Elengedés

Írta: Pusztai Eszter

Ugye milyen nehéz?

Amikor már azt gondoljuk, hogy elengedtük a szóban forgó személyt, aztán egyszer csak megpittyen a telefon, és jön tőle egy üzenet, és romba dönti az általunk felépített illúziót arról, hogy már nem kötődünk hozzá.

De igenis kötődünk. Ha egyszer valakivel nagyon szoros kapcsolatunk volt, akkor azt nem lehet egyik percről a másikra megszakítani.

Azaz lehet, csak saját magunknak felesleges hazudni. Ha nem hagyjuk lecsengeni magát a szakítást is, csak még több szenvedést és bizonytalanságot okozunk a másiknak. És magunknak is.

El lehet játszani a kemény legényt, de hosszú távon fájdalmas lesz. Főleg azért, mert ha nem érti meg mindkét fél, hogy mi az ami nem működött a kapcsolatban, akár a szükségletek szintjén, akár a hozott minták szintjén, vagy esetleg belépett egy harmadik és nem lett megfelelően kezelve a szituáció, akkor a következő kapcsolatukban nagy valószínűséggel újra bele fognak esni ugyanabba a hibába.

Én alapvetően házasságpárti vagyok. Mégis vannak olyan kapcsolatok, amik nem működnek ezért vagy azért. Nem gondolom, hogy mindenáron együtt kellene maradni

• a gyerek
• a ház
• a közös üzlet
• az anyós-após
• vagy a szomszédok

miatt. Persze mindenképpen törekedni kell a kapcsolat megmentésére, de sajnos ez a valóságban nem mindig működik.

Mert mi van például, ha két teljesen különböző érzelmi intelligenciájú ember köti össze az életét? Lehet hogy az első évek még nagyjából zökkenőmentesen telnek, de előbb utóbb nyilvánvaló lesz a különbség, és az érzékenyebb fél elkezdi nagyon rosszul érezni magát. Persze a másik mit sem vesz észre az egészből, hiszen az ő ingerküszöbje sokkal magasabban van. Nem is érti, mi a gond a társával.

És ha esetleg ők eljutnak egy párkapcsolati tanácsadóhoz? Lehet hogy szűkül köztük a szakadék ideig óráig, de a bőréből hosszú távon senki sem tud kibújni.

Vagy ha két olyan ember találkozik, akiknek a hozott családi mintájuk homlok egyenesen különbözik, csak a szerelem rózsaszínű ködje elhomályosította a látásukat, és nem vették észre az elején, hogy mindketten erősen irányító típusok, és nem tűrnek ellenkezést. Ott vajon mi történhet pár év elteltével? Jó esetben csak verbálisan ütköznek meg. És ha ez a pár eljut tanácsadásra? Biztos nem lesz egyszerű közös nevezőre hozni őket.

Sorolhatnám még itt a példákat, de igazából szerintem a prevencióra kéne nagyobb hangsúlyt fektetni.

Pl. az önismeret nagyon sokat tudna segíteni a párválasztásban. Ha valaki már saját magával tisztában van, ismeri az igényeit, az erősségeit, a gyengéit, akkor kicsit reálisabban fogja tudni kezelni azt a bizonyos rózsaszínű ködöt.

Vagy ha létezne párválasztási tanfolyam. És itt nem az egyház által szervezettekre gondolok. Semmi gondom velük, csak kevéssé életszerűek. Persze tisztelet a kivételnek.

Így arra biztatok mindenkit, hogy még a legnagyobb szerelem közepette is próbálja meg reálisan felmérni a kapcsolatát és csakis felelősségteljesen kösse össze az életét a párjával.

Ugyanis a házasság nem egy wellnesshétvége…