A biztonság illúziója

Írta: Dr. Rehó Dóra

Állítom, hogy a biztonság, a változatlansághoz ragaszkodás az egyik legnagyobb illúzió, ami megkeseríti, megnehezíti életünket.

A biztonságra törekvés béklyóként nehezedik ránk, nem engedi, hogy szabadon éljük életünket, hogy kapcsolatainkban vállalhassuk éppen aktuális önmagunkat.

A biztonság, amely azt jelenti, hogy semmi nem változik, tehát minden örök marad és kiszámítható, nem létezik, csak egy illúzió, amibe kapaszkodunk és elhitetjük magunkkal, hogy biztonságban vagyunk.

Miért állítom ezt?

A hozzám forduló párok arról számolnak be, hogy gyakran azért halogatták a terápiát, azért nem kértek segítséget, mert nem akartak azzal szembenézni, hogy valami megváltozott.

Megváltozott a kapcsolatuk, megváltoztak az intim együttlétek, az élethelyzetük, és lassanként az is kiderül, hogy ők maguk is. Másképp gondolkodnak, éreznek, mást szeretnek csinálni, más lett a munkahelyük, más hatások érik őket, átéltek különféle nehézségeket, amely hatással voltak rájuk-ez mind átalakította őket.

Természetesen ezeket a változásokat csak és kizárólag a párunkon véljük felfedezni. Gyakorta előfordul, hogy beszélgetésünk során a házaspárok egymásra csodálkoznak –„Te jó ég, kivel élek én együtt?” „ Nem is tudtam, hogy téged ez ilyen szenvedélyesen érdekel” „hogy ennyire idegesít” és még folytathatnám.

Minden folyamatos változásban van. A világ nem állandó, a természet, az évszakok, a napszakok, az arcunk a tükörben.

Ha tetszik, ha nem, mi magunk is változunk és nem csak a párunk.

A biztonságra, változatlanságra törekvés megöli a kapcsolatunkat, szinte megfojtja. Attól, hogy nem akarjuk észrevenni, attól az még változik, csak nem adunk neki teret, így gyötrődve, sérülések árán fog változni, utat tör magának, mint az aszfalt résében csírázó mag, amely később hatalmas faként szétfeszíti a járdát.

Mire alapozom véleményemet?

A terápiás beszélgetéseken kiderül, hogy azért voltak jelek, voltak igények. De ezzel szemben erősen ott állt az a mélyről jövő igény, hogy nem szabad változtatni, mert a változtatás, változás nem biztonságos!

„ez már jó így, ezt megszoktuk, egymáshoz szoktunk, minek már változtatni, összecsiszolódtunk, lehet többet is akar majd, nincs energiám hozzá, nehogy már még én változzak, ez egy klimaxos- kapuzárási pánikos hülyeség-majd elmúlik, eddig nem így volt, ne kockáztassunk – eddig működött.” Folytathatnám…de nem teszem, hiszen ismerjük  kifogásainkat a mindennapi életünkből is, amikor nem merünk változtatni, nem merjük vállalni saját változásunkat például a munkahelyünkön.

Mert mi lesz, ha változási igényünket, vágyainkat felvállalva már nem kellünk?

Ez a változtatástól való félelem aláássa a kapcsolatot és szép lassan kiüresítheti.

Véleményem szerint egy igazi kapcsolatban vállalnunk kell önmagunkat, azt a valakit, aki folyamatosan változik, aki este már kicsit más, mint reggel volt, aki a világból érkező impulzusokat megélve mindig alakul, formálódik, új vágyakkal, érzésekkel, gondolatokkal gazdagodik.

Mit tehetünk, hogy megélhessük mindezt?

Először is, fogadjuk el, hogy a változás elkerülhetetlen, nem lehet megállítani.

Másodszor, nézzünk a változásra másképp. A félelem megbénít, nem enged kibontakozni. Vegyük észre, hogy a változás jó. Sőt, nagyon jó! Hoz új lehetőségeket, új energiákat, új helyzeteket, amelyekben új önmagunkra lelhetünk. Szeretem a változásokat, mert elengedtem a biztonság illúzióját. Rengeteg új lehetőséget, élményt, barátot, új munkahelyet kaptam cserébe.

Harmadszor mindezt vigyük át a kapcsolatunkra. Kapcsolatunk él, alakul, változik, ahogy mi változunk, alakítjuk a kapcsolatot, észrevétlenül, tudattalanul. De tehetnénk ezt tudatosan is, úgy hogy mindkettőnk változását figyelembe vesszük. Már a kezdetek kezdetén fogadjuk el, hogy a kapcsolat élő, fejlődő és nem lehet bebetonozni, megkötözni.

Tekintsünk úgy kapcsolatunkra, mint egy csírázó kis ismeretlen növénykére. Neveljük együtt, folyamatosan legyen figyelmünk arra, hogy milyen igényei, vágyai vannak, és engedjük el a már bevált sémákat, hiszen növényünknek minden életszakaszban másra van szüksége. Ahhoz, hogy növényünk szépen egyenletesen növekedjen, folyamatosan figyelnünk kell és alkalmazkodnunk igényeihez, a környezet változásaihoz, éghajlathoz.

Átemelve mindezt a kapcsolatunkra: figyeljük önmagunk alakulását és osszuk meg párunkkal a folyamatokat. Ismerjük fel új igényeinket, formálódó önmagunkat és adjunk esélyt arra, hogy a változásokat együtt élhessük meg, együtt változhassunk, alakuljunk.

A változások megélése adja annak biztonságát, hogy mindig önmagunk lehetünk.