Borzalmasan viselkedik velem az anyósom!

Írta: Horváth Zsuzsi

Hányszor és hányféleképpen hallottuk már ilyen fájdalmas kijelentést hölgyek, feleségek szájából! S van-e, lehet-e minderre valamilyen megoldást, netán „csodaelixírt” találni? S egyáltalán, hogyan kell, hogyan célszerű viselkedni az ilyen nem éppen kedvező helyzetben? A válaszomat, a tanácsomat két, a valós életből vett példa elolvasása után tudhatják meg. Szerintem roppant tanulságosak.

A minap két ismerősöm, Ági és Bea hívott fel, s keserédes hangon közölték: „Mindenképpen szeretnénk veled találkozni. Mit tegyünk, hogyan kezeljük? Tűrhetetlen az a helyzet, ami kialakult!”

A kedvenc kávézónkban találkoztunk, s őszintén szólva megdöbbentettek a történeteik. Miről volt szó? Nos, anyós kontra meny konfliktus helyzetekről, és a férjek reakcióiról…

Először Ági mesélte el, hogy mit „tettek” vele: „Képzeld, odáig fajult a helyzet, hogy már semmi se jó az anyósomnak, bármit is csinálok. Úgy érzem, soha nem fog elfogadni, elismerni. Tudnod kell, hogy a férjem és az édesanyja között nagyon-nagyon szoros kapcsolat van. Az anyukája mind a mai napig nem vágta el azt a bizonyos „köldökzsinórt”… Megbeszéltük a férjemmel, hogy meghívjuk ebédre az anyósomat. Elfogadta. Nagyon készültem, a szívemet, lelkemet beletettem az ételkészítésbe, hogy igazi kulináris élvezetet, örömet okozzak, mindenki megelégedésére. Megérkezett az anyósom, és amikor az ebéd következett volna, röviden közölte: „Csak a desszertből kérek, mert egy órával ezelőtt megebédeltem.” Úgy éreztem, hogy mentem kinyílik a lábam alatt a föld, s menten elsüllyedek… Csak álltam és hirtelen nem is tudtam, hogy sírjak-e, vagy azonnal elmenjek otthonról. Feltettem magamban a kérdést: Miért viselkedik így? Miért volt jó neki, hogy sikerült így megbántania? Egyetlen szót se szóltam, magamba fojtottam az indulataimat, csak a sírás kerülgetett és halk megfigyelője voltam, hogy vajon a férjem, hogyan reagálja le ezt az egész helyzetet. Talán mondanom sem kellene, hogy SEHOGY.”

Aztán Bea vette át a szót: „Kérem, hogy engem is hallgassatok meg, mert ez se semmi. Nekem már akkor kezdődött a nem túlságosan jó viszonyom az anyósommal, amikor a férjem először bemutatott neki. Végig mért, és azt mondta: „Jó, hogy végre személyesen is megismerlek, mert nem szeretném, ha a fiam zsákbamacskát kapna.” Simán felháborított ez a gúnyos megnyilvánulás, és nem is értettem, hogy miért viselkedik így velem, amikor még nem is ismer. Azóta négy év telt el, s ahányszor csak találkozunk, csipkelődik. Igaz, nem lóg állandóan a fia nyakán, és a férjem is kiáll mellettem az édesanyjával szemben, ha az adott helyzet megkívánja, de, kérdem én, mi volna a megoldás? Hogyan kell vagy kellene viselkedni egy-egy ilyen érzelmi, lelki kudarc megélésekor? Úgy érzem, hogy a végtelenségig nem maradhatok csöndben…Betelt a pohár!”

Mindkét élethelyzetet illetően ugyanazt a tanácsot adtam:

* Mindenképpen a férjükkel, a társukkal beszéljék meg, mi az, ami bántó az édesanyjuk viselkedésében.

* Teljesen mindegy, hogy mi vagyunk a megbántott fél, az első lépést mindezek ellenére is mi tegyük meg az anyósunk felé. Üljünk le beszélgetni vele, de még véletlenül se támadjunk neki. Ne felejtsük, édesanya ő is, a párunk anyukája.

* Esetleg hívjuk fel hetente többször is telefonon, kérdezzük meg, hogy mire volna szüksége? Ezzel is fejezzük ki a jó szándékunkat, hogy nyitottak vagyunk felé.

* Látogassuk meg, vigyünk neki valami kedves kis apróságot, amit nagyon szeret. Biztosak lehetünk abban, hogy ha nem is mondja ki talán, de mindenképpen elgondolkodik azon, hogy milyen figyelmesek vagyunk vele.

*Igen fontos, hogy nem „kötelező” mindent lenyelni az anyósunknak, amivel megbántott minket, de, ha szeretettel viszonyulunk hozzá, egy idő után semmit sem tud majd ránk mondani, s ha esetleg olyan szándéka is volna, nem tud éket verni közénk. Észre fogja venni azt a folyamatos figyelmességet és szeretetet, ami belőlünk sugárzik. Mindez enyhíteni fogja a rólunk önmagában kialakított, nem a valóságot tükröző képet is. Mert mi, az anyósunkkal és a férjünkkel, vagy a párunkkal együtt akkor is egy család vagyunk! És azt is tudjuk persze, hogy a SZERETET MINDENT LEGYŐZ!