Egy szoknya, egy nadrág – Ki melyiket hordja valójában egy párkapcsolatban? 1.rész

Írta: Szirbek Rita

Egyenrangú felek Önök a párjával? Mindketten kiveszik a részüket a közös élettel járó munkából, feladatokból? Esetleg egyikőjük magára vállalta a domináns fél szerepét, és mindent ő akar irányítani? Esetleg Ön nyomasztóan túl soknak érzi a terheit, a párja pedig lubickol a pihentető hétköznapokban, hétvégéken?  Szorul-e változtatásra a kapcsolatuk a férfi és női szerepeik szerint?

Hogy mi a kérdéseim apropója?

A mai reggelen egy kávézóban indult a napom, ahol „töltődés” közben belemerültem az aktuális napilapba.  Az asztalok közelsége és a kissé hangos beszélgetés miatt önkéntelenül is fültanúja voltam a mellettem lévő asztalnál egy fiatalember és egy középkorú férfi elmélyült beszélgetésének.

…„Na és nálatok, ki hordja a nadrágot? Ki a Főnök így a friss házasságban? Mert mégiscsak mi vagyunk a férfiak vagy nem?! A Fiatalember elmosolyodva azt válaszolta, „Óh, az már nem úgy van, a nők manapság mindent sokkal jobban tudnak!” És nevettek egy jót…

Tudom, hogy nem szép dolog hallgatózni, de ez az elcsípett kávéházi beszélgetés adta az ötletet, hogy megosszam Önökkel az ezzel kapcsolatos gondolataimat, párkapcsolati coachként, Azt boncolgassam, „Hogy tulajdonképpen jellemzően ki is hordja a nadrágot a párkapcsolatokban? A férfi avagy a nő?

A múlt szellemisége

A régmúlt időkben a szó szoros értelmében a férfiak hordták a nadrágot. Ha mégis a nő tört a főnök szerepre, akkor a férfi bizony nevetségessé, kifigurázás tárgyává vált. A férfi volt a domináns, ő hozta a végső döntéseket és ez így volt normális, közelfogadott. Néhány nő volt olyan szerencsés, hogy az édesanyjától, nagyanyjától, az ősöktől elsajátíthatta azokat a fortélyokat, amivel kézben tarthatta a gyeplőt, de a látszat mégis azt mutatta, hogy a férfi az úr a háznál.

A kialakuló trend

Aztán a liberalizmussal egyszer csak a nők is elkezdtek nadrágot hordani, evvel párhuzamosan dolgozni, pénzt keresni és a hagyományos szerepek szép lassan átfordultak, összekeveredtek. Manapság a nők ugyanúgy fizetnek önállóan hiteleket, a gyereknevelés mellett építik a karrierjüket, közben pedig a családjukban de egyre több nő egyszülős családmodellben ellátja, végzi a mindennapos akár férfias feladatokat is. A női lélek ezáltal gyakran megkérgesedik… Lehetséges vagy csak én látom úgy, hogy a nők egyre inkább erősödnek, a férfiak családfői szerepe pedig érezhetően meggyengülni látszik?

Az ideális párkapcsolat képe

A párkapcsolati szakemberek normái  és az idilli kép szerint férj és feleség, férfi és nő egyenrangú társak egy kapcsolatban, senki sem uralkodhat a másik hátrányára, közösen hozzák meg a döntéseket, közösen hordják a nadrágot az őket érintő kérdésekben. Ez bizony nem egyszerű feladat: tiszteletet, elfogadást, hálát, megértést, odafigyelést kíván mindkettejük részéről. Van, hogy Férfi és Nő úgy érzik, csatákat veszítenek egy kapcsolatban, ha éppen végül nem az Ő érdekeik érvényesülnek. Mert bizony valljuk be, ha nem is mindenhol hangos, de csendes harcok dúlnak…

Kivédhetőek ezek a megállapodásokkal, a feladatok felelősének pontos meghatározásával, a terhek megközelítőleg egyforma megosztásával. Kivédhetők annak belátásával, hogy a maga szemszögéből nekem és a másiknak is igaza van. Kivédhetők azzal, hogy 100-100% felelősségvállalással nem a problémákat, hanem a megoldásaikat és a hogyant látja Férfi és Nő. Hogyan tudunk úgy érvényesülni a házasságban, hogy a láthatatlan óriásmérleg nyelve billeg ugyan egyszer az egyik majd a másik irányba, de az ún. szekeret férfi és nő mégis közösen tolja. Halad az életük szépen, kiegyensúlyozottan a tudat-módosítóként ható szerelemmel, őszinte szeretettel fűszerezve; kéz a kézben, összetartva, néha egy-egy összezördüléssel fűszerezve, de végül mégis mindig megtalálva a közös nevezőt.

Persze ez nem mindig alakul ennyire ideálisan…

Valljuk be azt is, hogy van itt néhány mondat, mely a békesség végett megfogadandó, elgondolkodtató egy párkapcsolatban:

• A „ki viseli a nadrágot” kérdése nem azt jelenti, ki a családfő, hanem hogy ki a férfi? A férfi vagy a nő?
• Ha a nő azt szeretné, hogy a férfi, a tenyerén hordozza, engedje őt férfinak lenni.
• Ha a nő állandóan támadja a családfői státuszt, férjében ellehetetleníti, jelképesen megöli a férfit.
• A családfő nem azt a pasit jelenti, akinek „mindig, mindenben és akkor is igaza van
• A „nadrág viselése” és a „ki visz haza több pénzt” illetve „ki kezeli a kasszát között” nincs automatikus bekapcsoló gomb.

Mi okozza a kettősség érzését férfiban és nőben?

Átestünk a ló túloldalára?!

Az emancipáció hosszú évtizedek alatt férfias tulajdonságokkal felruházott feleségeket szült, akik ugyanakkor genetikailag kódolva magukban hordozzák az igényt nőiességük kimutatására, éreztetésére. Vágynak a szerelemre, szenvedélyes órákra, megbecsülésre, figyelmességre és már kislányként az igazi, hűséges társra.

Az „ördögi kör” ezennel be is zárult: a férfiak hiába keresgélik az igazi női ideált. Ugyanúgy, ahogy a nők sem találják a hagyományos értelemben vett férfit. Emiatt sem a nők, sem a férfiak nem érzik jól magukat. Eredmény: általában elégedetlen Férfi és Nő, zátonyra, mellékvágányokra futott házasság esélyének növekedése.

Túlterheltség érzése

A nők többnyire fáradtak, küzdenek a túlterheltséggel, hiszen nagyon sok feladat nehezedik rájuk, új szerepkörökbe kényszerülnek, szeretnék megélni az igazi nőciséget is, miközben anyukájuktól, de legalábbis nagymamáiktól még más példát láttak, hoztak. 

A férfiak ugyancsak naponta szembesülnek azzal, hogy fáradtak, mégsem tudják édesapjuk, nagypapájuk, dédapjuk családfői életútját követni. Többször a szikkadtságig kiszipolyozott, kimerült, ettől ideges férj, feleség együtt próbálják biztosítani a létfenntartáshoz szükséges körülményeket. Valljuk be, boldog az a férfi, aki ilyenkor ismeri a csendes, békés, anyu fortélyaihoz hasonló „nőmanipuláló, szelídítő” módszereket.

Ellentétes elvárások

Elmondható, hogy ma már a férfiak többsége is folyamatosan küzd azzal a frusztráló érzéssel, amit a nők évtizedek óta tapasztalnak, hogy ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük.

Az ideális férfi bizony legyen egy személyben empatikus, elfogadó apa, a munkájában mint férfi teljesítsen célratörően, érvényesítse az érdekeit, a külvilág ellenségeskedő fellépéseivel szemben küzdjön vérszomjas hím-oroszlánként, a párkapcsolatban pedig éljen mellérendelt viszonyban a párjával.

A nemi szerepek összecsúszása fokozza a konfliktusok, félreértések lehetőségét és férfi és nő elbizonytalanodását  a kapcsolaton belül. A nő repes az örömtől, ha a férfi segít neki a háztartásban, kedvesen játszik, foglalkozik a gyerek(kek)kel. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy a nő mint férfit számon kéri, ha nem nézett eléggé mérgesen a reggel a sarki közértben tolakodó fiatalemberre vagy nem hordta le a víz-vezetékszerelőt, mert sokadszorra sem sikerült megjavítania a csaptelepet. Vagy a Férj megkapja az ejnye-bejnyét, hogy mint Apa nem szidta meg Kamaszfiúkat, amiért az nem ért haza a megbeszélt időre az esti randiról. Mert ezek mégiscsak férfias tradicionális sztereotípiák!

Hordozott kötődési, kapcsolódási minták

A családi szokások, minták, az ún. ősök lenyomatai befolyással hatnak nő és férfi viselkedésére, szerepeik megélésére dominanciájára a lélek szintjén.

A nagy egyenrangúság manapság – mint ahogy azt már említettem – magával hozta hogy a házimunka mellett még egy szakmában is helyt kell állniuk a nőknek és előfordul, hogy a múltból hozottan már eleve mélyen haragot éreznek a segítséget elmulasztó férfiakkal szemben. Az igazság az, sosem szabad hogy a férfiakat tartsuk hibásnak a női szerepeinkért, az emancipációért. Néha előfordul kapcsolatrombolóként, hogy a Nő egyre több segítséget kíván a férfitól és végül már az sem elég.

Bár a nemi szerepek elsajátítása már a kora gyerekkorban elkezdődik, és már gyerekkorban kialakulnak az alapvető kötődési mintáink, ezek véglegesen tulajdonképpen férfi és nő párkapcsolatba kerülésekor aktivizálódnak igazán. Megtörténik, hogy olyan kapcsolódási mintát hoznak a pár tagjai és ezen „kőbe vésetten” önállóan nem tudnak vagy nem akarnak változtatni hogy egymás korlátozásával,  leértékelésével, diktátorkodással, rabszolgasággal, túlzott dominanciával  fejezik ki elvárásaikat a másik fél irányába és élik ki magukat.

A túlzott dominancia jelei egy kapcsolatban

Minden kapcsolatban van erősebb személyiségű és inkább visszahúzódó, engedékenyebb fél. Ha ez túlzottan eltolódik létrejöhet egy olyan terhelt párkapcsolat, ahol állandó, egy személy erőfölényére összpontosuló alá-fölérendeltségi viszony uralkodik, a döntések, kérdések nélkül, kész tényekként születnek: Folyamatosan az Anyakirálynő avagy a Diktátor a vezér: „Ezt vesszük meg és kész, Az lesz, amit én mondok” és folytathatnám a sort…

Egy ideig lehet, hogy ez kényelmesnek tűnhet az egyik félnek, azonban később frusztrációt, akár az ismeretlen helyzetektől való félelmet, stresszt, gyomorgörcsöt, betegségeket okozhat. Más esetben az elnyomott fél feleszmélésével lázadást, a kapcsolatból való erős menekülés-érzetet válthat ki.

A dominanciának léteznek nyílt és rejtett formái, utóbbit nehéz tetten érni és alattomosan rombol. Nézzünk néhány tipikus formát a felismerés miatt:

• Láthatóan, érezhetően nem veszi komolyan a domináns fél a párját, az elnyomott fél kérései, üzenetei nem érnek célba a domináns személyéhez: „Ha másképp fogalmaztál volna, akkor komolyan vennélek.”
• A vita hevében, mikor nem támogatja a másik az Ő álláspontját azt hangoztatja, hogy valaki kívülálló befolyásolja a másik döntéseit, azt az érzetet keltve, hogy párja nem képes önálló gondolkodásra: „Mintha az anyád beszélne belőled.”
• Elvárja, hogy a másik folyamatosan olvasson a gondolataiban, érzéseiben: „Hagyj békén, nem látod, hogy rossz kedvem van?”
• Soha nem ad pozitív visszajelzést a párjának, sőt!: „Még erre sem vagy képes?”
• Elkíséri a párját valahová, de mégsem. Félreérthetetlenül tüntetően érezteti vele erőfölényét: folyamatosan nyomkodja a telefonját, tudomást sem véve a másikról vagy társaságban örökké magára hagyva párját másokkal szórakozik.
• Önigazolóan folyton dicséri, felmenti magát a domináns fél: „Kezet emeltem én rád valaha?- miközben naphosszat üvöltözik az „alárendeltjével”.
• Gyakran félbeszakítja a másikat a mondandójában vagy alázza a másikat egy társaságban, mely az udvariasság, tisztelet nagyfokú hiányát is jelenti.
• Ha felcsapódik a veszekedés „pandora-szelencéje”, állandóan ő kerül ki győztesen a vitából, szinte lemossa a másikat a színtérről.
• Ha a viselkedéséért a párja felelősségre próbálja őt vonni, „Ezt csak Te reagálod túl.” mondat odavetésével már meg is kérdőjelezi, a bántott fél érzéseinek, meglátásainak jogos voltát.

Ha túl sok a hasonló szitu, a romboló veszekedés vagy csak nem tud férfi és/vagy nő azonosulni a szerepével, a férfiságával, nőiségével, az abból adódó szerepeivel, főleg a szerepcserékkel – ideje felkeresni egy párkapcsolati tanácsadót. Bizonyára szakértelmével, meglátásaival elindíthatja Férfit és Nőt egyaránt a kijelölt közös útjukban való haladásban, a blokkjaik feloldódásában…megoldást jelenthet a problémáikban.

S hogy mi hozhat egyensúlyt a dominancia, a szerepek útvesztőjében? Azt a cikkem 2. részében kívánom Önökkel megosztani.