Az „új” férfi és nő megjelenése a családban

Írta: Miller Gertrúd

Sok ígéretes párkapcsolat fut zátonyra, mert a férfi és/vagy a nő előző házasságából született gyerekek nem fogadják el az új társat. Személyes tapasztalatom az, hogy amennyiben szeretjük a párunkat, biztos hogy igyekszünk megszerettetni magunkat a gyerekekkel is, és  – bár vannak nehezebb és könnyebb esetek, de – odafigyeléssel ennek sikerülnie kell. Ha meg nem szeretjük eléggé, akkor jobb, ha nem is bonyolódunk bele abba a kapcsolatba!

De itt merül fel az első kérdés, hogy mikor érdemes bemutatni az új kedvesünket a gyermeknek. Minél korábban, hogy ne mástól tudja meg, vagy várjunk, amíg biztosan együtt maradunk? A válasz természetesen sok mindentől függ, de leginkább a gyermek hozzáállásától. Nyitott-e rá, hogy megismerje anya/apa új párját, vagy nem igazán.

Emlékeim szerint a volt férjem gyerekeit, akik akkor már bőven nagykorúak voltak, három hónap után ismertem meg. Ez elég ideálisnak tűnik. Kisebb gyermek esetében azonban, ahogy telik az idő, érdemes mérlegelni, hogy valóban komolyak-e a szándékaink. Ha ugyanis nem, akkor komoly sérülést okozhat neki, ha – miután valóságosan vagy csak részben – elveszítette az egyik szülőjét, rövid időn belül elveszítheti a családjába belépő, újonnan megkedvelt személyt is. Ez már sok lehet.

Vajon a kisgyerekkel vagy a nagyobbakkal van-e könnyebb dolga az új partnernek? Nem feltétlenül igaz, hogy minél idősebb, annál könnyebben megérti a helyzetet, sőt!  Az én kislányom 5 éves lesz, és igen hamar elfogadta az új társamat. Azonban egy kamasz gyereknél a felnőtté válás kezdete önmagában kemény feladat. Ezért kortól függetlenül azt gondolom, hogy a mozaikcsaládok életében a türelemnek igen fontos szerepe van, és ez még inkább igaz ott, ahol mindkét félnek vannak saját gyerekei. Hiszen attól ők még nem lesznek jó barátok, mert egyidősek, mi, felnőttek sem barátkozunk csak azért valakivel, mert korunkbeli. És igen, sokszorozódva beléphet a képbe a féltékenység, nemcsak az új párral szemben, hanem annak gyerekeivel szemben is.

Általában is igaz, de amikor gyerekek is érintettek benne, még inkább, hogy  csak akkor érdemes egy új kapcsolatba belekezdeni, ha a régi valóban lezárult. Lehetnek közös dolgaink még, és a gyerekek szempontjából fontos, hogy a szülők jóban maradjanak, de érzelmileg mindenképpen túl kell lennünk a váláson, mert a negatív érzelmek is kötődések.

Nagyon káros, mégis gyakran érhető tetten, hogy az elhagyott fél, mint szülő is elkezd kompenzálni, mindent megtesz, hogy túl szorosan kösse magához a gyerekét. Miközben nem veszi tudomásul, hogy a gyermek nem lehet az ő lelki támasza, illetve egyik szülőé sem lehet, hiszen akkor a másik szülővel kerül szembe, ami komoly lelki problémákat okozhat neki. Felnőttnek felnőtt támasz kell, ha eljön az ideje és a megfelelő ember, akkor egy új társ; de addig is, a vitás kérdéseket a szülőknek egymás között, a gyereket kihagyva belőle kell rendezni.

Amennyiben a csemeték azt látják, hogy a szüleik boldogok, és ugyan már nem együtt, hanem más-más párkapcsolatban, de harmonikusan élnek, az bizony az ő életükre is pozitív hatással van. Tehát ne ostorozza magát senki, csak azért, mert mozaik családba kényszerítette a gyermekét, hiszen a fejlődése szempontjából ez még jót is tehet neki, mert előbb megtanulhatja az elfogadást, az alkalmazkodást, ami a családon kívüli kapcsolataira is pozitív hatással lesz. S mire felnő, belé ivódik: nem kell félni az újrakezdéstől, hanem a javunkra kell fordítani az abban rejlő lehetőségeket.