Már vénülő szememmel őrizem a szemedet!

Írta: Nagy Tünde

Fiatal pár vonul be a templomba, a menyasszony megbotlik. A vőlegény segítőkészen odaugrik: „Mi történt szerelmem? Megütötted magad?” Megtörténik az esküvői ceremónia, mikor mennek kifelé a templomból, a fiatalasszony megint megbotlik. „Mi van, nem tudsz a lábad elé nézni? Szedd össze magad! Vár a násznép!” – förmed rá a férje.

Persze, hogy ez egy vicc, de minden viccnek fele igaz… Hogy mit is akarok ezzel mondani?

Ha két ember összeköti az életét és a házasság mellett dönt, nem elég, hogy elballagnak az anyakönyvvezetőhöz és a paphoz, és hivatalos formában is megerősítik a házasságukat. Ezzel még nincs vége a történetnek. Sőt az ÚT csak most kezdődik el. A házasságot működtetni kell, tenni kell érte. Mert bizony az évek telnek, jönnek mindenféle boldog és kevésbé boldog, események melyek a kezdeti rózsaszín ködöt eloszlatják.

Kezdetben még lessük egymás minden gondolatát, egymás kedvében járunk, figyelünk egymásra. Udvarolunk, kedveskedünk, boldogok vagyunk együtt. Sokat nevetünk, szívből nevetünk! Szeretjük egymást és ez által, szeretve érezzük magunkat. És minél jobban szeretve érezzük magunkat, annál inkább tudjuk a párunkat viszontszeretni. Ez amolyan szeretet adok-kapok. Oda-vissza működik.

Aztán, ahogy telik az idő, különböző életesemények formálják az életünket: házépítés, karrier, gyerekvállalás, kinél milyen sorrendben. Ez változó. Ezen események hatására előfordul, hogy már nincs meg az a régi odafigyelés, elmaradnak a kedveskedések, az udvarlások. Túl fáradtak vagyunk, túl megszoktuk egymást, túl unalmas lesz az együttlét… Jön a gyerek… Elsőbbséget élvez. A férj háttérbe szorul… Épül a ház… Ez bizony sok házasságot próbára tesz… főleg, ha még a hiteltörlesztés is nehezíti a házaspár életét…

Eltelik 10 év a házasságból és ott tartunk, hogy már a láng kevésbé lobog. Ritkábban kap lángra. Együtt vagyunk, mert ott a gyerek/gyerekek, már elkényelmesedtünk, megszoktuk egymást… Összeköt a gyerek, a közös lakás, hitel, a muszáj, a kényszer… Nem sokat teszünk a változásért, beletörődünk. Előfordul, hogy kifelé kacsintgatunk a kapcsolatból… Egyesek másfelé kezdik keresni a boldogságot. Vannak házasságok/kapcsolatok, amik meg sem érik ezt a távot. Akik mégis folytatják 20 év után már azért is együtt maradnak, mert a gyerek éppen érettségizik, egyetemre készül. Ott kell állni „biztos háttérként”, hogy ne viselje meg, hiszen őelőtte még ott az egész élet… És mire észbe kapunk már 30 éve együtt vagyunk. Telnek az évek, mi beletörődtünk, a mindennapok monotóniájába. Meghal egyikünk szülője, a gyász kicsit összeköt… Ott kell állni a párunk mellett a nehéz percekben… Most sincs erőnk, időnk magunkra. Telik az idő. Beleszoktunk a mókuskerékbe, nehéz kibillenni a komfortzónánkból. Nem figyelünk a társunkra, magunkra, a kapcsolatunkra… Nősül a fiú, férjhez megy a lány… Jön az unoka… És hipp-hopp eltelt 40 év. Ott vagyunk kettesben a párunkkal. A gyerekek kiröpültek. Élik a maguk életét. Mi már hozzászoktunk a mindennapok zsörtölődéseihez, beleuntunk az egyhangúságba, már eltelik valahogy „az a kicsi, ami még hátra van”. Észre sem vesszük és már az aranylakodalomról készült fotókat nézegetjük. Nézzük, ahogy visszatekint ránk két ember, akik 50 éve nagy reményekkel, szerelmesen vágtak neki a közös Útnak. Úgy gondolták együtt hegyeket mozgatnak meg! Boldogok voltak, ha csak egymásra néztek. Nagy álmaik, nagy reményeik voltak. És az, hogy milyen szempárok néznek vissza ránk majd arról a fotóról, – boldog, megbékélt, vagy megfásult, belefáradt emberek tekintete, – az csak rajtunk áll!

Van, hogy feltesszük a kérdést: „Újra neki vágnánk-e együtt?” „Mit rontottunk el?” „Hol rontottuk el?” „Mai eszünkkel, mi mindent csinálnánk másként?”

Kedves Olvasó!

Jó szívvel tudom ajánlani a három „T” jó tanácsot:

• Törődés
• Tisztelet
• Türelem

A házasságukat, bárhol is tart az említett szakaszok közül, ne hagyják gondozatlanul!!! TÖRŐDJENEK EGYMÁSSAL, A KAPCSOLATUKKAL!  Egy házasság, egy párkapcsolat, ahogyan a nevében is benne van, két emberről és azok kapcsolatáról szól. És bizony ezt a kapcsolatot, házasságot, ápolni, gondozni kell. Tenni kell érte, hogy mindketten jól érezzék magukat ebben a kapcsolatban. Mert le lehet élni egy életet belefásultan, unalomban, netán mindennapos zsörtölődések közepette. De lehet választani! Úgy dönteni, hogy mindennap teszünk a házasságunkért! Dolgozunk rajta, mint egy kis virágos kertben, vagy veteményesben. Minden nap egy kicsit. És itt a kulcsszó: minden nap! Nem kell nagy dolgokra gondolni. Apró kedveskedések, odafigyelések, amit ha becsempészünk a mindennapok szürkeségébe, fáradtságába, unalmába, sokkal színesebbé, mosolygósabbá tesszük a párunk és ez által a magunk életét. Egymásra időt szánni!!! Egymásra figyelni. Becézgetni a párunkat, kedveskedni neki. Kinek-kinek az igényei szerint. Tudom, ott a gyerek, a házimunka, a karrier… De az együtt tartalmasan töltött idő sok nehézségen átlendít.

Nagyon fontos az egymás iránti TISZTELET! Egy kapcsolat csak úgy tud jól működni, ha mindkét fél megadja a másiknak járó tiszteletet. Csak akkor várhatunk tiszteletet a párunktól, ha mi is tisztelettel viseltetünk iránta.

Végül, nem elhanyagolható a TÜRELEM! Ahogy telnek az évek és idősödünk, rigolyáink is gyarapodnak, türelmünk meg fordított arányban működik. Pedig, ahogy idősödünk, egyre nagyobb szükségünk van a türelemre, toleranciára. Ne feledkezzünk meg arról, hogy hajdanán, mikor még fiatalok voltunk, mi jelentettük egymásnak a világmindenséget! Ne hagyjuk ezt elveszni! Tekintsünk egymásra most is úgy, mint életünk értelmére!  Sok szeretettel, türelemmel át lehet vészelni ezeket az éveket. Legyünk hálásak, hogy van még kire morgolódni, van kivel eltölteni a napjainkat. Bizony már akadnak ismerőseink, akiknek ez nem adatik meg. Vannak, akik elváltak, új párral, új élet reményében újra próbálkoztak… Ki több, ki kevesebb sikerrel… Sajnos olyan is van, hogy egyikük már eltávozott. DE MI MÉG MINDIG, ITT VAGYUNK EGYMÁSNAK! És ha elérkezik az aranylakodalom ideje, a fényképről ránk visszatekintő pár szemében lobogjon még a láng úgy, mint egykoron. Hogy az ÚT végén elmondhassuk:

„Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.”

/Ady Endre/

Kívánok minden kedves Olvasónak párjával együtt töltött tartalmas, boldog éveket!

Szeretettel:

Nagy Tünde