Veszekedni tudni kell!

Írta: Gábor Adrienn

Aki nem veszekszik a házasságában, az vagy folyamatosan nyel, vagy homokba dugja a fejét, vagy hazudik. Olyan ugyanis nincs, hogy mindig minden kerek!Ahol két, eltérő habitusú, eltérő világnézetű, eltérő életutat bejáró, eltérő gyermeknevelési elvrendszert valló ember kerül össze és esik szerelembe egymással, hogy alkalmasint végérvényesen összekössék az életüket, ott óhatatlanul felüti a fejét a házasságra leselkedő egyik legvérmesebb szörny: a Romboló Veszekedés.

A szerelemnek érdekes a fizikája: igaz az is, hogy „az ellentétek vonzzák egymást”, meg az is, hogy „hasonló a hasonlót vonzza”. Ezért történhet meg az, hogy valaki a személyiségétől legtávolabbra eső karaktert választja társául, mondván, beleszeretett, aztán meg mégis napi szinten csodálkozik rá bizonyos markáns pontokon az egyezőségükre. Ez az ambivalencia pezsdítően izgalmas távlatokat nyit, mert új felfedeznivalókat tartogat a hétköznapokra, egyúttal roppant veszélyes, mert felerősítheti és megszilárdíthatja a konfliktusokat. Azok, akik beleragadnak az adott problémába, és folyton-folyvást ugyanazokat a köröket futják egymással, könnyen válhatnak a Szörny martalékává.

Szerencsére vannak technikák, amikkel meg lehet sebezni, és idővel ártalmatlanná lehet tenni a keresztnevén még kevésbé káros, a vezetéknevével együtt viszont már roppant veszélyes Romboló Veszekedést.

Aki sokat marakodik a párjával, már előre tudhatja, milyen okok/események fogják kiváltani a következő érzelmi vihart. Van, akinek a kritizálás a nyomógombja, amit ha megnyom a társa, elővételezhető, hogy hamarosan hurrikán kerekedik, másnak az, ha a párja egyszerűen tudomást sem vesz a problémáról, vagy elbagatellizálja azt, a harmadiknak az, ha a társa nem tudja kontrollálni az érzelmeit, emiatt a hangerejét és a stílusát sem, és így tovább… Voltaképp mindenről lehet békésen beszélgetni, izgalmasan eszmét cserélni, harciasan nézetet ütköztetni, hangosan vitázni és véresen veszekedni. Csak vérmérséklet kérdése. A Szörny pedig mindig lesben áll… Mi a megoldás?

Elemezni kell a veszekedés folyamatát.

Ismerünk persze olyanokat, akik a „békesség kedvéért” – és a kifelé mutatandó Tökéletes Házasság képéért – úgy tesznek, mintha náluk minden rendben lenne, becsapva ezzel a környezetüket, de ami még fontosabb: saját magukat. Remek gondolat, hogy két ember szeretheti egymást annyira, hogy azt feltételezzék, közéjük aztán semmi sem állhat, de a valóság az, hogy ez a tökéletes állapot egy idő után elpattanhat a felgyülemlett és ki nem beszélt feszültségtől, és apró, szúrós szilánkokká eshet szét, lépten-nyomon fájdalmat okozva a feleknek.

Pedig, valljuk be, csodás érzés megelégedettnek tűnni a kapcsolatban, és kifelé azt sugározni, hogy nálunk minden tökéletesen rendben van. Az ilyen párok baráti köre és rokonsága lepődik meg aztán a legjobban, amikor – derült égből villámcsapásként – közlik a hírt, hogy válnak. A bebetonozott konfliktusok, a kibeszéletlen, megoldatlan traumák tornádóként sodorhatják ki az egyik felet a kapcsolatból – általában egy másik ember karjaiba…

Egy kedves ismerősöm szavait idézem, amik mélyen elgondolkodtattak: „Férfiak és nők annyira különböznek egymástól, hogy szinte azon kellene gondolkodni, miért élnek együtt?! A válasz: ez egy biológiai ösztön, ami a kisagyba van beprogramozva, és ezért rendkívül erős. Az egyik fél szinte mindig kihasználja a másikat, mert mindkettő valami konkrét, a saját számára hasznos dolgot akar a másiktól; valószínűleg nem az igazi szeretet (ha egyáltalán lehet tudni, mi az, hogy igazi szeretet…).”

Valóban ilyen reménytelen volna a helyzet?!

Én bízom a Gondviselés erejében és az ember jóságában! Meglehet, hogy a kapcsolatokban alkalomadtán egyenlőtlenségek vannak, tehát az egyik fél (jóval) többet ad a párjának, mint amit ő kap viszonzásul, de máskor – jó esetben – fordul a kocka, és ő lesz a kapcsolat főszereplője. A gond akkor kezdődik, amikor az egyenlőtlenség állandósul, és az egyik fél az áldozat szerepébe sodródik (vagy oda sodorja magát…). Ilyenkor az, aki pórul jár, annak megfelelően, hogy milyen habitussal rendelkezik, vagy folyamatosan nyeli a méltánytalanságot, tehát magába fojtja a sérelmeit, vagy pedig kitör, és vadul védelmezi az érdekeit. A Szörny meg dörzsöli a markát…

Mi akkor az ideális? Véres szópárbajokat vívni, a Szörny martalékává válni, vagy homokba dugni a fejünket, hogy úgy tűnjön, a probléma nem is létezik?

Az arany középút mindig is biztos megoldásnak tűnik, de az igazság az, hogy bizonyos vérmérsekleten túl lehetetlen „csak kicsit veszekedni”. Az olaszos famíliákban, ahol mindig mindenki ordít, lehet ugyan erre törekedni, de hamarosan úgyis kiderül, hogy ez a csendes változat életidegen a szereplők személyiségétől. Mit lehet ilyenkor tenni?

Párkapcsolati szakemberhez kell fordulni, aki rendelkezik a megfelelő tudással és módszertani ismeretekkel, hogy MEGTANÍTSA a feleknek a tudatos, józan érdekegyeztetést. A Szörnyet nyakon lehet csípni! Hogy hogyan, azt majd élőben megbeszéljük…