Dugd a fejed a homokba vagy kiabálj kígyót-békát? Avagy hogyan lásd a felmerülő konfliktushelyzeteket a párkapcsolatodban

Írta: Török Nikoletta

Minden egyes párkapcsolatban eljön az a pillanat, amikor nem egyeznek a nézeteink. Emiatt pedig vita, konfliktus alakulhat ki. Ez pedig beindíthat többféle reakciót. Hangos szóváltások, játszmák, egymás megsértése vagy akár egy olyan helyzet, hogy szőnyeg alá seperjük a problémákat.

Nézzük meg az egyes helyzeteket, hogy miket eredményezhet, ha hosszú távon nem változtatunk a felmerülő konfliktusok kezelésében. Milyen előnyei és milyen hátrányai vannak az egyes helyzeteknek?

Tehát kvázi egy eshetőség lehet, hogy hangos szóváltásokra kerül sor, amelyek által ott marunk bele a másikba, ahol neki a legjobban fáj. Hiszen már elég jól ismerjük egymást, hogy tudjuk mi az, amivel a legmélyebbre gázolhatunk a másik lelkébe. Nem akarjuk megbántani a másikat, mégis kicsúsznak a bántó gondolatok, mondatok a szánkon. Valahogy annyira robbanunk, hogy ezt látjuk megoldásnak. Védekezünk, védjünk a saját nézőpontjainkat, általunk vélt igazságokat. Ezért pedig szembe megyünk akár a szeretett párunkkal is. Csak, hogy nekünk legyen igazunk. Ezzel a reakcióval pedig sérüléseket okozunk egymásnak. Mi erre a megoldás? Hogyan kerülhetjük el, hogy ne okozzunk sebeket? Vagy ha már okoztunk, hogyan is tudjuk elérni, hogy a párunk megbocsásson?

Először is figyeljük meg a vita során a forgatókönyvet. Ki mit mond a másiknak? Mit tesz? Mi az, amit csinálhatnánk másként? Pl. segítene, ha a vita hevében nem egyből neki ugranák a másiknak, hanem más reakciót választok: kimegyek, átmegyek egy másik helyiségbe. Kérek pár percet a páromtól és megmondom neki, hogy utána visszajövök és megbeszéljük. Lehet, hogy nem is velem van a páromnak bármi problémája, hanem az én reakcióim, mondataim eszébe jutattak valami emléket, eseményt a múltból.

Személyes tapasztalatom, hogy amit látunk a szüleink egymással való konfliktuskezelésében, azt visszük tovább a saját párkapcsolatunkba, vagy szándékosan azt mondjuk, hogy mi nem úgy fogjuk csinálni.

A másik felmerülő lehetőség szokott az lenni, hogy a konfliktus nem kerül megbeszélésre, megoldásra, hanem a kihívást a szőnyeg alá seperjük. Azt gondoljuk, hogy az már nem probléma, vagy inkább ezzel próbáljuk magunknak megmagyarázni. Pedig ezek a problémák újra és újra felütik a fejüket. Ezáltal szembetaláljuk magunkat azzal, hogy már megint ugyanott tartunk. Azáltal, hogy a szőnyeg alá sepertük a problémákat a sérelmeink csak gyűltek és gyűltek egymással szemben. Előbb-utóbb pedig annyi minden lesz már a képzeletbeli szőnyeg alatt, hogy kibukik belőlünk minden. Mivel nincs kibeszélve, megoldva, végül robban az egész. Ekkor már nehéz a megoldás, de ha a felek hajlandóak tenni ez megjavítható. Viszont ehhez az szükséges, hogy felismerjük ezt a féle működést.