,,TART, AMEDDIG TART…”

Írta: Birovits Zsuzsanna

Azon tűnődtem, miközben az idei karácsonyon gondolkodtam, ami már más élethelyzetben talál engem is, hogy van-e olyan, hogy egy szerelem és egy házasság szépen végződik, ha véget kell érnie. Mik azok a dolgok, amik megkönnyíthetik a búcsút egy elmúlt élettől, a sok szép közös emléktől és évektől.

Arra jutottam, hogy az együtt töltött idő elfogadása és az emlékként való, méltó helyen őrzött emlékezés, szeretet és lágyság segíthet. Persze ezt nem könnyű megtenni. Tudom jól.

Azt is tudom, hogy az a jó a fájdalomban, hogy elmúlik. Ilyenkor azonban az első kérdés, ami felmerülhet bennünk, az a MIKOR???

Mikor lesz vége a fájdalomnak?

Mikor tudok kedvesen beszélgetni vele újra?

Mikor nem fogom önmagamat hibáztatni a kialakult helyzetért?

Mikor fog elmúlni a hol sírok, hol nevetek kettőssége?

Mikor fogok szomorúság nélkül a gyermekünk szemébe nézni?

Mikor nem fogok már haragudni?

Mikor nem fogom végre csak őt okolni mindenért, ami elromlott?

Mikor engedem meg magamnak, hogy meggyászoljam ezt a veszteséget?

Mikor fogok újra fellélegezni, hogy önmagam lehetek , de más minőségemben már?

Mikor fogok erről már könnyek nélkül beszélni?

Mikor teszem vissza a királynői koronámat és teszem le a cseléd és a harcos gúnyáját?

MIKOR?MIKOR?MIKOR?

Ezek nem könnyű kérdések, tapasztaltam én is. Megpróbálhatjuk  jópárszor, hogy ne legyen vége, de van olyan, hogy ez nem elég.

Van olyan, amikor két ember már nem úgy néz a másikra, mint először. Van, hogy már más a cél és nincs közös. Van, amikor csak az egyik akarja visszahozni a kezdeti bizsergést.

Lehet okolni a másikat.

Lehet okolni magunkat.

Lehet okolni a másik családját.

Lehet okolni a saját családunkat.

Mindent lehet, csak nem biztos, hogy érdemes…

Mert lehet olyan, hogy két ember életútja egy darabig összekapcsolódik és utána szétválik.

Az Élet nagy Rendező.

Néha pedig, nem mi választhatjuk meg a szerepet. Csak eldönthetjük, hogy megpróbálunk-e új szerepben létezni, vagy ragaszkodunk ahhoz, ami már nem a miénk…

Azt kívánom Mindenkinek, hogy az adventi várakozás időszakában merjen belenézni a házastársa szemébe és nézze meg, hogy abban a a szempárban mit lát.

Nem könnyű, tudom jól, de ha olyat látunk, ami nem az, amit szeretnénk látni, akkor emlékezzünk arra, amit akkor, ott, a házasságunk elején még láttunk.

Lehet, hogy közösen visszahozható még az az állapot, az a nézés, az a vágy, az a szeretet, de az is lehet, hogy már nem…

Fogadjuk el, hogy „tart, ameddig tart” és örüljünk neki, amíg lehet.

Ha véget ért, akkor pedig emlékezzünk arra, amíg tartott…