Sokan vannak úgy, hogy tartós, boldog párkapcsolatról álmodoznak, közben pedig mély lelki szinten fut bennük egy mintaként látott, átérzett negatív program, hitrendszer a szülők, nagyszülők, távoli ősök rossz házasságáról, szerelmi veszteségeiről. A házasságról sokan sokféleképpen vélekedünk, lehet jó a „viszony” de lehet „iszony” is e kérdéskört illetően. Az hogy iszonnyal vagy pozitív várakozással nézünk magára a házasságra, mint eseményre jelentősen befolyásolja a sorsunk alakulását. Azonban ha megértjük, hogy van kiút és gondolkodásunk pozitív irányba mozdul, személyiségünk változásával a házasság ördögi megítélése „kormozó füstfelhőként” tovaszállhat. Van rá lehetőség, hogy szemüveget cseréljünk – tisztán lássunk.
Néhány hete a kezembe akadt egy gyermekkori fotó, rólam. A képen talán 5-6 éves lehetek, fehér vászon kisruhámban szinte lebegek, apró kezeimen anyukám csipkés menyasszonyi kesztyűje, lábaimon Anya menyasszonyi cipői hatalmasodnak. Eszembe jutott, hogy hányszor játszottam „menyasszonyosdit” és Anya eleinte milyen féltve őrizte ezeket a házassági ereklyéket. Akkortájt még én is elvarázsolódtam az esküvőktől.
Aztán ahogy teltek az iskolás éveim és egyre gyakoribbá váltak a viták és veszekedések a szüleim között, az esküvő képe már egészen fiatalon számomra egyre távolibbnak tűnt. Fájt a megélt minta, fájtak Anya elkeseredett szavai: „Minden férfi egyforma. Ha teheted, sose menj férjhez, mert a férjed az évek alatt rád telepszik, elveszi a lelkedet.” Egy idő után el is hittem, hogy a házasság egy messzire elkerülendő nyűg, mely gúzsba köti az embert.
Vajon hányan vannak így ezzel? Hány fiatal, hány férfi és nő előtt foszlik szét a szép házasság álomképe, a megélt negatívumok, hallott intelmek, lélekképek hatására?
Az életünk eseményeit nagyban befolyásolják az ún. akadályozó hitrendszereink. Biztosan Önök is ismernek néhány házassággal kapcsolatosat:
– a házasság börtön
– a házasság rabszolgasors
– a házasság egy kiszámíthatatlan csapda
– a házasság gúzsba köt
– rossz házasság török átok
A hitrendszerek egyfajta szerkezeti vázként működnek, lelki programok futnak bennünk a sokszor hallott „álbölcsességek” hatására. Később, mikor egy önismereti úton megértjük, hogy falakat építettünk magunk köré, bizony még egy „szakértő kőműves terapeutával” is fárasztóan nehéz a romboló téglák messzire cipelése, elengedése, szétporlasztása. Igazándiból ilyenkor attól félünk, amit a fal mögött találunk. Félünk az ürességtől, attól, hogy hogyan tudjuk elfogadni az új, építő jellegű hitrendszereinket? Többnyire igen. A félelem mellett mardoshat bennünket bűntudat is, „Hogy merem megengedni magamnak azt, hogy másképp lássam a dolgokat, mint a szüleim, őseim?”
Amint azonban változtatunk a gondolkodásunkon, a körülöttünk zajló világ tükrében elkezdjük felfedezni, meglátni a saját rejtett félelmeinket, megváltoznak az érzéseink, a cselekedeteink. Feloldódunk annak a családállítás során is alkalmazott J. Bradshaw gondolatnak a megértésétől, hogy „a szüleink nem voltak rosszak, egyszerűen csak maguk is megsebzett gyerekek voltak.” „Ha a szüleinktől, őseinktől „Elfogadjuk a legnagyobb ajándékot, az Életet és elhatározzuk, amit nem kaphatunk meg, azt megoldjuk a magunk erejéből. – mert ez az Életünk ára” hatására a béklyóink lassan lehullhatnak. Lélek szintjén így elnyerhetjük szüleink, őseink áldását és feloldódhatunk a nyomasztó hitrendszerek alól. Egy idő után arra eszmélünk, hogy ugyanebben a torz tükörben egyszer csak…. mást fogunk látni. Sőt a tükör is megváltozik, a kerete gyönyörűen csillogóvá, fényessé válik…
Nekem is van egy ilyen gyönyörű nyeles, csillogó keretes tükröm, melyet anyai nagyanyámtól örököltem. Az ő tanítása egyebek mellett mindig az volt, hogy „Merjek szeretni, merjek beszélni az érzéseimről.” Hálás szívvel gondolok rá.
Mikor közel 20 évvel ezelőtt megismerkedtem a férjemmel addigra ifjú lányként, nőként megéltem több megcsalást, bántalmazást a viharosra sikerült, veszekedésekkel tarkított párkapcsolataimban. Valójában folyton menekültem. Ugyan éreztem, hogy a Férjem a számomra Igazi, a „papír nem fontos álca” mögé rejtettem az elköteleződéstől való félelmemet. Munkálkodtak a házassággal kapcsolatos akadályozó hitrendszereim és tartottam az újabb csalódástól. Mikor Férjem néhány év ismeretség után kedvesen megkérte a kezem zavartan türelmet kértem az „Igen” helyett. A kapcsolatunk szerencsére ennek a visszautasításnak is ellenállt. A szerelmünk ereje az évek alatti együttélésünk alatt megmutatta számomra és persze az önismereti út is támogatott abban, hogy „bontókalapácsomat” kezembe véve kiüssem a legerősebb tartótéglát a negatív hitrendszeri szerkezetemben: A „Sose menj férjhez” hangzásút felváltotta az „Elköteleződöm melletted, mert ezt választom.” Voltak fájdalmas küzdelmeim önmagammal, a tudatalattimmal szemben, míg külső terápiás segítséget is igénybe véve eljutottam idáig. Eljutottam a felismerésig, hogy a döntés kulcsa az én kezemben van. Önvédelem vagy szerelemmel övezett önbizalom. Választhatok, választottam. A Felsőbb Hatalom is segített.
Már az esküvőre készülődéssel, az elhatározással úgy érezhetjük megidézünk valamit, talán a védőszentet, kinek tartó karja mintha azután is óvna, védene. Közösen lépünk egy igazán nagyot, felfelé. Mintha egy grádicsos létra csúszna alánk… még inkább egy ún. pozitív„VA-VE” ÁLLAPOTBA kerülhetünk. Addig egymást, onnantól a Kapcsolatot is EGYMÁSt is már Férjként és Feleségként áldással „TÁMOGAT”VA”, „MOSOLYOG”VA”, ”SZERET”VE”, „BÁTORÍT”VA” –néha az átélt, óhatatlanul is szembejövő fájdalmaktól SírVa, de SZERETVE.
Amíg Kapcsolat volt, addig is fontos volt, de a HÁZASSÁGGAL megtiszteljük avval, hogy szent ügy lesz belőle. A kettőnk szent ügye, melynek hátterében az IGAZÁN JÓ OK áll.
Magam azóta is érzem, hogy butaság lett volna kihagynom az „igazi bónuszt”, az égiek áldását. „Ragyogó fénnyel járó aha-élmény” volt egymással szemben állva, meghitten, bízva. Fontos volt az egyedi és nekünk tetsző esküvő, úgy is sikerült.
Házasságunkban azóta is gyakori a „fesztivál-érzés”. Jó érzés bemutatni a nagy Ő-t Férjemként és felemelő hallani, mikor Feleségének nevez.
Ugyan akadnak mediterrán-típusú összezördülések köztünk, de az évek bölcsessége, tapasztalata segít a megoldásban, a zűrök elsimításában: „Szeretjük egymást és együtt megoldjuk” – néha kicsit duzzogva, törekedve a türelemre.
Megértettem, hogy a házasság egy olyan út, mely lehetőség a közös fejlődésre, egyfajta lebegés…egyszer magasan fent repülünk, egyszer alábbszállunk…a fél szárnyunkat azonban mindig kölcsönadhatjuk, amikor a másiknak szüksége van rá.
Hogy Kapcsolat vagy Házasság Elköteleződéssel több összetevőtől függ, kedves Olvasó! Van lehetőségünk eldönteni, van lehetőségünk levetkőzni, átdolgozni az előítéleteinket, hiedelmeinket. Papírral vagy anélkül? Sohasem derül ki, hogy egy közös sors, párkapcsolat megpecsételéséhez valójában szükséges-e a hivatalos út. Azonban tapasztalásból mondhatom, hogy a házasságlevéllel kapcsolatos döntés erejét, az azzal járó megértéseket, felismeréseket, az égiek válasz-bónuszát az ezzel kapcsolatosan érzett mágneses erőteret, a hivatalos IGEN-ek közben kimondott „hátszelet” butaság lett volna kihagynom. Kihagyni azt, amiből még hosszú-hosszú ideig töltekezhetünk, tovább építkezhetünk?
Boldog és hálás vagyok, hogy átélhettem, átélhetem. Önöknek is ezt kívánom, szívből, szeretettel.
Töltsd le ingyen szakértőink által összeállított ajándékcsomagunkat, amelyben összesen 12 értékes tanulmányt és hanganyagot találsz!
„Az emberiség jövője azokon az embereken múlik, akik az igazság alapján állnak, s akiknek életét áthatják azok a magas erkölcsi elvek, melyek a szívet képessé teszik az önfeláldozásig kitartó szeretetre.”
II. János Pál
Ide várjuk kedves Olvasóink történeteit, párkapcsolati témában. Ha Önnek is van egy olyan sztorija, amit szívesen megosztana velünk, küldje el nekünk!
Küldetésünk, hogy párkapcsolatban élő Olvasóinknak olyan gondolatokat és tanácsokat közvetítsünk, amelyek elősegítik hosszútávon is boldog párkapcsolatuk kialakítását, megtartását vagy megmentését.
© 2016-2020 Párkapcsolati Coaching és Mediációs Intézet Kft. Minden jog fenntartva.
