A férj, aki odaadó férfi is…

Írta: Horváth Zsuzsi

Számtalan esetben csak a hölgyekről, a feleségekről beszélünk, hogy milyen odaadó, gondoskodó háziasszonyok a párkapcsolatukban… Igen ám, de érdemtelenül kevés szó esik a férjekről, a társról, azokról az ízig-vérig férfiakról, akik a kapcsolatunkban valóban a mi másik felünket jelenti.

Kedves Hölgy Társaim! Ugye milyen jó, hogy a férfiak, a maguk valóságában léteznek a számunkra? Akik az életünk fontos részei, és az „erősebb” nemet képviselik? Férfiak, akik férjek és családapák is, s akik nap, mint nap ugyanúgy igyekeznek tenni a házasságunkért, mint ahogy mi. És családfenntartóként, számtalan esetben hárul rájuk sok-sok „házifeladat” is, hogy a család – a szó szoros értelmében véve – kerek egész legyen.

Igen, sokakban felmerülhet az a – ma még tán’ uralkodó közfelfogásból adódó – gondolat, hogy „a nők feladata összetartani a családot, nem pedig a férfiaké”. Mi más volna ez, mint rossz beidegződésből adódó megközelítés. Higgyük el, a férjek elsöprő többsége ugyanúgy megtesz mindent a családjáért, a kapcsolatáért, csak nem kap akkora elismerést, s talán még figyelmet sem, mint egy nő, egy feleség.

Szerencsétlen dolog, ha nem vesszük észre, hogy mennyi minden hárul rájuk, sőt, ami még ennél is szerencsétlenebb, hogy természetesnek, magától értetődőnek tartjuk a házasságunkban, a párkapcsolatunkban az általa betöltött „pozíciót”. (Igaz, vannak olyan ma még egyáltalán nem általános esetek, amikor az édesapa marad otthon gyesen a gyermekkel vagy gyermekekkel, de most egy klasszikus férj-feleség viszonyról írok.)

Elnézést kérek, hogy némi közhellyel élek, de merőben igaz: a mai, rohanó világunkban bizony pörgős, stresszel jócskán „átitatott” napokat kell megélnünk. Ne feledjük: nem csak nekünk, hanem a kedves férjünknek, a párunknak is keményen meg kell felelnie a munkahelyén, hogy még véletlenül se veszélyeztesse az állását, a kenyérkereseti forrását. És neki is „eleget kell tennie” a házasságból, a párkapcsolatból adódó „kötelezettségeinek”, mind férjként, mind pedig férfiként.

Fontos felhívni és ismét csak felhívni a figyelmet arra, hogy a férjünk, a kedves párunk is érző lélek, s nem elfelejtendő az sem, hogy egyúttal férfi is, tehát vegyük észre az igényeit, és kellő érzékenység javasolt az esetleges problémáival kapcsolatban is. Tudnunk kell, hogy nem csak őt, hanem engem is jó érzés tölt el, ha szeretettel viszonyulok hozzá. Ha a nap végén, amikor hazaér a munkájából és bizony nincs jó kedve, sőt, talán kissé ingerült is, nem azonnal csattan fel belőlem a kérdés: „Na, mi újság volt odabent, szívem? Mesélj…”

Legyünk tapintatosak, amikor hazaér, s mindezt legalább oly’ mértékben, ha nem jobban tegyük, mint ahogyan ő szokott viszonyulni hozzánk, amikor épp’ mi érünk haza később, mint ő. Hadd pihenjen, hadd nyugodjon meg. Hagyjunk időt, amíg sikerül átprogramozódnia a nyugalmas, családi légkörre. Szinte biztosak lehetünk abban, hogy meg fog nyílni, elmeséli az aznap történteket, a kellemes és kellemetlen élményeket, a sikereit és problémáit. De, ha mégsem így alakul, akkor se öntsünk rá kérdés zuhatagot, ne terheljük, mert amúgy is frusztrált, ideges, s talán sokkal jobb ilyenkor az egy-két szavas csend, a nyugalom, mint a bármily kedves, de mégis csak szóözön.

Mindazonáltal, az adott helyzeteknek megfelelően, bátran kérjük ki a férjünk véleményét: érezze, hogy fontos a számunkra ahogy ő látja, hogy igazán számít nekünk, ahogyan ő közelíti meg a dolgokat. Nap közben viszont egy-egy üzenetet is elküldhetünk neki, tudatva vele, hogy a zűrös, összetett munkával teli nap után szeretettel várjuk otthon, a mi „kis nyugalom szigetünkre”. Mindez neki és nekem is örömöt okoz majd…

Sose feledjük: ne csak a férjet lássuk benne, hanem a férfit is, azt, akit a kapcsolatunk elején megismertünk. Dicsérjük, hogy milyen jó ember, odaadó férj, köszönjük meg, hogy boldoggá tesz minket. S talán nem is kellenek szavak. A testbeszéd nagyon sokat elárul. Egymás közelében vagyunk és egymáshoz érünk. Egy röpke puszi, egy spontán ölelés, ami tán’ felér egy férfi által ki nem mondott, odaadó, érzéki szerelmi vallomással…

Higgyük el, ma már egyáltalán nem ciki, ha mi, nők, akár hétköznap is egy apró figyelmességgel lepjük meg a kedvesünket, vagy hétvégére szervezünk olyan közös programot, ami kizökkent bennünket a mindennapok zakatolásából. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy felcserélődnek a családi szerepek nő és férfi között. Élveznünk kell minden közösen eltöltött percünket ebben az életben. Telnek az évek, s egyre kevesebb idő lesz előttünk. Ezért is fontos, hogy minőségi együtt eltöltött időt biztosítsunk magunknak. Őrizzük a párkapcsolatunkban mindazt, ami ösztönző és izgalmas, őrizzük a kölcsönös szeretetünket, álljunk a szerelmünk mellett minden gondolatunkkal és cselekedetünkkel.