Mit tegyünk, ha egy tornádó söpört végig a kapcsolatunkon?

Írta: Lencsés Brigitta

Hallották már az alábbi párkapcsolati tanácsokat?

• Építsd tudatosan a párkapcsolatod!
• Arra koncentrálj, amit szeretsz a párodban, ne arra, ami zavar!
• Ne kombinálj, ne hibáztass, hanem kérdezz, méghozzá pozitívan és szeretettel!
• Ne engedd, hogy az érzelmek súlya lehúzza a szemed előtt a józan ítélőképesség rolóját!

És érezték már úgy, hogy itt és most ezek a tanácsok egy fabatkát sem érnek?

Minden párkapcsolatban eljöhet az a pillanat, amikor elszakad a cérna! Mihez kezdjünk akkor, ha ez bekövetkezik?

Először is szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nem egyedi az ilyen eset. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy mindannyian éreztünk már úgy, hogy a pár perccel azelőtti szeretetünk úgy elillant, mintha sohasem lett volna. Helyette csak düh, harag és sértettség tombol.

Ez nagyon ijesztő érzés!

Szeretnem kellene – de nem vagyok képes egy kedves szót sem mondani.

Arra kellene törekednem, hogy megértsem – de hallani sem akarom, amit mond.

Higgadtan kellene beszélgetnünk – de üvölteni tudnék. Mit tegyek!?

Ha eljutunk erre a pontra, akkor először is jusson eszünkbe, hogy ez az állapot nem kedvez a probléma megoldásának. Adjunk magunknak időt! Ne akarjunk most azonnal pontot tenni az ügy végére, hagyjuk, hogy kitisztuljon a heves érzelmek okozta köd. Ilyenkor már nem jellemző sem a tiszta, józan gondolkodás, sem a tények és a másik érzéseinek szem előtt tartása. Sőt! Az ebben az állapotban kimondott szavak jellemzően túlzóak, bántóak, meggondolatlanok. Ez pedig tudjuk, hogy nem a megoldás felé visz bennünket.

Várjuk meg tehát, amíg az érzelmi vihar lecseng bennünk. Ha ez megtörtént, akkor érdemes minél alaposabban elvégezni a kárfelmérést. Nem arra gondolok, hogy mérjük fel, van-e még elegendő tányér és pohár a vacsorához, vagy nézzük meg, hogy még mindig a ruhásszekrényben, és nem egy bőröndben sorakoznak a holmijaink. Hanem ami ennél sokkal fontosabb, az az érzelmi kárfelmérés és kárelhárítás.

Érzelmi kárfelmérés! Mit jelent ez?

A veszekedések képesek komoly károkat okozni a kapcsolatban. Méghozzá mindig mind a két fél, és maga a kapcsolat is sérül, függetlenül attól, hogy mi váltotta ki a veszekedést, és az hogyan zajlott le.

Nem az tehát a feladatunk, hogy tapasztalt nyomozókat megszégyenítő alapossággal nekiálljunk felderíteni, hogy ezúttal ki tehet arról, hogy végigsöpört a kapcsolatunkon egy tornádó. Sokkal inkább az, hogy figyeljünk az érzelmi vihar okozta károkra. Gondoljunk vissza, hogy miket vágtunk a párunk fejéhez, milyen szavakkal bántottuk meg, milyen sérüléseket okoztunk! Mert ezekért bocsánatot kell kérünk! Másrészt figyeljünk „befelé”. Figyeljük az érzéseinket, vegyük észre, hogy hol kaptunk tüskét, és hozzuk mindezt tudatos szintre!

Milyen lépésekben tudjuk ezt megtenni?

• Amennyire csak lehet, tekintsünk tárgyilagosan az adott szituációra: szabadítsuk meg az elhangzott szavakat az indulatoktól, bántó megjegyzésektől, érzelmektől.
• Csak a konkrét üzenet tartalomra figyeljünk. A veszekedéseknél gyakori, hogy csak a vita eleje szól az adott problémáról. A feladatunk: azonosítsuk be a problémát, mert ennek megoldásán még dolgoznunk kell, hogy ne okozzon újabb vihart.
• A probléma azonosítása után találjuk meg a közös célt. Tudatosítsuk, hogy miért fontos mindkettőnknek a probléma megoldása?
• Váltsunk szemléletet! A probléma nem köztünk áll, hanem mi ketten állunk egymás mellett a problémával szemben. Ez jó kiindulási alap lehet a probléma megoldásakor.

Miért érdemes megtenni ezeket a lépéseket?

Mert egy jó párkapcsolatot nem a konfliktusok hiánya jellemez. Hanem az, hogy a vitás helyzet soha nem ér véget az utolsó bántó vagy indulatos szó elhangzásával. Mindig követnie kell a sérelmek feldolgozásának, a „kárelhárításnak”, a megfelelő mértékű és minőségű valódi bocsánatkérésnek, és a kiváltó probléma tudatos szintre hozott megoldásának. A jó hír az, hogy ez a forgatókönyv tanulható, gyakorolható, személyre és kapcsolatra szabható. Sőt! Minél tudatosabbak vagyunk ebben a folyamatban, annál kevesebbszer lesz szükség erre a módszerre, mert fejlődik a problémamegoldó képességünk is.