Oldd meg, hogy szeretetben élj, mint egy Házi Feladatot

Írta: Kanizsay Dorottya

Ültünk az egyik kedvenc barátnőmmel egy kávé mellett a tavaszi napsütésben és – mint mindig – a napi otthoni aktualitásokból csemegéztünk. Gyerekek, munka, férj. Mindketten inkább hálás és életélvezősök vagyunk. Egyikőnk sem panaszkodós típus. Mégis, az utóbbi, a “férj” téma, gyakran előcsalogat belőlünk egy-két elégedetlen mondatot.

VOLTÁL MÁR ÚGY, HOGY TE IS CSAK BÓLOGATTÁL A BARÁTNŐD „FÉRJ PANASZAIRA”?

Ilyenkor többnyire elég az is, ha csak az egyikőnk mond pár mondatot, a másik azonnal ráérez és csak bólogat.

“-Ezt akár mondhattam volna én is!”

“-Pontosan ez zajlik nálunk is!”

“-Pont így csinálja, vagy nem csinálja az én férjem is!.”

Ez, kezdetben, nemcsak hogy a lelkünket, de még a barátságunkat is táplálhatja. Összeköt. Sorstársak lettünk. De ezen a napsütéses délelöőttön valahogy ez kevés volt nekünk, sőt, talán még szorított is.

Mert jó, jó, mi csodásan egyetértünk mindezekben, de mitől lesz ez (és az összes többi) a következő találkozásunkra jobb, szerethetőbb, viselhetőbb? Mi hoz ebben változást végre?

A VÁLTOZTATÁS IGÉNYE – BELŐLÜNK KELL FAKADJON!

És jött a nagy elhatározás. “- Figyelj Dorka! Legyen az a következő 2 hetünk mintegy Házi Feladata, hogy csak kedvesek, szeretettel és odafigyeléssel teliek leszünk a férjeinkhez és az esetleges kritikát is kizárólag erőszakmentesen, a 4 lépcsős énüzenettel, az érzéseink és szükségleteink megkeresésével és megfogalmazásával fejezzük ki, majd a végén egy  konkrét kéréssel juttatjuk mindezt el a férjeinkhez. 2 hét múlva találkozunk és megbeszéljük, jó?”

Nem mondom, hogy az ötlet azonnal véremmé tudott válni. Nagy volt bennem az ellenállás. Az igazság és önérzetem berzenkedett, hogy már megint én kell leküzdjek valami ösztönöset (rossz szokást??). Aztán eszembe jutott az a mondat: “Döntsd el, igazságot vagy boldogságot szeretnél!” És természetesen az utóbbi mellett döntöttem, így nem volt más választásom, nekiálltam a házi feladatomnak.

AZ EREDMÉNY AZ ELSŐ NAPTÓL LENYŰGÖZŐ VOLT.

Néha persze mentem továbbra is a beidegződés, a rossz szokás mentén, de egy szinte megkönnyebbülés érzete lett rajtam úrrá, és mosolyogva tudtam elengedni a makacs ragaszkodásomat az amúgyis nagyon erős igazságérzetemhez, amikor eszembe jutott a házi feladatom.

Tuuuudod! Csak kedvesen, szeretettel, megértőn! – mondta a belső hang.

És szinte varázsütésre, érezhető  szeretet, kedvesség és több odafigyelés kezdett körülölelni a férjem részéről is.

Bámulatos. Néha persze azóta is el-elvisz az indulat, és ilyenkor még mindíg csak utólag TUDOM, hogy ezt a lehetőséget most kihagytam a gyakorlásra.

De a lényeg, hogy bár letelt a 2 hét, nem hagytam abba, hogy szorgalmasan gyakorlom azóta is, hogy már nap-mint-nap tapasztalom, hogy ez MINDKETTŐNK számára igazi változást hoz, és hiszem azt is, hogy idővel ez lesz mindkettőnk számára a természtes, az ösztönszerű.

Próbáljátok ki Ti is, s ha van kedvetek megköszönöm, ha megírjátok a tapasztalaitokat .  Kïváncsian várom, hogy vajon máshol is ilyen remekül müködik-e. 🙂