a látáson kívül minden más lehetőségük adott.

Természetesen az ő párkapcsolataikban is vannak konfliktusok, de olyannal még nem találkoztam, hogy a válás gondolata szóba került volna közöttük.

Akkor mi lehet a titkuk?

Nincs titok.

Mindössze 2 dolog van jelen mindennapjaikban.

A jól működő kapcsolat 2 alappillére:

  • odafigyelés a másikra
  • beszélgetés

Sokkal erősebb az egymás iránti tisztelet és megbecsülés, melyet meg tudnak őrizni hosszú idő után is. Az, hogy sorstársak, sokkal nagyobb kohézió közöttük. A másikra való odafigyelés része életüknek. És ez megmarad mindennapjaikban is. Az egymás szemébe nézést a beszélgetés helyettesíti, mely sajnos sok látó párnál az évek múlásával szinte kikopik. Pedig honnan tudnánk kitalálni a másik gondolatait?

Hiába mondjuk, hogy ó, mi már szavak nélkül is pontosan tudjuk, hogy mire gondol a másik. Nem lehetünk benne biztosak, hogy éppen arra gondol, amire mi következtetünk egy-egy pillantásából. Honnan tudjuk, hogy pontosan mit szeretne, ha nem kérdezzük meg tőle?

  • érdeklődés,
  • beszélgetés,
  • odafigyelés,
  • megértés.

Egyik a másikból következik. Ne felejtsünk el beszélgetni, ne felejtsük el a párkapcsolatunkat ápolni, és megtartani.

Témák:

Párkapcsolat-építő ajándékcsomag!

Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!

Hova küldhetjük?

Megismertem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.
Hozzájárulok, hogy hasznos tananyagokat, ajánlatokat küldjenek e-mail címemre.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.